nlc.hu
Otthon
Felújította a '70-es évek szekrénysorát, szuper lett

Ahelyett, hogy kidobta volna a ’70-es évek régimódi szekrényét, felújította

Sokszor érdemes megfontolni egy régebbi darab felújítását, hiszen akár ilyen karakteres kiegészítők is készíthetőek belőle.

Egy lakásfelújítás mindig költséges, az infláció pedig már olyan mértéket öltött, amit az ember nagyon is megérez a pénztárcáján. Az árak növekedése a bútorpiacot sem kímélte, részben ennek is köszönhető, hogy a second hand darabok reneszánszukat élik. (Ahogyan a DIY-ötletek is, amik régi bútorokba lehelnek új életet.)

Az egyik nagy kedvencünk ennek a retró fotelnek a felújítása volt, most pedig egy olyan videóra bukkantunk, ahol egy ’70-es évekbeli szekrénysornak adtak második esélyt.

Szekrény DIY felújítása

Fotó: TikTok/@onthecorner

Az #onthecorner nevű felhasználónév mögött egy fiatal, Angliában élő pár bújik meg a TikTokon, akik első közös otthonukat renoválják és erről osztanak meg kisvideókat. Ennek keretében újult meg a hálószobájukban található szekrénysor is, ami lehet, hogy elsőre kissé macerásnak tűnik, de összességében megéri a munkát.

A felújítás első részében leszedték az idejétmúlt bútordarab ajtajait. Lecsiszolták, majd alapozás után lefestették a vázat, végül pedig lécekkel kazettás hatást készítettek az ajtókra. Ezután jöhetett az alapozás és az első kör festék ezekre is.

A második etapban folytatták a festést, hiszen ahhoz, hogy tökéletesen fedjen, több rétegben kellett lekenni. Aztán száradás után felszerelték őket a helyükre. Az i-re a pontot pedig a gömbölyű fogantyúk rakták fel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top