Drágán add az életed!
Film+, május 23., 21:00
Ha még nem láttad:
A terroristák elfoglalnak egy toronyházat, amit csak a bent ragadt exrendőr menthet meg a pusztulástól. Ilyen és ehhez hasonló sztorikat ma már százszámra lehet találni a B-filmek között, de az elsőség kétségtelenül Bruce Willis Die Hardjához kötődik. A Nakatomi toronyházba betörő Hans (Alan Rickman fergeteges gonosz) ugyan terroristának adja ki magát és bandáját, valójában azonban nem mások ők, mint rablók gyülekezete. Az atlétatrikós, mezítlábas John McClane ügyes trükkökkel és némi szemtelenséggel veszi fel a harcot a túlerővel. Van itt liftben leküldött, kidíszített hulla, ablakon kidobott halott figyelmeztetésként, és még számos ügyes fordulat, mi pedig akkor is lerágjuk a körmünket izgalmunkban, ha már sokadjára látjuk a filmet. Nem mellesleg elmerenghetünk a tényen, hogy volt idő, amikor még a kedvenc kopasz macsónknak is volt haja.
Miért nézd meg?
Mert a nyolcvanas évek kigyúrt vasmacsói után Willis egy sokkal érzékenyebb, emberibb akcióhőst teremtett. Olyan figurát, akinek fáj, ha megütik, aki könnyezik, ha bántják, és aki nem akar hős lenni, de a körülmények mégis rákényszerítik, hogy azzá váljon.
Figyeld!
A mezítlábas Bruce Willis eseteit a lányos lábmérettel megáldott halott terroristákkal.
Pánikszoba
VIASAT3, május 25., 21:20
Ha még nem láttad:
David Fincher a Hetedik és a Harcosok klubja után amolyan pihenőként forgatta ezt az egyszerű vonalvezetésű, minimalista thrillert. Adott néhány betörő, akik kinéznek maguknak egy New York-i luxusrezidenciát, csakhogy a tulaj és a lánya pont abba a pánikszobába zárkóznak be előlük, ahol a hőn áhított zsákmány rejtőzik. A helyzetet bonyolítja az egyre rosszabb állapotban lévő kislány, akinek mielőbb inzulinra lenne szüksége. Macska-egér játék kezdődik, ahol az erőnél az észnek sokkal nagyobb szerep jut. Jodie Foster anyaszerepben igazi tigris, míg a három tolvaj (Forest Whitaker, a rasztás Jared Leto és Dwight Yoakam) kellően különböző személyiségek ahhoz, hogy konfliktusok alakuljanak ki köztük.
Miért nézd meg?
Bravúros thriller, ami a minimálkörnyezetből (az egész film egyetlen – bár jókora – lakásban játszódik) a lehető legtöbbet hozza ki. Klausztrofóbiás izgalmak haladóknak.
Figyeld!
A kis, alig tizenkét éves Kristen Stewartot Jodie Foster lányaként. Ki gondolta volna, hogy ez a kislány a kétezres évek egyik legnagyobb sztárjává válik?
Gorillák a ködben
STORY4, május 26., 18:00
Ha még nem láttad:
Sigourney Weaver a nyolcvanas években főleg olyan kommersz sikerek által volt ismert, mint a Szellemirtók vagy az Alien. A Gorillák a ködben megadta neki a lehetőséget, hogy végre egy komoly, igazi kihívást jelentő szerepben bizonyíthasson. A gond csak az, hogy az alkotók nem elégedtek meg Dian Fossey sztorijával, ami főképp arról szólt, hogy a nő minden létező eszközzel igyekezett beilleszkedni közéjük, majd védeni őket. Szükségük volt egy romantikus szálra is, amit egy természetfotós képében sulykoltak a történetbe. Általában nincs bajunk egy kis romantikával, de ehhez a filmhez egyszerűen nem illik ez a háromnegyed órányi ömlengés, amikor a többi jelenetben igazi érzelmeket, elhivatottságot és kalandokat láthatunk. A kevesebb több lett volna.
Miért nézd meg?
Mert a film egy nem mindennapi igaz történetnek állít emléket, ugyanis az igazi Dian Fossey valóban a gorillák között élt le úgy kb. tizennyolc évet. Az asszonyt azok ölték meg, akik akadálynak tekintették őt a ruandai gorillák turisztikai kihasználásában.
Figyeld!
Bár sok esetben használtak gorillamaszkba öltözött színészeket, a maszkmesterek kiváló munkája miatt ez az esetek többségében egyáltalán nem zavaró.
Sztriptíz
RTL Klub, május 26., 21:45
Ha még nem láttad:
Igen, tudjuk, a vetkőző lányoknak is van szívük, de ha nem tudnánk, ez a film garantáltan egy életre a fejünkbe veri a tényállást. Hősnőnk ráadásul nem is alantas szándékból dobálja le magáról a textilt, hanem azért, hogy így több pénzt szerezve esélye legyen megtartani a gyerekét az exférjével szembeni gyerektartási adok-kapok során. Valami ilyesmi lenne a kiindulópontja a kilencvenes évek egyik legnagyobb bukásaként számon tartott produkciónak, amiben van még korrupt politikus, krimivonal és egy halovány szerelmi szál is, de érződik, hogy az egész katyvaszt csak azért húzták fel, hogy Demi Moore és néhány másik csaj a filmvásznon is mutogathassa a bájait. Ha legalább a sztriptízszámok jók lennének, nem lenne egy rossz szavunk sem, de az a gond, hogy Demitől maximum a sporttal és műtétekkel rendbe tett testét lehet irigyelni, a tánctudását és erotikáját már kevésbé. Hol van ez attól, amit Kim Basinger nyújtott a 9 és ½ hétben?
Miért nézd meg?
Pamela Anderson és a többi Baywatch-csaj mellett egyértelműen Demi Moore-t tartják a legtöbben felelősnek a plasztikai műtétek ilyen arányú elharapózásáért, amiben nem kis szerepet játszott a Sztriptíz című mozi, melyben az akkori Mrs. Willis közszemlére tette megműtött melleit. A férfiak ámultak, a nők irigykedtek.
Figyeld!
A botrányosan rossz dialógusok a maguk módján rendkívül szórakoztatók.
Notting Hill – Sztárom a párom
m1, május 27., 21:25
Ha még nem láttad:
A Julia Roberts és Hugh Grant nevével fémjelzett románc egy régi emberi vágyra épül. Nincs olyan ember, akinek ne jutott volna eszébe, milyen lenne az, ha összejöhetne a kedvenc sztárjával. Együtt tudna-e élni a paparazzik és újságírók tömkelegével? Be tudna-e illeszkedni a csillogó környezetbe? Ilyen és hasonló problémák jelennek meg az átlagembert a maga megszokott csetlés-botlásával alakító Hugh Grant és a hollywoodi dívát természetesen hozó Julia Roberts között, akik között egy londoni kis könyvesboltban gyúlnak szikrák. A mellékszereplők (főképp a Grant lakótársát alakító Rhys Ifans) viccesek és emberiek, a két főhős bájos és működik köztük a kémia, a filmzene klassz, a hangulat londoni, az élet szép. Hiányérzet: nuku.
Miért nézd meg?
Mert a film csodálatosan keveri a hollywoodi glamourt és a hétköznapi emberek banalitását, és a kettőt összekeverve egy csodálatos humorú elegyet hoz létre.
Figyeld!
„– Ezzel a joghurttal nem stimmel valami…
– Mert az nem joghurt, hanem majonéz.
– Jaa, akkor rendben van…”
