nlc.hu
Otthon

Ezeket a növényeket ültesd el most, hogy tavaszra virágba boruljon a kerted

Ha így teszel, máris nemcsak a levélhullásról és az elmúlásról fog szólni az ősz!

Hosszú azoknak a tevékenységeknek a listája, amik még szebbé teszik az amúgy is csodás őszt, nálunk a forró csokizás és az esti gyertyagyújtás mellett mindenképp dobogós helyen áll a tavasszal virágba boruló hagymák elültetése is.

Fotó: Getty Images - Yevheniya Tuzinska

Fotó: Getty Images – Yevheniya Tuzinska

Van egy igazán kedves mondás a virághagymákról, amit ha megjegyzel, sosem vétesz hibát az időzítéssel: úgy tartják, hogy a gumók olyanok, mint az iskolás gyerekek – szeptember környékén kell őket a földbe ültetni, júniusban pedig ki kell őket emelni és mehetnek pihenni a következő őszig.

Most jött el tehát az idő arra, hogy az iskolapadba visszaülő gyerekekhez hasonlóan a virághagymák is elkezdjenek dolgozni, és néhány hónap múlva elégedetten nyugtázhassuk, micsoda fejlődésen mentek keresztül!

Egyszerű, mint az 1×1

Amikor odakint egyre zordabbra fordul az idő és napról napra korábban sötétedik, jól jön egy kis biztatás a lelkünknek, hogy – még ha most messzinek is tűnik – jövőre is lesz tavasz! Ráadásul nem is akármilyen, ha földbe dugdosod azokat a hagymákat, amik aztán színpompás és mesés illatú virágokkal ajándékoznak meg pár hónap leforgása alatt.

Jó hírünk van: virághagymát ültetni egyáltalán nem bonyolult dolog, azaz még a zöldfülű kertészek, sőt akár a nagyobbacska gyerekek is sikert arathatnak, ha jól időzítenek. A most elültetett gumókból már márciusban előbújhatnak a szebbnél szebb tavaszi virágok, amik aztán heteken át virítanak.

Ha úgy tartja kedved, akár többet is választhatsz a nárcisz, a jácint, a gyöngyvirág, a a tulipán, a fürtös gyöngyike és a valamivel később nyíló, cserébe viszont meseszép liliom hagymái közül, mert ha kellő hely áll a rendelkezésükre, egymás mellett is remekül megférnek.

  • Tölts meg földdel egy nagyobb virágcserepet vagy virágládát, alakíts ki benne pár, nem túl mély lyukat és ültesd el azokban a hagymákat.
  • Fedd be egy laza földréteggel – ne legyen túl vastag és ne is nyomkodd le szorosan, hogy ha eljön az ideje, könnyen kibújhasson a virágod.
  • Az ültetést követően nincs is teendőd a hagymákkal (öntözni sem szükséges őket!), mindössze annyi a dolgod, hogy olyan helyet keress nekik, ahol napfény éri őket.
  • Ha megjelentek az első kis virágkezdemények, elkezdheted a rendszeres locsolást, amiért nagyon hálás lesz a növényed!

Hagymások, amiket most ültess, hogy tavasszal virágozzanak

6 fotó

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top