Marozsán Erika újra magyar színpadon

Gyerekszobák:  szemétteleptől az álomlakosztályig »

– Néhány hónapja ismét Magyarországon laksz. Milyen érzés itthon lenni?

– Régóta szerettem volna színházban játszani, így örülök, hogy volt lehetőségem hazajönni. Élvezem, hogy gyakran találkozhatom a barátaimmal, a családommal, szeretem a pesti lakásomban álomra hajtani a fejem.

– A kislányoddal együtt utazol. Ez nem megterhelő?

– Nem, szerencsére nagyon jól lehet vele utazni. Amikor még kisebb volt, forgatásokra is magammal vittem, csak olyan munkát vállaltam el, ahol velem lehetett. Most már nagyobb, szüksége van arra, hogy mozoghasson, egy forgatási helyszínen ezt pedig nem igazán teheti meg.

– Éltél Pesten, New Yorkban, Berlinben. Miben más a hangulat az egyes városokban?

– Én szerencsére mindenhol nagyon jól érzem magam. Mindegyik helynek megvan a saját varázsa. Budapestet is imádom. Az elején persze nehéz és furcsa volt az utazgatás, de hamar megszoktam.

– Mi a trükkje annak, hogy jól be tudjon illeszkedni az ember egy másik országban, hogy ott is jól érezze magát?

– Járjon bárhol az ember, szerintem mindig meg kell, hogy találja a saját kis rituáléját. Én mindig így csináltam. Például New Yorkban kerestem egy kávézót és könyvesboltot, ahová rendszeresen járok. Emellett mindenhol vannak magyar ismerősök is.

– Decemberben mutattátok be a Centrál színházban a Cabaret című darabot, amely telt házzal megy, már csak az áprilisi előadásokra lehet jegyet kapni. Mi volt annyira vonzó ebben a darabban, hogy hazagyere miatta?

– Nagyon sokat jelentett ez az ajánlat, de igazából nem csak e miatt a szerep miatt jöttem vissza Magyarországra. Egyszerre több felkérést is kaptam Európából, így szerencsésen összejöttek a lehetőségek. A darab mellett forgathattam itthon egy amerikai filmet, amelynek Styria a címe, januárban jött a Márai-regényből készült alkotás forgatása is, hamarosan pedig Németországban kezdek dolgozni egy produkción. Persze nagyon örültem, hogy Bozsik Yvette-nek eszébe jutottam, az pedig csak tetézte az örömömet, hogy egy olyan darab kapcsán gondolt rám, amelyben énekelni és táncolni is lehet. Mindemellett pedig az is nagyon vonzó volt, hogy a szereposztás is kitűnő, olyan partnerekkel szerepelhetek a darabban, mint Csányi Sándor, Simon Kornél, Haumann Péter és Básti Juli.

Fotó: IMDb

– Mi az, amit szeretsz a Cabaret-ban és a szerepedben?

– Közel érzem magamhoz ezt a szerepet, nagyon könnyen bele tudtam bújni ennek a nőnek a bőrébe, ami talán a zene és a tánc miatt is volt. Így egy hónappal a premier után is azt tudom mondani: élvezem, hogy ezt a karaktert kelthetem életre a színpadon. Persze az is kellett, hogy Yvette rendezze, aki hihetetlenül izgalmas és komplex dolgot hozott létre.

– Mitől különleges Yvette mint rendező?

– Mindenkiből sikerül felszabadítania a kreatív erőket. Hagy minket szabadon szárnyalni, de mégis pontosan tudja, hogy mit akar. Öröm vele dolgozni, az ő próbáin mindig remek hangulat van.

– Az elmúlt években csak filmekben szerepeltél. Milyen érzés volt újra színpadon állni?

– Azt szokták mondani, ha egyszer megtanultál biciklizni, azt nem lehet elfelejteni. Ez is kicsit olyan érzés volt, mintha bicikliznék: nem lehet elfelejteni, hogy milyen színpadon állni, hogy mit kell a színpadon csinálni. Nem érzek különbséget abban, hogy hogyan kell egy színpadi és egy filmes szerepet megközelíteni. Persze a végén már van különbség, hiszen a színpadon mindent egyszerre kell létrehozni, filmben pedig egyszerre csak egy-egy kis szeletét kell megalkotni az egésznek.

– Az év első felében mutatják be Magyarországon a Jud Süß – Felemelkedés és bukás című filmet, amelyben egy kisebb szereped neked is van.

– Ezt a szerepet a film rendezője miatt vállaltam el. Oskar Roehler a németek egyik kedvenc rendezője, aki egyébként meglehetősen extravagáns is. Ebben az alkotásban az ő személye volt vonzó számomra.