Szabadidő

15 kulisszatitok az utolsó Twilight-moziról

Hány ruhát visel Kristen Stewart a Hajnalhasadásban? Hogyan kezdődik az új rész? Mi Kristen kedvenc jelenete? Hogyan tartották távol a paparazzikat a forgatástól? Utánajártunk.

15 kulisszatitok az utolsó Twilight moziról15.
Bill Condon rendező így írja le az utolsó rész nyitójelenetét: „Egy nagy nyitószekvencia lesz, jellegzetes tájképekkel és villanásnyi jelenetekkel az eddigi történésekből, miközben minden eddigi rész filmzenéjét megidézzük. Aztán Bella kinyitja a szemét, és eleinte minden furcsa lesz számára, de aztán az új látásával észreveszi maga előtt Edwardot.”

14.
A rendező szerint a forgatás során Kristen Stewartnak az jelentette a legnagyobb problémát, hogy az utolsó két filmet egyben forgatták, ráadásul a jeleneteket nem időrendben vették fel. „Egyik nap egy szupererős vámpírt játszott, és másnap már egy terhes, szenvedő és legyengült nőt. Nagyon nagy váltásokkal kellett dolgoznia.”

13.
A belsőkben játszódó jeleneteket Louisiana államban, míg a külsőket a kanadai Vancouverben vették fel, így simán előfordulhat, hogy ha látunk egy karaktert a házban, akkor még az Egyesült Államokban van, ahogy azonban kilép az ajtón, már Kanadában találja magát. Az Egyiptomban, Kanadában, Olaszországban játszódó pillanatokat mind a louisianai stúdiókban forgatták.

15 kulisszatitok az utolsó Twilight moziról12.
A két Hajnalhasadás filmben Bella összesen hatvan különböző ruhát visel.

11.
A bébi Renesmee jeleneteinél igazi, háromhetes csecsemőt is használtak, de egy animatronikus bábucsecsemő is volt Kristen Stewart kezében, aki sokkal jobban szerette az igazi bébit, mivel elmondása szerint a bábuval kicsit nehéz volt játszania.

10.
Mivel a sztori szerint Renesmee egy hónap alatt kb. egy évet öregszik, nem lett volna jó ötlet minden életkorhoz más gyerekszínészt szerződtetni. Amikor megtalálták a tízéves Mackenzie Foy-t, akkor szerződtettek egy 1, 2, 3, 4… éves színészt is, de nekik csak a testjátékukat használták, és digitálisan Mackenzie arcjátékát igazították hozzá a különböző testekhez.

9.
Mackenzie a jelenetei nagy részét egy fogorvosi székhez hasonló ülésben játszotta végig, ahol az arcjátékát arcszkennerrel digitalizálták be.

8.
A kislány annyira élvezte a forgatást, hogy később is a filmszakmában szeretne maradni, ám meglepő módon nem színésznő akar lenni, hanem filmrendező.

15 kulisszatitok az utolsó Twilight moziról6.
Taylor Lautner úgy próbált meg összehaverkodni a kis Mackenzie-vel, hogy a forgatási szünetekben egyfolytában játszott vele. „Sokszor néztünk farkasszemet, vagy próbáltunk rácsapni egymás kezére. Jó móka volt ez a nagytesó szerep” – mondta Lautner.

5.
Bill Condon rendező a tízéves Mackenzie miatt megbüntette a káromkodó felnőtt színészeket. Kirakott egy tálat, amibe mindenkinek pénzt kellett dobnia, ha elkáromkodta magát a forgatáson. A bevételt végül felajánlották egy gyerekkórháznak.

4.
Melissa Rosenberg forgatókönyvíró számára a nagyszámú új vámpír jelentette a legnagyobb problémát. „A könyvben komplett fejezeteket lehet a történetüknek szentelni, de a filmben egy-két képpel és mondattal kell elmondani róluk mindent. Ezt nagyon nehéz volt összehozni, ráadásul csak a film második felében, a csata előtt tűnnek fel” – mesélte.

3.
Kristen imádta, hogy ő játszhatja el a legerősebb vámpírt. „Olyan testtartással kellett ott állnom a megtermett srácok között, hogy látszódjon: én vagyok a legerősebb abban a szobában. A kedvenc jelenetem az volt, amikor vadászhattam” – mesélte Kristen.

 

 

2.
Az utolsó filmben összesen 2000 speciális effektust használtak, de ha az alkotók jól végezték a dolgukat, ebből a moziban alig néhányat fogunk csak észrevenni.

1.
A végső nagy, körülbelül száz színésszel és statisztával eljátszott csatát eleinte Kanada sűrű erdeiben akarták leforgatni, de az alkotók féltek a szélsőséges időjárástól és a belopakodó paparazziktól, ezért az erdei környezetet egy mesterséges terepen, a Déli Agrártudományi Egyetem állatállományának arénájában építették fel, ahol általában tehenek szoktak legelészni, de a film kedvéért a helyet színészek és technikusok lepték el.

15 kulisszatitok az utolsó Twilight mozirólTwilight-hét a Nők Lapja Cafén!

November 15-én bemutatják az utolsó Alkonyat-részt! Ne maradj le semmiről! Hírek, érdekességek, videók, kulisszatitkok minden nap a Nők Lapja Cafén!

– Csinálj a pasidból Robert Pattinsont!
– Akiket imádunk, de nem ismerünk! A Twilight szinkronhangjai – videó
– Kristen Stewart: „Amióta élek, anyuka szeretnék lenni”
– Nézz bele az utolsó Alkonyatba!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top