nlc.hu
Otthon
Ebben a boltban még a szeletelésért is fizetni kell

Ebben az ausztráliai kisboltban még azért is fizetni kell, hogy félbevágják a zsemlét

A recesszió mindenkit érint, és mindenki a maga módján próbálja megfogni a pénzt. Ez az ausztrál bolttulajdonos például úgy, hogy semmit sem ad ingyen. Még a szeletelést sem.

A 24 írta meg annak a kínai bolttulajdonosnak a sztoriját, aki Sydney kínai negyedében árulja a termékeit és most kiverte a biztosítékot a vásárlók körében. A pékségben ugyanis, amint azt a LadBible megírta, annak is külön megvan az ára, ha a vevő kéri, hogy a zsemléjét vágják félbe. A bolt üzemeltetői 20 centet kérnek a nyisszantásért, és a vevők elsöprő többsége felháborítónak tartja, hogy már ezért is fizetni kell, bár hivatalosan senki sem kommentálta az üzleti lépést.

Félbevágott zsemle

Fotó: Getty Images

De nemcsak az ausztrál pékség próbál meg ügyeskedni, a Twitteren egyéb történetek is keringenek:

„Benaventében történt velünk néhány napja egy különös dolog. Minden alkalommal, amikor a pincér odajött a teraszon lévő asztalhoz, hogy hozzon valamit: sört (…), 20 centet számolt fel nekünk. Az utolsó csepp a pohárban az az egy euró volt, amit azért számolt fel, hogy evőeszközt tegyen a megrendelt pirítós felvágásához.”

Egy másik Reddit-felhasználó szintén megosztotta a coloradói Tom’s Diner nevű létesítményben kapott nyugtáját, ahol 38 centet számoltak fel azért, mert „buta kérdést” tettek fel a pincérnek. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top