Jámbor Eszter kritikája: Buzizni még mindig vicces…
„Az a vicc, hogy nekem tényleg volt egy ilyen balesetem, aztán mégis meleg maradtam – jegyzi meg keserűen a film előtt a mellettem ülő meleg fiú. – Már várom, mikor hív fel az anyám, hogy akkor mikor leszek heteró” – teszi hozzá. Az új filmben ugyanis Csányi Sándor, aki egy híres, vállaltan meleg rádiós műsorvezetőt játszik, egy balesetben beüti a fejét, és láss csodát, heteró lesz.
Szerintem nem kell hozzá melegnek vagy leszbikusnak lenni, hogy összeszoruljon az ember gyomra a film alapfelvetésétől is. Már az előzetesén felháborodtam, hiszen nyitottabb országokban nem nevetni, hanem felszisszenni illik a film alapötletén és a benne felsorolt sztereotípiákon.
Ez vicces?
Tiszteletbeli melegként (sok a meleg barátom) nagyon rosszulesett, amikor a nézőtér együtt nevetett a lelkes alkotókkal, és mélységesen szégyellem, hogy még mindig ott tartunk, hogy a melegek olyanok, akik mindig komolyzenét hallgatnak, salátát esznek, rettegnek a pókoktól, riszálják a csípőjüket, selypítenek, és még járás közben is kitartják a kisujjukat. Ja, és persze mindig feszülős, színes pólókban járnak, és főzni is remekül tudnak. Mert hát a melegek már csak ilyenek, és ezen jót lehet nevetni…
Bár az alkotók szerint ez végre egy lépés, hogy beszéljünk a témáról, és persze ők nem a melegeken, hanem a melegekkel nevetnek. (Kár, hogy a mellettem ülő melegszervezetek képviselői nem igazán nevettek.) Igenis azt üzeni a film, hogy a homoszexualitás gyógyítható, és amikor még Czeizel Endre is megszólal benne, és mindenkit megnyugtat, hogy nem kell aggódni, mert a melegség nem öröklődik, végképp elpattant bennem egy húr.
Majd a Coming out 2.
És külön gratulálunk ahhoz is, hogy sikerült a filmet teletömni cicikkel és női hátsókkal, nehogy véletlenül a heteró férfiak megriadjanak, és ne váltsanak jegyet az évszázad magyar vígjátékára. És bár a főszereplő Csányi Sándor korábban azt nyilatkozta, hogy nincs benne melegcsók, van. De annyi ideig tart a filmvásznon, hogy ha valaki éppen pislog, lemarad róla. És hát persze happy end is van: főhősünk elhagyja meleg kedvesét, és boldogan él, míg meg nem hal doktornő szerelmével.
Nagyon várom a Coming out 2.-t, ugyanezt fordítva: ebben majd egy heteró férfi üti be a fejét, és meleg lesz belőle, csak férfi fenekeket meg izmos mellkasokat mutogatnak benne, és a végén a hős elhagyja a menyasszonyát egy helyes pasiért. Szuper lenne…
„Legyél nyitottabb” – mondta Orosz Dénes, a film rendezője és forgatókönyvírója a film utáni beszélgetésen egy leszbikus lánynak, aki elmondta, hogy őt nagyon bántotta a film. Szerintem meg a film alkotóinak kéne nyitottabbnak lennie, amikor azt sugallják az alkotásukkal, hogy „buzizni” még igenis lehet, és vicces is Magyarországon.
TóCsa kritikája: A meleg, aki heteró
„A pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve” – tartja a mondás, és ennél találóbban nem lehetne összefoglalni a Coming out című mozit, ami megpróbál okosan beszélni egy kényes témáról, csak ez valahogy nem jön neki össze. A Magyarországnál százszor liberálisabb Hollywoodban se mernek mainstream romantikus vígjátékot készíteni melegekkel (a Madárfészek és A boldogító nem NEM romantikus vígjátékok), tartva attól, hogy a világ még nem áll erre teljesen készen. Eddig ezt csupán óvatoskodó ostobaságnak véltem, de a Coming out után elkezdtem magamban átértékelni az álomgyár stratégiáját. (Még Ryan Murphy is belebukott egy évad után a New Normal című sorozatba, pedig minden adott volt a sikerhez – a szerk.)
Biztonsági játék
Nem lehet egyszerű ezerszer használt műfaji elvárásokat (a nagy csók, zenés montázs a boldog pillanatokról, nagyközönség előtti nyilvános vallomás…) ráerőltetni egy olyan témára, ami sajnos máig megosztja a társadalmat. Míg egy heteró romantikus filmben egy csók szerepe természetes a történetben, addig ugyanezt melegekkel eljátszva a közönség egy része már nem akarja látni, ha pedig kihagyják, akkor gyávasággal vádolják meg a készítőket. Nem lehet ebből jól kijönni. A Coming out alkotói egy merész alapötletből indultak ki, viszont egy sunnyogós, romkomsablonokba kapaszkodó, biztonsági játékot űző filmet csavartak köré, ami a saját jó szándékába fullad bele.
A nem homofób homofób
A film úgy lesz homofób, hogy közben éppen az ellenkezője akar lenni. Közel akarja hozni a meleg párok életvitelét a nézőkhöz, megmutatva, hogy ők is ugyanolyan kapcsolatban élnek, mint bármilyen más pár (a Csányi–Karalyos-duóból legalább az utóbbi többet nyújt melegkarikatúránál), ám közben a figurák jobbára csak a melegekről kialakult sztereotípiákat erősítik (csicsás ruhák, affektáló beszéd, nőies kéztartás…). Ez egyszerűen azért alakult így, mert a film szereplői nem komplex személyiségek, csak típusfigurák.
Egy Czeizel Endré-s tévés bevágásban még azt is a szánkba rágják, hogy a homoszexualitás nem döntés kérdése, hanem a génjeink tesznek minket hetero- vagy homoszexuálissá, és a dolog nem örökölhető, mondja érezhetően népnevelő szándékkal. Csakhogy bármennyire próbálják az üzenetüket pozitívan feltüntetni, a film mégis arról szól, hogy egy ismert meleg médiaszemélyiség egy nagy ütközés után fülig beleszeret Tompos Kátyába, és persze hirtelen fogékony lesz a gömbölyded női formákra.
Biszexualitás márpedig van!
Nem tartozom azok közé, akik már a film alapsztoriját is sértőnek tartanák. Igen, létezhet olyan, hogy egy magát heterónak tartó férfi vagy nő egyszer csak (ha nem is varázsütésre) a saját neme iránt kezd érdeklődni, ahogy a fordítottja is igaz lehet. Van erre egy szavunk is: a biszexuális. Ehhez azonban mélyen zajló emberi érzelmi folyamatokat kellene bemutatni, és tényleg azt kéne látnunk, ahogy egy ember a kételyeit, a beidegződéseit és a társadalmi elvárásokat is legyőzve habarodik bele egy másik ember személyiségébe. Ha mindezt a filmhez hasonlóan leegyszerűsítjük egy fejbekólintásra vagy varázsütésre, az egyszerűen hamis, és rossz üzenetet hordoz, ami sok helyzetben nem lenne bűn, de egy ilyen kényes témában sajnos az. Mert a szexuális vonzódásunk nem tudatos lépés, nem választás kérdése.
