nlc.hu
Otthon
Ellopta a házukat az ingatlanmaffia

Megdöbbentő módszerrel lopta el egy gödöllői házaspár házát az ingatlanmaffia

Most a saját otthonukért kell pereskedniük a bíróságon.
házvétel

Ottó és Krisztina már 30 éve Amerikában élnek, csak a nyugdíjas éveikre szerettek volna hazatérni. A nő 120 milliós gödöllői otthonát – amely lassan két évszázada a család birtokában van – azonban tavaly márciusban egy nap leforgása alatt ellopták tőlük – írja a Blikk. Mint mondják, ismeretlenek jelentek meg a háznál, és az új tulajdonosként mutatkoztak be. A házaspár azt hitte, hogy betörtek, hiszen szándékukban sem volt eladni az ingatlant. Amikor azonban kaptak egy határozatot a földhivataltól, akkor szembesültek azzal, hogy egy számukra ismeretlen nő megvette a házat, így derült ki Krisztináék számára, hogy ellopták az otthonukat.

A lap megtudta, a Veszprém vármegyei Rendőr-főkapitányság már egy ideje olyan bűnözői csoport után nyomoz, amelynek a tagjai több házat is úgy adtak el, hogy az eredeti tulajdonosok nem is tudtak róla. A gyanúsítottak között ügyvédek és bírósági végrehajtók is vannak.

Krisztináék esetében a csalók egy ügyvéd segítségével hamis meghatalmazást készítettek, amit összeszerkesztettek az adásvételi szerződéssel, ezekkel az iratokkal pedig a földhivatalban átíratták a házaspár házát a nevükre.

A meglopott párnak most a bíróságon kell küzdenie a saját otthonáért.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top