nlc.hu
Otthon
Oszter Alexandra tolvajokkal küzd

„Édesapám is sokat küszködött ezzel” – Oszter Alexandrának gondjai akadtak a birtokon

Több százezernyi kárt okoznak a tolvajok.

Oszter Alexandra közösségi oldalán fakadt ki, hogy a fűtésszezon közeledtével és az energiaárak növekedése miatt egyre többen járnak ki a diósjenői birtokukra és szégyenérzet nélkül lopják a fákat az erdőből. A színésznő és férje közösen vezetik a farmot, és egyre többször szembesülnek a tolvajok után maradt károkkal. 

Oszter Alexandra

Oszter Alexandra (Fotó: Fülöp Dániel)

„Kimentünk a rendőrökkel a helyszínre, és beszéltem a környező erdőgazdákkal is, hogy ők mit tudnak tenni az ügy érdekében. Úgy fogalmaztak, hogy ez nagyon nehéz, mert hiába fognak el egyet, van még 50 másik. Nagyon nehéz megállítani őket, csak az a megoldás, ha tetten érjük őket. Két tölgyfát vágtak ki és a legborzasztóbb az, hogy nem a mellette lévő kidőlteket vitték el, hanem a frisseket vágták ki, ezzel 200 ezer forintnyi kárt okoztak – mesélte a Borsnak az elhunyt Oszter Sándor lánya. – Édesapám is sokat küszködött ezzel, ő szinte hetente járt be a kapitányságra. Volt, akit sikerült elkapni. Ilyenkor lefoglalják az illető motorosfűrészét, de ez nem állítja meg, mert lop magának egy másikat. Kézifűrészeket is rendszeresen találunk az erdőben egy-egy fának támasztva, ezzel jelölik meg a kivágandó fákat. Vannak embereink, akiket még édesapám kezdett alkalmazni és itt van a párom is, aki folyamatosan ellenőrzi az erdőt, de nincs mese, fokozottabban kell ezt megtenni. Ez várható volt és sajnos az is, hogy egyre rosszabb lesz.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top