nlc.hu
Otthon
Megengedte, hogy előtte parkoljanak, 7 hónapja ott áll egy autó

Hét hónapja megengedte egy ismeretlennek, hogy a háza előtt parkoljon, azóta is ott áll az autó

Az angol férfi tehetetlennek érzi magát, miután egy idegennek megengedte, hogy a háza előtt parkoljon, de az autó hét hónap elteltével egy centit sem mozdult.
Egy fehér autó a kocsibejárón

A Plymouthban élő Omar Badran önzetlenül segített egy ismeretlen autóson: megengedte neki, hogy a kocsibejárójára parkoljon. Mindez 2021 decemberében történt, de az autó azóta, hét hónap elteltével is ugyanott áll, a tulajdonosnak pedig esze ágában sincs elvinni onnan.

Nagyon szerencsétlennek érzem most magam, sokan mondták, hogy hülye vagyok, amiért megengedtem neki, hogy a bejárómra parkoljon, pedig én csak egy kedves dolgot akartam tenni

– mondta a pórul járt férfi, aki nem vezet, így legalább azzal nincs gondja, hogy kiálljon a garázsából.

Badran most igyekszik felmérni, hogy jogi eszközök segítségével el tudja-e vitetni az otthona elől a járművet. Ám hiába hívta fel az önkormányzatot, a rendőrséget és a közlekedési hatóságot, mindenhol azt mondták neki, hogy nem tehetnek semmit. Annak ellenére, hogy a kocsinak nincs biztosítása, műszaki vizsgája és nem adóznak utána.

A férfi most a kártérítési törvénybe próbál kapaszkodni: egy feliratot tett az autó szélvédőjére, amelyen az áll, hogy ha a tulajdonos nem viszi el egy héten belül a kocsit, akkor megsemmisítik.

Jogi szakértők azt tanácsolták neki, hogy vegye fel az autó gazdájával a kapcsolatot, és adjon neki ésszerű határidőt az autó eltávolítására, mielőtt ő megszabadulna a járműtől. A férfi úgy döntött, ha megkapja a sofőr címét a hatóságtól, két hetet ad majd neki, hogy elvigye a kocsiját.

(LadBible)

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Unsplash/Sarah Brown)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top