nlc.hu
Szabadidő
A világ cigaretta nélkül

A világ cigaretta nélkül

Pár hónap, és a dohányzás Magyarországon is száműzve lesz az otthonainkba és a természetbe. A Nők Lapja Café utánajárt, mely hírességeket érintené a legkényesebben, ha többé nem gyújthatnának rá.
 
 Szerinted ez a tökéletes romantikus vígjáték?

Audrey Hepburn
Szegény Audrey! Az egyik legklasszikusabb róla készült fotó az új törvények értelmében nem születhetett volna meg, hiszen a kedvenc luxuskávézójából menten kitessékelték volna, amint előveszi az elegáns kis szipkáját, rajta a cigarettával az Álom luxuskivitelben című filmben. Esetleg cigaretta helyett lehetne egy helyes kis csillagos-sávos amerikai zászló a rudacska végén?

Uma Thurman
Már alapból megvan a véleményünk azokról az emberekről, akik képesek rágyújtani az ágyban, ennek ellenére nem tagadjuk, hogy Mrs. Mia Wallace nagyon is jól mutat az ominózus kiegészítővel az otthonában olvasgatva a Ponyvaregény című filmben. Ezt talán egy darabig még megteheti, de az biztos, hogy a Jack Rabbit Slim’s mulatóban nem sokáig időzhetne Travoltával ezzel a csúnya szokásával.

A világ cigaretta nélkül

Slash
Képzeljük el azt az abszurd szituációt, hogy éppen egy Velvet Revolver (az ennél is nosztalgikusabbaknak Guns n’ Roses) koncerten vagyunk, amikor a rendezők az első szám után megszakítják a fellépést, és kivezettetik szegény Slasht, mivel ismét a szájába vette az ilyenkor onnan elmaradhatatlan cigarettáját.

Kispál
Még jó, hogy a tavalyi Szigeten elbúcsúzott a Kispál és a Borz zenekar a közönségtől, mert jövőre már nehezen tudnának bármilyen koncertteremben is fellépni a notórius szabályszegő gitárosukkal, Kispál Andrással, akinek gyakorlatilag az összes fellépésük alatt bagó lógott ki a szájából. Lehet, hogy a feloszlás oka igazából ez a törvénytervezet volt?

A világ cigaretta nélkül

Winston Churchill
A nem éppen az egészséges életmódjáról ismert egykori brit miniszterelnök, Winston Churchill valószínűleg nem lenne nagy támogatója a születendő törvénynek, lévén hogy komoly teljesítmény volt bármely fotós részéről, ha sikerült őt a szája széléből kilógó szivar nélkül lekapnia. A mai világban ezért simán kivezettetnék őt a brit parlamentből…

John Travolta
Ha igaz az infó, amit a Thank You for Smoking című filmben hallhattunk, miszerint a filmekben dohányzó szexi sztárok jelentősen megdobják a cigarettafogyasztást, akkor John Travoltának köszönhetően valószínűleg erősen megnőtt a tüdőklinikák látogatóinak száma, mert a fickó valami elképesztően stílusosan dohányzik bármely filmjében (Grease – Pomádé, Ponyvaregény, Ál/arc, Rés a pajzson…), még akkor is, ha éppen egy angyalt játszik (Michael). De ezt már nem teheti sokáig…

A világ cigaretta nélkül

Humphrey Bogart
A kalapos és ballonkabátos magánnyomozók egyik alaptartozéka a szájukban parázsló cigaretta, ami a sötétben is megvilágítja a fejfedő által takart arcukat. Bogart ezt a figurát annyira komolyan vette, hogy gyakorlatilag az összes filmjét (A máltai sólyom, Casablanca, Hosszú álom…) végigdohányozta, aminek nem lett jó vége: nyelőcsőrákban hunyt el. Ha ma is élne, valószínűleg fogpiszkálót rágcsálna…

Keith Richards
A lassan a 68. életévébe lépő gitároslegenda, Keith Richards maga az orvosi csoda.

A világ cigaretta nélkül

Nemhogy a masszív alkoholizálás és a különféle fehér porok, hanem az igazán figyelemre méltó dohánymennyiség sem küldte át őt a másvilágra, pedig Rolling Stones-koncert nehezen képzelhető el a szájából kilógó cigaretta nélkül. Lehet, hogy az új törvényünk miatt nem lesz több Stones-koncert hazánkban?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top