nlc.hu
Otthon

„Vadsztrájk” kezdődött az FKF Ecseri úti központjánál

Megtagadták a munkát a kukások az FKF Ecseri úti központjánál

A cég szerint a demonstrálók az első megemelkedett rezsiszámlák láttán szembesültek azzal, milyen keveset ér a korábbi béremelésük.

Nem vonultak ki a kukások kedd reggel az FKF Ecseri úti központjánál – tudta meg a 24.hu. Az akcióval kapcsolatban az FKF honlapján nincsen semmilyen hír, de néhány órával később a szervezet közleményben jelezte előzetes bejelentés nélküli, a köznyelvben ún. vadsztrájknak nevezett munkabeszüntetés kezdődött. A demonstrációban információik szerint néhány százan vesznek részt.

Szelektív kukák egy sorban.

Fotó: Pixabay

Azt írták, a Fővárosi Önkormányzat és az érintett két reprezentatív szakszervezet 2021. júniusában Bérpolitikai Megállapodást kötött, amely az összes Fővárosi Önkormányzati érdekkörbe tartozó munkavállalóra vonatkozik. A megállapodás alapján az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió munkatársai is 15% átlagos béremelésben részesültek 2022. január 1-jétől.

Azt állítják, hogy a munkavállalóknak az a problémájuk, hogy az első rezsiszámláik kézhezvétele során szembesültek azzal, hogy a Főváros által adott béremelést az infláció és a rezsinövekedés felemésztette.

A Budapesti Közművek ismeri és megérti a munkavállalók súlyos gondjait, mindennapi nehézségeit a jelenlegi magyarországi magas inflációs és megélhetési válságban. Ezzel együtt a jogellenes vadsztrájkot a munkáltató nem tartja megfelelő és célravezető eszköznek

– jegyezték meg.

A Budapesti Közművek felkérte az érintett munkavállalókat, hogy a munkát haladéktalanul vegyék fel. A közlemény szerint a BKM (Budapesti Közművek Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság) vezetése készen áll arra, hogy jogszerű keretek között közösen keressenek reális megoldást a kialakult helyzetre, ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a munkavállalók jelöljék ki maguk közül a választott tárgyaló delegáció tagjait.

Amennyiben ez nem történik meg, a budapestiek rövid időn belül meg fogják szenvedni a hulladékszállítás leállását

 tették hozzá.

Szintén friss hír, hogy Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes sajtótájékoztatót tart az FKF telephelyein a sztrájkkal kapcsolatban.

A 24.hu úgy tudja egyébként, hogy a tiltakozó FKF-dolgozók nem sztrájkként tekintenek a mai eseményre, ők úgy értékelik a helyzetet, hogy nem megfelelőek a munkakörülmények, ezért nem vették fel a munkát.  Az állítják, hogy az autók hibásak, a sofőrök ki is töltötték a javító füzetet és beálltak a műhely elé. Viszont állítólag a szerelők sem dolgoznak, mert nincs alkatrész.

A Blikk információi szerint az óbudai hulladékégető munkatársai sem vették fel ma reggel a munkát. A dolgozók fizetésemelést követelnek, a Blikk szerint a kukásoknál az verte ki a biztosítékot, hogy korábban valaki azt nyilatkozta, hogy a hulladékszállítóknál a fizetés a 400.000 forintot is elérheti bizonyos idő után, ami nem igaz. A másik, amin a Blikk cikke szerint kiakadtak a hulladékszállítók, hogy a cég felvett ellenőröket, akiknek az a dolguk, hogy kocsival mennek a szemétszállító autó után, ellenőrizve, hogy kapnak-e pénzt a kukások, avagy sem, be van-e jelentve az a kuka, amit kiürítenek, avagy sem. Egy kukás azt mondta a portálnak, hogy az ellenőrök többet keresnek, mint ők.

A Blikk beszámolója szerint reggel háromnegyed nyolc körül megjelent a telep udvarán egy szakszervezeti vezető, aki azt mondta a dolgozóknak, vegyék fel a munkát, különben kirúgják őket. A szemétszállítók erre skandálni kezdtek, hogy „menjél haza!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top