nlc.hu
Otthon

Csecsemőkora óta rejtegetett egy német kislányt a családja

Csecsemőkora óta rejtegetett a családja egy német kislányt, most szabadították ki

A kislány anyja akár 10 évre is börtönbe kerülhet.

A német hatóság néhány héttel ezelőtt kiszabadított egy nyolcéves kislányt, akit anyja és nagyszülei féléves kora óta attendorni otthonukban rejtegettek. Ugyan annak nem volt nyoma, hogy fizikailag bántalmazták volna vagy alultáplált lenne, de a bezártság miatt fizikailag alulfejlett, egyedül alig képes felmenni egy lépcsőn vagy egyenetlen talajon megállni, írja a 444.

Az apa a helyi lapnak elmondta, amikor a gyerek féléves volt, talált egy cetlit az autója szélvédőjén, amin a nő arról értesítette, hogy Olaszországba költözik a gyerekkel, és valóban, Maria édesanyja 2015 közepén be is jelentette a helyi hivatalban, hogy Calabriába költözött. Az apa már abban az évben értesítette a hatóságokat arról, hogy többször látta volt partnerét és a gyereket Attendornban, de a nagyszülők váltig állították, hogy Olaszországban vannak.

Attendorn, Németország

Fotó: Markus Klümper / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

A hatóságok csak idén júliusban kezdtek újra nyomozni a gyerek holléte után, miután valaki értesítette őket arról, hogy a kislány évek óta a nagyszülei házában él bezárva. A rokonok is állították, hogy a nő sosem élt a gyerekkel Olaszországban, és ezt az olasz rendőrség is megerősítette.

Siegen város ügyészsége elkezdte a nyomozást a gyermek anyja és nagyszülei ellen kiskorú fogva tartása és bántalmazás miatt. Az anya akár 10 év börtönbüntetésre is számíthat. A kihallgatáson sem ő, sem a nagyszülők nem voltak hajlandók válaszolni a kérdésekre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top