nlc.hu
Otthon
Erkélytűz Dunaújvárosban

Tábortűzként égett egy panelház erkélye Dunaújvárosban, még több kilométerről is látni lehetett a füstoszlopot

Szinte teljesen megsemmisült a balkon.
tűzoltóautó

Lángokra és hatalmas füstoszlopra lettek figyelmesen péntek reggel a dunaújvárosiak a Római körúton. A tűz az egyik panelház 5. emeleti lakásának erkélyén lobbant fel, és percek alatt az egész balkon lángokban állt – számolt be a Bors. A rémisztő látványnak többen is szemtanúi voltak – mesélték, olyan volt, mint egy elszabadult tábortűz -, a tűzoltókat többen is értesítették a környékről.

A lakásban egy idős asszony él, ő is döbbenten szembesült az egyre terjedő lángokra. A szomszédját hívta segítségül, a katasztrófavédelem kiérkezéséig együtt próbáltak oltani.

Kintről rémisztő volt a látvány, a füstoszlopot még több kilométerről is látni lehetett. A lakók a tűzesetből viszont alig észleltek valamit, inkább csak a füstszagot érezték meg. A tűz végül nem jutott el a lakásokig, a Katasztrófavédelem munkatársai még időben eloltották. Elképzelhető, hogy egy, fentebbről kipöccintett cigarettacsikk okozhatta az erkélytüzet.

Egy korábbi, miskolci erkélytüzet – ahol ugyancsak méteres lángokkal égett a balkon a kilencedik emeleten – amúgy grillező fiatalok okoztak. Kiömlött a faszenet begyújtó folyadék, majd azonnal lángra is kapott a 10. emeleti erkélyen. A bulizók ijedtükben leseperték, megpróbálták lerugdosni a tüzet a tizedikről, csakhogy a szél besodorta a 9. emeleti lakás erkélyére. Ott viszont nemcsak a balkon, hanem a lakás is kiégett.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top