nlc.hu
Otthon

Áramhiány nem lesz, de cégek sora dőlhet be

Áramhiány nem lesz, de cégek sora dőlhet be

Kétségbeesett önkormányzatok és vállalkozások sora kér kormányzati beavatkozást, mert az eddigihez képest sokszorosára emelkedik az áramszámlájuk.

Kétségbeesett önkormányzatok és vállalkozások sora kér kormányzati beavatkozást, mert az eddigihez képest sokszorosára emelkedik az áramszámlájuk, sőt nincs is jelentkező, akitől áramot vehetnének. Mitől vadult meg ennyire a piac, meddig emelkedhetnek az árak, előfordulhat-e, hogy nem lesz áram? – erről kérdezte a 24.hu a kereskedőt, szakértőt és vállalkozókat.

A BKK 2-es és 24-es villamosvonalának déli végállomása a Közvágóhídnál.

Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

A lap érdeklődésére kiderült, kínlódnak a köztulajdonú cégek. A főváros közlekedési vállalata, a BKV például kénytelen volt lezárni a 2023-ra vonatkozó villamosenergia-közbeszerzését, mert az áramkereskedők árajánlatai sokszorosan meghaladták a fedezeti értéket, vagyis azt a maximum összeget, amelyet a cég képes áramvásárlásra fordítani. Sokkal többet nem tehet a vállalat, mint hogy új közbeszerzést ír ki.

Ugyanez a helyzet az önkormányzatokkal, először Cser-Palkovics András székesfehérvári fideszes polgármester hívta fel a figyelmet arra, hogy az energiaszolgáltatók már nem is nagyon jelentkeznek az áramra, gázra kiírt közbeszerzéseikre, illetve, ha van is ajánlatuk, az az eddigi ár tízszerese. Forintra lefordítva ez azt jelenti, hogy például a közvilágítás Fehérváron tavaly mintegy 300 millió forintba került, az idén közelíti a 700 milliót, jövőre pedig meghaladhatja az 1,6 milliárdot.

De a kisvállalkozásokat is fojtogatja az energiamizéria, sokan kikerültek az egyetemes szolgáltatásból, kénytelenek annál magasabb árat fizetni még védett státusban is. Januártól pedig fizethetnek majd piaci árat, ami sokszorosa a békebeli árnak. Nyilvánvaló, hogy ezt az önkormányzatok, cégek nem képesek kigazdálkodni, központi segítségre lenne szükségük, ellenkező esetben fizetésképtelenné válnak. A szombati Kormányinfón elhangzottak alapján támogatásra az energiaintenzív, feldolgozóipari ágazatok kis és közepes vállalkozásai számíthatnak – amennyiben energiaköltségük elérte a nettó árbevétel 3 százalékát 2021-ben –, egyelőre ők is csak három hónapig.

Holoda Attila energetikai szakértő – aki rövid ideig a második Orbán-kormány energetikai államtitkára volt – úgy véli, olyan nagy szolgáltatóknak, mint amilyen például a BKV, nem mernek most árajánlatot adni az áramszolgáltatók, annyira kiszámíthatatlan, milyen árak lesznek a jövőben.

Szerinte egyébként nem kell aggódni amiatt, hogy nem fognak járni a villamosok, vagy nem lesz áram a BKV-nál, ugyanis ilyen esetben (ha közszolgáltatásról van szó, és nincs ajánlat a szerződéskötéshez) beavatkozik a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal: kijelöl egy szolgáltatót, hogy folyamatos legyen az energiaellátás.

Európában jelenleg nincs áramhiány, és a szakértő nem számít arra, hogy ne lenne elég áram. Inkább az a kérdés, hogy lesz-e megfizethető áram, vagy csődbe mennek az áramvételezéstől a vállalkozások.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top