A várandósság csodálatos dolog lehet, ha vágyunk rá, ha szeretnénk, ha tervezzük, és még akkor is, ha „csak úgy” megtörténik, de rájövünk, az anyává válás az, ami hiányzott felnőtt életünkből. Nincs is vele semmi gond, ha a pocaktulajdonos büszkén hasít a babavárás hónapjaiban is szűk rucikban, és abszolút meg tudom érteni, ha valaki még szexi fotósorozaton is megörökíti életének e különleges állomását.
Nem kell prűden hozzáállni a témához, DE.
Mégis milyen értéket, értelmet és eleganciaszintet mutat az, ha valaki egy vörös szőnyeggel kibélelt, sajtóérzékeny eseményen egy szál nyitott blézert dob magára, és gömbölyödő pocakját melleivel megversenyeztetve domborítja a kamerák előtt?
Slick Woods a New York-i Divathét egyik eseményén (Fotó: Bryan Bedder/Getty Images for IMG)
Persze, kell a lájk, a megosztás, kell, hogy cikkezzenek az ember lányáról, hiszen mindez milliókat érhet a következő reklámszerződésnél. De jó az, ha egy influencer (vagyis az, aki a fiatalok agyát a legsikeresebben mossa át a közösségi médiában) ilyen büszkén árusítja ki a testét és terhességét? Vagy az áldott állapot már csak egy elkoptatott, múlt századi kifejezés, kiüresedett jelentéssel?
Slick Woods volt az, akiről tavasszal még a Google is úgy gondolta, ő a szépség szó mai megtestesítője – legalábbis a beauty szóra rákeresve az ő fotóját dobta ki első helyen heteken át. A különc modell-lány pedig ezzel népszerűsége eddigi csúcsára reppent, Rihanna sminkmárkájának arca lett, és a divatházaktól is sorra érkeztek a felkérések. Egy világ kezdte figyelni minden lépését, a fele pedig be is lájkolja posztjait. Úgy gondolnám, ez jár némi felelősséggel is.
Talán a gyerekvállalásért vívott harc emléke mondatja velem, de ennél jobban meg kellene becsülnünk az élet ajándékát. Talán kellene, hogy legyen egy határ, amit nem lépünk át, és nem dobjuk piacra egy cafat húsként magunkat akkor sem, ha celebek vagyunk. Nézzük csak meg George és Amal Clooney-t. Hetente a címlapokon vannak, de mikor is láttuk utoljára az ikreiket? És Amal sem dobta le a textilt egy eseményen sem, mikor terhes volt. Több esze volt neki annál.
Az Y és Z generációnak azonban Amal már öreg, jobban bejön a balhés múltú, semmiből jött, lázadó modell, akinek különc megjelenése király, szépséghibáit briliánsan fordította saját hasznára, és egész lénye tökéletesen beleillik a PC-től csillogó, mindent elfogadó és mindenre nyitott divatvilágképbe.
Az is lehet, hogy én lettem begyöpösödött.
Vajon ugyanennyire fennakadtam volna egy félmeztelen sztárfotón, ha alanya épp nem terhes? Valószínűleg nem. Kim Kardashian legunottabb pillanatában is nagyobbat pucsít nála, és már fel sem tűnik, Emily Ratajkowski azzal okoz meglepetést, ha felöltözik, az átlag videóklipek pedig rég fényévnyi távolságra vannak attól a pucérségi szinttől, amit hamvas tinikoromban Britney Spears képviselt bugyivillantós csípőnadrágjaival.
Így hát könnyen lehet, hogy épp támogatnom kellene Slicket: éljenek a testükre büszke, magabiztos, önmagukat elfogadó nők. Akik nem félnek megmutatni, kik is ők valójában, bevállalósok és merészek, hogy belevágjanak az ismeretlenbe. Akik vállalják ország-világ előtt, hogy eltérnek a szépségideálnak nevezett hazug képződménytől, ezzel is bátorítva sorstársaikat, ne féljenek megélni az élet adta örömöket és lehetőségeket. Akik erősek még akkor is, ha egyedül vannak, akik megélik nőiségüket, kiállnak a nők jogaiért, igazi mai feministák, és élharcosai a #meetoo-nak.
A gond csak az, hogy mindezzel egyetértek. És mégis, ott motoszkál bennem egy szó a kép láttán: közönséges.
