nlc.hu
Otthon
Orvos tanácsa az ágyazás kapcsán

Ezért nem szabad ébredés után azonnal beágyazni

Egy orvos azt javasolja, hogy ne ágyazz be rögtön.

Egy vetett ágy mindig jobban néz ki, mint a rendetlen ágynemű. Most egy orvos azonban azt mondja, semmiképp ne ágyazz be közvetlenül ébredés után. Ugyanis, még a legszinglibb emberek sem alszanak egyedül, ott vannak mindenki ágyában a mikroszkopikus poratkák, amelyek a testünkről természetesen lehulló elhalt bőrdarabkákból táplálkoznak.

két nő ágyaz

Sokat számít, ha nem azonnal ágyazol meg (Fotó: Pexels.com)

Dr. Sermed Mezher a közösségi médiában elmagyarázta, hogyan segíthet az atkák megfékezésében, ha nem azonnal veted meg az ágyad. „Még, ha nincs is párod, soha nem alszol egyedül. Ennek az az oka, hogy az ágyainkban több millió ilyen poratka található, amelyek egyik napról a másikra az emberi húsból lakmároznak, és a nedvesség miatt életben maradnak”.

A reggeli ágyazással gyakorlatilag őket segítjük, vetett ágyban ugyanis könnyebben tudnak élni, szaporodni. Mivel a nedvességet – főleg, amit éjjel kiizzadunk – imádják, a friss levegőt nem szeretik. Ezért érdemes egy ideig vetetlenül hagyni az ágyat és hetente, legfeljebb kéthetente ágyneműt cserélni.

Noha a poratkák nem tűnnek túl veszélyesnek, ha allergiás vagy, akkor bizonyos problémákat okozhatnak, különösen, ha elszaporodnak. Orrdugulás, bosszantó bőrkiütéseket okozhatnak, olyan tüneteket, amelyeknél nem is gondolod, hogy miattuk vannak.

Dr. Mezher szerint elég ébredés után fél-egy óra, amikor reggel vetetlenül hagyjuk az ágyat, így elpárolog a nedvesség, a poratkák pedig elpusztulnak. (VIA)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top