nlc.hu
Otthon
Az Országos Kereskedelmi Szövetség közleménye az újabb árstopról

Mától árstopos a krumpli és a tojás, a kereskedők azonban a vásárlók türelmét kérik

Egy éjszaka alatt nem lehet felkészülni a változásokra, közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség.

Miután Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy hatósági áras lesz a tojás és a krumpli is, a Magyar Közlönyben megjelent a vonatkozó kormányrendelet is. Ebben az áll, hogy kihirdetést követő napon, tehát november 10-én lép hatályba, kiterjesztve az árstopot a tojásra és a burgonyára.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség erre reagálva egy közleményt adott ki, melyben a vásárlók megértését kérik, mivel a november 10-i reggeli üzletnyitásokra lehetetlen felkészülni az éjszaka során, hiszen a rendelet kihirdetésének időpontjában az üzletek döntő többsége már bezárt, a dolgozók hazamentek.

Fizetés a boltban

Fotó: Pexels

Hozzátették, az árváltozásokat bármilyen ok miatt a vállalkozások központja rendeli el az üzleteik számára, hogy mind a tojás, mind a burgonya esetében többféle terméket is értékesíthet egy-egy üzlet, így nem csak két darab árcédulát kell átírni, az árcédulák cseréjének pedig van egy időigénye, még akkor is, ha ideiglenesen kézzel írják ki az új árakat.

Illetve kiemelték azt is, az online pénztárgépek átállítása az új árakra a megfelelő nyugtaadáshoz elengedhetetlen, ennek is van egy időigénye, ráadásul megfelelő, szigorú feltételek mellett, tehát még ha az árcédulákat át is írják a kereskedők, a nyugtaadatoknak azokkal egyezniük kell. Ráadásul a kötelező tájékoztató feliratokhoz szükséges további rendelet még nem jelent meg, ezek elkészítése is időigényes.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top