A történelem tele van ragadványnevekkel. Teveszájú Lipót például azzal érdemelte ki a nevet, hogy alsó ajkai meglehetősen teltek voltak. De mondhatnánk Rettegett Ivánt is, aki tettei után kapta a nem túl hízelgő jelzőt. Ugyanakkor még a gúnynevek világában is külön fejezetet érdemel Polconszaró György, a magyar nemesúr, akit egész életében csúfoltak amiatt, hogy szerette volna a nagy dolgát a lehetőségekhez képest emberibb körülmények között végezni.
Bűzlő történelem
Annak ellenére, hogy már a Kr. e. 3. században is ismerték az öblítés fogalmát, a 17. századig kellett várni ahhoz, hogy tényleges fejlődés történjen ezen a téren. És amikor azt mondom fejlődés, azt értsd úgy, hogy végre eljutottak odáig az emberek, hogy elásták a végterméküket, ugyanis korábban ez sem volt magától értetődő.
Azokról az évszázadokról beszélünk, amikor az ágytál tartalmát lazán kiöntötték az ablakon keresztül (mindenféle figyelmeztetés nélkül), vagy amikor a király produktuma az árnyékszéken keresztül a várfalon kívül landolt.
Persze az, hogy a 17. századtól végre vették a fáradtságot, hogy elföldeljék a fekáliát nem a jobb higiénia miatt történt. Európa bizonyos tájain tartottak tőle, hogy a székletből ördögi lényeket lehet megidézni, ezért kezdték el macskamód elkaparni a nem kívánatos látványt.
Az, hogy végül a 18. században végre megjelentek az első vízöblítéses illemhelyek, igazi fordulópontnak számított, még úgy is, hogy valójában innentől számítva közel 100 év telt el, mire elkezdett elterjedtté válni az angol wc.
Ezért is számít úttörőnek Saralyáni György, hiszen már a 15. század elején megépítette az első pottyantóst.
Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images/ehrlif)
Az ember, aki megelőzte a korát
Saralyáni György szatmári nemes volt, akiről sok információ nem maradt fent. Amit biztosan lehet róla tudni, hogy világlátott ember volt, akibe jó adag kényelem is szorult, ezért elsőként gondolt arra, hogy megreformálja a vécézés kultuszát. György úgy gondolta, méltatlan, hogy az ember guggolva, két facölöpbe kapaszkodva végzi el a dolgát.
Ezért – vélhetően külföldi tapasztalatszerzései után – úgy döntött, megépíttet a szolgáival (annyira azért nem volt felvilágosult, hogy maga essen neki) egy fából készült szerkezetet a tetején lyukkal, amire kényelmesen rá lehet ülni. Gyakorlatilag neki köszönhetjük az első budi elődjét, ami az ország szegényebb településein most sem ismeretlen fogalom sajnos.
György építményének gyorsan híre ment, de ahelyett, hogy forradalmi ötletként tekintettek volna a nemesúr törekvéseire, valójában nevettek rajta. Maga Zsigmond király is, aki 1429-ben íródott oklevelében úgy hivatkozott rá, hogy Georgius Polczonczaro, vagy magyarosabb fordításban Polconszaró György – nevetség tárgyává téve egy egész ország előtt. Pedig, ha belegondolunk György a maga nemében forradalmi találmánnyal állt elő, amit, ha gúnyolódás helyett érdeklődéssel fogadnak, akár vécé nagyhatalommá is válhattunk volna a középkor kellős közepén.
A Magyar Nyelvőr 1975. január-márciusi számában egy egészen hosszú bekezdést szenteltek a nemesúrnak, pont azzal a céllal, hogy tisztára mossák a nevét.
„Ha ekkortájt az árnyékszék ülőkéje már mindennapos jelenség lett volna, akkor György úr aligha kaphatta volna a Polconszaró gúnynevet. E sokatmondó ragadványnévből arra következtethetünk, hogy a gúnyolódok derék ókonzervatív szittyák lehettek. Nekik megfelelt a kutyamódra való guggolás is, — hiszen így volt jó az öregapjuknak is. Ők csak nevetni tudtak a kilyukasztott ülésű deszkalapra telepedő György úr nájmódi finnyásságán. De arra is következtethetünk, hogy György úr alighanem világlátott, talán nyugati főúri kastélyokban is megfordult személy volt, aki ott chaise percée-t (egyfajta éjjeli edénnyel felszerelt szék – a szerk.) látott. Vagy ha mégsem, akkor legalábbis kényelemszerető ember volt, igényes, de egyben újító kedvű is. Egy azonban kétségtelen: amikor az anyagcsere záróaktusának guggoló helyzetben való lebonyolításáról áttért az ülő helyzetbelire, akkor egy lépéssel előbbre vitte a civilizációt Magyarországon. Áldanunk kell emlékét érte” – írta Országh László.
Sajnos Györgyről, vagy az általa épített „trónról”, semmilyen képes emlék nem maradt fenn.
