nlc.hu
Szabadidő

Asszonycipelésben még nevezhetsz a Kihívás Napjára!

Május 18-án kezdődik az egész országra kiterjedő szabadidősportos megmozdulás, a Kihívás Napja, ahol különleges mozgásformákat is lehet gyakorolni.
Eltévesztették a hegyet a világ legszerencsétlenebb hegymászói
 

Magyar Szabadidősport Szövetség által szervezett rendezvényen másfél millió lakos vehet részt. Csáki Judit, a szövetség főmunkatársa elmondta, hogy a települések feladata elsősorban az, hogy a mozgást összekössék a helyi élettel. Az ilyen programok nemcsak közösségformálóak, de felhívják az emberek figyelmét arra, hogy miért kell mozogni. Sok pici településen egész évben nincs sportesemény, ilyenkor viszont az egész település megmozdul: még az időseket is elsétáltatják a főtérre, a hentesek pedig a fél lábon ugrálóknak fél áron adják a virslit.

Az egyik legérdekesebb versenyszámot, az asszonycipelést Hernádszentandrásiban tartják. A helyi iskola udvarán persze nemcsak nézni lehet a visító nőkkel a hátukon loholó férfiakat, de bárki be is nevezhet. A kisebb településeken jellemző, hogy hagyományos mozgásformákat is bevesznek a programba: ilyen például például a nehéz járművek elhúzása, vagy akár a kaszálóverseny. Ezekkel az egykor népi játéknak számító versenyszámok mellett a modernebb mozgásprogramok, mint a torna vagy a futás népszerűségét is növelni szeretnék.

Budapesten idén az első, a második, a negyedik, valamint a tizennegyedik kerület vesz részt a programsorozatban.

A részletes, településekre lebontott programokat a kihivasnapja.hu-n lehet megtekinteni, ahol egy számláló azt is mutatja, hogy összesen mennyit (11 perc mozgás per fő számít egy egységnek) sportolt az ország.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top