Hollywood szerint ilyenek a nők

Visszafejlődünk?

A nyolcvanas évek óta nagyot fordult a világ, és ma már egy akciófilmben is akadhatnak izgalmas női szerepek (például: Emily Blunt karaktere a Looperben), és nem kizárólag a kötelező szexjelenet miatt, biodíszlet funkcióra castingolnak hölgyeket a műfajhoz. Viszont hiába volt érzékelhető a fejlődés, ha a trend lassan megfordulni látszik. Míg 2012-ben a hollywoodi filmek szöveges szerepeinek 28%-a jutott nőknek, addig ez az arány 2010-ben még 33%, 2007-ben pedig 30% volt. Vagyis hiába akadnak filmek olyan kiemelten erős női főszereplővel, mint Az éhezők viadala vagy a Gravitáció, a helyzet egyáltalán nem javult, sőt. És azt még csak nem is említettem, hogy e szerepek nagy részét a 21-39 éves generáció tagjai kapják.

A hazai helyzet

Persze egy dolog a soha nem látott intézet által felállított statisztika, egy másik meg a saját tapasztalat; így fogtam magam, és összeszámoltam, hogy az elmúlt két hónap hazai mozipremierjei közül hánynak volt női főszereplője. Októberben 31 filmet mutattak be a magyar mozik, ebből 9-nek (például: Hannah Arendt, Majd újra lesz nyár…) volt női főszereplője, és egy olyat is találtam (Insidious – A gonosz háza), amiben egyenrangú férfi és női főszereplő is volt.

Arányaiban így mi is erősen közelítünk ahhoz a bizonyos 28%-hoz, csakhogy a szeptember erősen lerontotta a statisztikámat. A 22 szeptemberi mozipremier közül mindössze háromnak (!!!) volt női főszereplője, és két olyat találtam, amiben volt egy egyenrangú férfi és női főszerep is. Ez annak tudatában különösen fájó, hogy a hazai mozikínálatban nemcsak hollywoodi, hanem európai és magyar filmeket is találni, de mint látjuk, errefelé se állunk jobban az Álomgyárnál, sőt…

Ilyen az, ha pasik szülik a nőket

Persze lehet és érdemes is a fenti számokon csodálkozni, ám valahol természetes, hogy így alakult. Amíg a rendezők mindössze 4%-a, az írók 12%-a és a producerek 20%-a tartozik a női nemhez, túl sok javulást kár volna remélni, hiszen lényegében a legtöbb női karaktert férfiak szülik.

Persze a filmtörténet számos legendás női figurája pattant már ki férfiagyból (például: Lisbeth Salander), szóval a dolog nem lehetetlen, mégis természetes, ha egy férfi jobban tud azonosulni egy másik férfival, mint az ellenkező nem tagjaival. Amit nem ismerünk annyira, arról hajlamosabbak vagyunk sztereotípiákban gondolkodni, és így alakulhatott ki az, hogy a nagy vászon női karakterei többnyire könnyedén besorolhatók egy-egy hollywoodi sablonba.

A femme fatale-tól a romantikus álmodozóig

A tipikus női filmszerepeket összeköti, hogy leginkább a férfiakhoz viszonyítva (a nemek örökös csatája, ugye…) jelennek meg a vásznon még akkor is, ha ők a sztori abszolút főszereplői. A legtöbb romantikus vígjáték (például: Szerelem kölcsönbe, A csúf igazság) főhősnője például a boldogsága megtalálásának kulcsát egyértelműen az álompasi megszerzésében látja, és az ilyen filmekben a legtöbb párbeszéd szinte csak a férfiak körül forog.

Aztán ott van az áldozati szerep, amit szinte minden műfajban előszeretettel vesznek elő a fiókból (lásd a legtöbb Bond Girlt, akiket a 007-esnek kell megmentenie), a gyenge, megvédendő, felkarolandó nő szerepköre (Twilight-filmek) és akkor még nem is meséltem az anyaszerepről, a szexuális vágyak tárgyának szerepköréről vagy az egyszerűen egy tollvonással nővé átírt férfiszerepekről (amikor egy eredetileg férfira írt szerep nevét és nemét egyszer csak megváltoztatják – például: Jodie Foster figurája az Elysiumban).

Elképesztően ritkán találkozunk komplex, kidolgozott, összetett női figurákkal a filmvásznon! Ezért ha látunk egyet, arra mindenképp érdemes odafigyelnünk.

A szabályt erősítő kivétel

Ma már szinte csodaszámba megy, ha egy héten két olyan film is startol a mozikban, melynek nők a főszereplői, ráadásul egészen izgalmas szerepben. A Fiatal és gyönyörű egy tizennyolc évesen luxusprostituáltnak álló csodaszép lány, Isabelle (Marine Vacth) története, akit nem a szegénység vesz rá arra, hogy eladja a testét, hiszen jómódú szülők gyermeke, hanem pusztán unalomból és kíváncsiságból vág bele a “nagy kalandba”. A másik premierfilm, a Frances Ha címszereplője (a csodálatosan természetes Greta Gerwig) sokkal egyszerűbb és hétköznapibb életet él. Huszonévesen próbálja megtalálni önmagát New Yorkban, miközben karriert épít, lakásról lakásra költözik és ismerkedik, barátkozik.

Mindkét film izgalmas, mindkét film érdekes női sorsokat mutat be, és mindkét filmet férfiak rendezték, ám akad egy fontos különbség. A Frances Ha írói között egy nőt is találunk – ráadásul magát a főszereplőnőt -, és ez látszik is rajta. Míg a Fiatal és gyönyörű a női főhős ellenére férfiszemszögből mutatja be főszereplőjét, akit a vágy titokzatos tárgyaként ábrázol, megfejthetetlen motivációkkal, addig a Frances Ha teli van élettel és valósággal. Frances úgy él, lélegzik, mond hülyeségeket, kerül kellemetlen helyzetekbe, és csinál idegesítő dolgokat, mint bármelyikünk, és simán el tudnám képzelni, hogy csak úgy belefutok valahol az utcán, annyira életszerű. Ennyit számít a női látásmód. Így is lehet nőket teremteni a filmvásznon, sőt mindig így kellene, de ettől sajnos még távol vagyunk.