nlc.hu
Otthon

Ikerbabák, mégis féltestvérek

Ikrek, mégis féltestvérek ezek a babák

A lányok ikrek, mégis féltestvérek.

Sandra Stodola két lánya ikrek. Emellett féltestvérek, két különböző biológiai anyával. Zavaros? Nem véletlenül. Ez az egyedülálló eset annak köszönhető, hogy Sandrának sikerült teherbe esnie egy donorpete és a sajátja segítségével.

Ez azt jelenti, hogy a lányai ugyanazon a napon születtek, egy anyaméhben növekedtek, de genetikailag féltestvérek.

A 34 éves nő közel négy évig próbált teherbe esni. Férjével, Jackkel, aki a pár mindkét lányának biológiai apja, nagyon örültek, amikor Eleanor Annt és Evelyn Louise megszületett, miután 26 000 dollárt költöttek öt IVF-re.

Sandra, a New York állambeli Rochester orvosasszisztense a következőket mondta: „Négy IVF-et próbáltunk a petesejtjeimmel, de azt mondták, hogy a peték nagyon rossz minőségűek.”

A pár összeomlott, amikor az IVF nem sikerült, és Sandra kész volt feladni. Az utolsó kísérletük azonban ikerterhességet eredményezett. A pár fagyasztott embrióátültetéssel próbálkozott, Sandra utolsó lefagyasztott embriójával. Ez az utolsó erőfeszítés bevált – kilenc nappal később Sandra rájött, hogy végre terhes… de nem ez volt az egyetlen meglepetés.

„Hathetesen tudtuk meg, hogy ikrekről van szó, és tudtuk, hogy az egyik petesejtemet és egy donor petesejtet használtunk fel, így lettek a gyerekek féltestvérek- mondja a nő. – Néhány orvos, akivel találkoztunk, el volt ragadtatva, és minden ápolónő elcsodálkozott. Amikor az emberek azt kérdezik, hogy egypetéjű ikrek? Szeretem nézni az arcukat, amikor azt mondom, valójában nem, féltestvérek, két különböző anyagénnel.”

Sandra azt mondta, hogy ő és Jack is tudják, hogy biológiailag melyik lány a nőé, és ezt nem fogják elhallgatni a lányaik elől sem. Sandra azt mondta: „Csak abból, hogy ránézek, tudom, melyik lányom osztja a génjeimet. Nagyon erős génjeim vannak, és ez fizikailag nyilvánvaló, de a családunkon kívüli emberekkel nem közöljük.”

 

iker babák tappancsai

Fotó: Unsplash

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top