nlc.hu
Otthon

Téglafal miatt estek egymásnak a szomszédok Sydneyben

Téglafal miatt estek egymásnak a szomszédok

A konfliktus nem új keletű, de mostanra jutott el olyan szintig, hogy be kellett vonni a rendőrséget.

Két szomszéd közt rettenetesen elmérgesedett a viszony Sydney-ben, egy TikTokra felkerült videó alapján legalábbis. A képsorokon ugyanis az látható, ahogy egy férfi és a szomszédos telek női tulajdonosa ádáz háborút vív egy épülő téglafal miatt, és bármit bevetnek azért, hogy a másik félnek keresztbe tegyen – szúrta ki az Index.

Egymásra mutogató ujjak.

Fotó: Pixabay

A felvételt a nő készítette és az látszik rajta, hogy az ő utasítására munkások megpróbálnak egy apró téglafalat felhúzni a két telek közé. Ez azonban a szomszédban lakó férfinak nem tetszik, ezért vízzel, seprűvel, majd néhány jól irányzott rúgással is igyekszik tönkretenni az épülő falat.

Egyébként a felvételen szerepel a dühös szomszéd felesége is, aki maga is filmezi az eseményeket és azt kiabálja a lelocsolt munkásoknak, hogy ne ordítozzanak.

A videó feltöltése után, a falat felhúzni vágyó nő egy másik felvételt is feltöltött, melyen arról beszélt, hogy szomszédjával már egy ideje rossz a viszonya. Ugyanakkor hozzátette azt is, hogy a többi szomszéddal nincs gondja. Mivel rengetegen nézték meg a videót és árasztották el kérdésekkel a balhéval kapcsolatban, a nő később további részleteket is elárult a konfliktusról és azt is jelezte, hogy a fal lerombolása miatt felvette a rendőrséggel a kapcsolatot – számolt be a Daily Mail.

Néhány éve készült, de mindig aktuális a cikkünk arról, hogyan tudják a szomszédok pokollá tenni egymás életét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top