nlc.hu
Otthon

Elrendelték a 25 százalékos gázkorlátozást

Elrendelték a 25 százalékos gázkorlátozást

A kórházak és szociális intézmények kivételével 25 százalékkal kell csökkenteni a gázfogyasztást az állami intézményekben.
Radiátor termosztátját tekeri egy férfi

Megjelent a péntek esti Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amely jelentősen korlátozza a hazai kitermelésű szén külföldre vitelét – írja a Telex.

A jogszabály szerint kilencfajta széntermék csak az energiapolitikáért felelős miniszternél történt regisztrációt és a bejelentés tudomásulvételének visszaigazolását követően értékesíthető külföldre, illetve vihető ki az országból. A bejelentés vizsgálata alatt a magyar államot elővásárlási jog, illetve vételi jog illeti meg, amelyet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. útján gyakorol.

A Magyar közlönyben más, további energetikai intézkedések is szerepelnek. A kormány megalkotta a rendeletet az állami intézmények 25 százalékos gázfogyasztás-csökkentéséről (a kórházak és szociális intézmények kivételével). A jogszabályból kiderült, hogy a 2023-as évre is vonatkozik a 25 százalékos visszavágás.

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely bejelentette, hogy télen maximum 18 fok lesz az állami intézményekben.

(Kiemelt kép: Pixabay/Alexandra_Koch)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top