Szabadidő

Felejtés

A filmet legfõképpen az X-akták sorozat rajongóinak ajánlom, közülük is elsõsorban azoknak, akik a mutánsos és a sorozatgyilkosos részeknél a nagy globális összeesküvõs epizódokat jobban kedvelik.

Gondoltam, közel még a Halloween, borzongok egyet a héten nosztalgiából, és jegyet váltok a Felejtés c. krimire. Az ötlet az említett mozival egyetemben felejthetőnek bizonyult: a tehetséges színésznő, Julianne Moore főszereplésével forgatott thriller sokkal inkább megállta volna a helyét az X-akták egyik gyengébbre sikerült epizódjaként a tévé késő esti műsorsávjában, mint nagyjátékfilmként a mozikban.

A történet szerint Julianne-nek pár évvel ezelőtt repülőgép-szerencsétlenségben meghalt a kisfia. A traumát azóta is képtelen feldolgozni, bár férje (a néhai Green doki a Vészhelyzetből, alias Anthony Edwards) és megértő pszichiátere (Gary Sinise) mindent megtesznek ennek érdekében.

Az emlékképek azonban csak nem hagyják hősnőnket nyugodni, fel-feltörnek a tudattalanjából, tovább keserítve az életét. Egy szép napon Julianne-t újabb megrázkódtatás éri, a családi albumból eltűnnek a kisfia képei, ráadásul hites ura az agyturkásszal karöltve azt állítja: végre gyógyulni kezdett, a valóságot látja, gyereke sosem volt, kitalálta az egészet, mert nem tudta feldolgozni azon tényt, hogy pár évvel ezelőtt elvetélt, és hogy sosem lehet többet babája.

A film ezt követően a „volt-e Julianne-nek kisfia vagy nem?” kérdéskört járja körül meglehetős részletességgel. A kétségbeesett nő előbb a könyvtárakat célozza meg, hátha talál valami utalást a balesetre, majd az alkoholizáló ex-baseballjátékost (Dominic West) kezdi zaklatni, mondván: neki is volt egy lánya, aki a halott kisfiú barátja volt, együtt szálltak fel a repülőgépre, ami később lezuhant, és amiről egy sort sem írtak a lapok.

Valljuk be: Scully ügynökért és Fox Mulderért kiáltó eset, különös tekintettel arra, hogy a baseballsztár nagy hirtelenjében emlékezni kezd, a férj pedig sebesen felejt, meg sem ismeri a feleségét az utcán. A kormány? Az UFO-k? Netán szimpla tömegpszichózis?

Hőseink, miközben egyszerre üldözi őket a helyi rendőrség, az FBI, és egy fura pasi, akire hiába lövöldöznek, nem fogja a golyó, meneküléssel egybekötött nyomozásba kezdenek: mi és ki állhat a szövevényes ügy hátterében?

A Felejtés c. alkotást legfőképpen az X-akták sorozat rajongóinak ajánlom, közülük is elsősorban azoknak, akik a mutánsos és a sorozatgyilkosos részeknél a nagy globális összeesküvős epizódokat jobban kedvelik. Ők egészen biztosan nem fognak csalódni.

A többiek viszont nyugodt szívvel megfeledkezhetnek a filmről.

Rozi étvágya a film alatt:

Fotók: http://www.sonypictures.com

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top