Szabadidő

Izompólósok V. Nemzetközi Találkozója: folytatódik a Halálos iramban!

A héten vitathatatlanul megkezdődik a nyári moziszezon, amihez elsősorban Vin Diesel muszklijaira, Paul Walker sármjára és rengeteg összetört csúcsverdára van szükség. A Halálos iramban – Ötödik sebesség a korábban látottakra is rátesz egy lapáttal, és még Dwayne Johnson is benne van!

Halálos iramban – Ötödik sebesség

 
Öt könyv, amit el kell olvasnod mozi előtt vagy után

A Halálos iramban-széria azon kevés akciósorozatok egyike, amit a nők is kifejezetten bírnak, köszönhetően a sármos férfi főszereplőknek, akik ezúttal Rio de Janeiróba ruccannak le egy kis hajmeresztő akciózás erejéig. A franchise soha nem az atomtudósok sorozata volt, és ugyan látszólag az új részben hőseink egy bonyolult, agyas balhét készítenek elő, igazából ez a rész sem kívánja meg tőlünk az agykapacitásunk túlterhelését. Ha belegondolunk, pusztán sztereotípiákat (minden dél-amerikai zsaru korrupt, minden szép nőnek pénzes pasi kell jó kocsival…) és kliséket (utolsó balhé, testvéri összetartás…) halmoz egymásra, de a Halálos…-széria báját sosem a történet vagy a szellemes dialógusok (az új filmben is kb. tőmondatokban beszélnek végig), hanem a stílus adta. Ez a széria egyszerűen annyira dögös, hogy közben meg is feledkezik minden másról, de valahogy mégsem fordul át önmaga paródiájába. Az izmozó macsók és a szupermodell-tanfolyamról éppen csak kilépett hölgyek festői helyszíneken száguldoznak, közben pedig szétzúznak egy komplett vonatot és megtáncoltatnak egy óriási páncélszekrényt Rio közepén. Popcornhoz és kólához kell ennél több?

Tudd, hogy értsd:
Az Ötödik sebesség a filmsorozat első olyan darabja, ahol Vin Diesel egy boltokban is megvásárolható kocsival száguldozik. Ez a megtisztelő cím egy Dodge Chargernek jutott.

Rendezte: Justin Lin
Szereplők: Vin Diesel, Paul Walker, Dwayne Johnson, Jordana Brewster
Eredeti cím: Fast Five
A film honlapja: http://www.fastfivemovie.com/
Forgalmazza: UIP-Duna Film

Apacsok
Míg a németeknek ott van A mások élete a saját bűnös, besúgásokkal teli múltjukról, a magyar ügynökök és besúgók világáról nemigen születtek izgalmas művek a nagyvásznon. Az Apacsok is első körben a Radnóti Színházban mutatkozott be, és az ottani siker tette lehetővé, hogy impozáns szereposztású tévéfilm készüljön belőle. A képi világ tényleg elég tévés, de ezen felül nem sok panaszunk lehet a filmre: Török Feri kiválóan ábrázolja azt, hogy milyen lehetetlen erkölcsi dilemmák között kellett egy embernek lavíroznia, ha a titkosszolgálat kivetette rá a hálóját. Örömteli hír, hogy Csányi Sanyit végre nem amorózóként láthatjuk, de az Apacsok igazi nagyágyúja a bántóan kifinomult modorú ügynököt alakító Szervét Tibor, aki olyan feszültséggel tudja megtölteni a jeleneteket, hogy ihaj. Vele minden jelenet olyan izgalomfaktort kap, mintha éppen azt néznénk, hogy valaki egy ketyegő bombát próbál meg semlegesíteni.

Tudd, hogy értsd:
A történet valós alapokon nyugszik. A hatvanas években Karl May sikeres indiánregényeinek mintájára sok fiatal kezdett Magyarországon indiánosat játszani, hogy ebben élhesse ki a szabadságvágyát, ám ez nem feltétlenül nyerte el a rendszer képviselőinek tetszését.

Rendezte: Török Ferenc
Szereplők: Csányi Sándor, Szervét Tibor, Balla Eszter, Gazsó György
Forgalmazza: Vertigo Média

Instant dohány
A skandináv gengszterfilm ritka állatfajta, azt pedig külön érdekes nézni, hogy odafent északon is a különféle balkáni arcok mozgatják a szálakat. Filmünk egy jóképű norvég fiatalemberről, JW-ről szól, aki fényes életvitelének finanszírozását az albán drogmaffiába való bedolgozással éri el. Amikor a sofőrmunkák után valami komolyabbhoz is jut, rájön, hogy nem minden arany, ami fénylik. Klasszikus gengsztertörténet ez felemelkedésről és bukásról, és a legfőbb érdekességét az adja, hogy JW mellett két másik szál (egy szerb verőlegény és egy spanyol drogdíler) is folyik párhuzamosan. Ez a szerkesztésmód teszi izgalmassá a megszokott formulát, ami új színt ugyan nem hoz a gengszterfilm műfajába, de egyszeri, véres szórakozásnak tökéletesen megfelel.

Tudd, hogy értsd:
A film valódi szociológiai problémákra reflektál: a skandináv államokban jelen lévő bűnözés jelentős részéért valóban az utóbbi egy-két évtizedben odaköltözött délszláv bevándorlók felelősek.

Rendezte: Daniel Espinosa
Szereplők: Joel Kinnaman, Dragomir Mrsic, Matias Padin
Eredeti cím: Snabba Cash
Forgalmazza: Mokép

Egyszer fent, egyszer lent
Ask és Anne házasok. Mindenük meg van, ami a kiegyensúlyozott boldog élethez kell: lakás, jó állás, csodálatos gyerekek és szerelem. Munkahelyi és gyereknevelési problémáik sem rendkívüliek, kezelni tudják a felmerülő gondokat. De egy reggel Ask bejelenti, hogy egy kis szünetre van szüksége.

Rendezte: Charlotte Sieling
Szereplők: Sidse Babett Knudsen, Nicolas Bro, Emil Poulsen

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top