Emeli vezetékes és műholdas szolgáltatásainak listaárát a Digi-csoport januárban; az áremelés a hűségidős szerződéssel rendelkező ügyfeleket nem érinti, és a szolgáltató új kedvezménylehetőségeket is biztosít – közölte az MTI.
A drágítást a makrogazdasági helyzettel indokolták, az infláció és az energiaárak ugyanis jelentősen emelték a működési költségeiket.
Az árváltozás a Digi és a hozzá tartozó Invitel valamennyi kábeltévé-, internet-, telefon- és műholdas szolgáltatását érinti.
Az önálló vezetékes internetszolgáltatással rendelkező ügyfelek előfizetése 2000 forinttal, a csak műholdas (DTH) előfizetéssel rendelkező ügyfelek szolgáltatásainak ára 1000 forinttal, a két vagy három vezetékes szolgáltatással rendelkezők csomagjai 1500 forinttal drágulnak.
A határozott hűségidős szerződéssel rendelkező ügyfelekre nem vonatkozik a változás a hűségidő végéig. Az új hűségprogramjukkal 12 hónapos hűségidőt vállaló ügyfelek számára január 1-től havidíj-kedvezményt biztosítanak, míg az új elektronikus számlázási csomagjukhoz kapcsolódó kedvezménnyel további szolgáltatási díjkedvezmény jár. A kedvezmény igénybevételéről azoknak is nyilatkozniuk kell, akik már korábban átálltak elektronikus számlázásra – tették hozzá.
A kedvezményeket minden új előfizető kérheti, akárcsak azok, akiknek lejárt a hűségidejük. A kedvezmények érvényesítését péntektől teszik lehetővé a közlemény szerint.
Ahogy azt mi is megírtuk, októberben a Yettel mobilszolgáltató is változtatott az árain, ezúttal még csak a tavalyi inflációt lekövetve.
A cég október 3-tól korrigál egyes, már nem értékesített, ugyanakkor az előfizetők körében továbbra is tömegesen használt díjcsomagok havi díján.