Rómeó és Júlia újratöltve

Az amerikai születésű, Kaliforniában élő Robin Maxwell ezúttal ahhoz vette a bátorságot, hogy Shakespeare felülmúlhatatlan remekét „egy kicsit átdolgozza”. És ez most nem egy rosszindulatú megjegyzés! A szerző ugyanis igyekezett mindazt a háttérismeretet kiaknázni az eredeti műből, amit a műveltebb olvasó ugyan tud és ismer a reneszánsz világáról, de ami a tragédiában direkt módon nem jelenik meg. Nem vitás tehát, hogy ez a fajta kiemelés egyfajta „felvilágosítás” – ha úgy tetszik, regényes ismeretterjesztés –, és egy cseppet sem haszontalan. Mert bakfis és ifjúkorú hajadonok és kevésbé hajadon hölgyek, illetve ifjak nagyon is jól tennék, ha ilyesféle történeteken edzenék érzelemvilágukat a „való világnak” nevezett valóságos vagy virtuális trágárkodás helyett.

No persze, bárki joggal felemlegethetné, hogy ocsmányság Rómeó és Júlia megindító történetében is akad éppen elég. Különösen ebben a Maxwell-féle változatban… Úgy látszik, a közízlésnek szüksége van a sárra is (Shakespeare ezt jól tudta), akárcsak az egyébként tiszta állat hírében álló disznónak.

Robin Maxwell meglepetésünkre Firenzébe teszi át a fő helyszíneket, de azért Veronának is juttat belőle valamit. Bizonyára valamilyen személyes kötődés az oka (talán éppen Dantéhoz, akinek jelentős szerep jut a megújított történetben), de a figyelmes olvasó hamar rájön, hogy Maxwell ennek ellenére sem ismeri eléggé a régi Firenzét. Ez sem baj, hiszen Shakespeare sem ismerte Veronát, sohasem járt ott, a mai emberek mégis jól eligazodnak nyomdokain, amikor az „erkélyes házat” keresik. Aki pedig ebből a kötetből ismeri meg Júlia erotikusan túlfűtött történetét, legfeljebb meglepődik, ha megtudja, hogy van egy „veronai” Rómeó és Júlia is.

A lényeg, hogy az angolszászokban – és úgy látszik, minderre még a forró Kalifornia sem elég hatásos ellenszer – kiapadhatatlan vágyakozás él a mediterrán világ iránt, ha lehet, Toscanában, sőt Firenzében, a múltból megidézett reneszánsz idején. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az utóbbi időben nálunk is egyre gyarapodó hasonló tárgyú kiadások sora. Ami még érdekesebb, hogy a szerzők egy része hölgy, mint például Donna Jo Napoli, aki a múlt felidézésében többek között ugyancsak Firenzét célozta meg. Már-már vetélkedésnek tűnik ez a bőséges áradat, de nem bánjuk, mert mi vagyunk a haszonélvezői.