Botrányosan dögös lett az Amerikai botrány

Csalók, de lelkük is van

„Ha olyan emberek lennének nálunk hatalmon, mint te, akkor ez a hely olyanná válna, mint Kelet-Európa” – vágja az FBI ügynököt játszó Bradley Cooper a profi csalót játszó Christian Bale képébe az Amerikai botrány egyik jelenetében, és már ebből is kiderül, mennyire okos film. A filmbéli csalók és megkent szenátorok, képviselők ugyan kispályások a keleti végek parlamentjeiben ücsörgők tekintélyes részéhez képest, de ez is csak azt mutatja, hogy minden országban máshol van a határ abban, hogy mi az, ami még elfogadható. Az Amerikai botrány csalókról szól, de a hasonló témában mozgó A Wall Street farkasához képest ezeknek a svindlereknek lelkük is van, és az egyre bonyolódó történések az ő életükre és érzelmeikre is hatással lesznek, nemcsak a bankszámlájukra.

Részben igaz történet alapján

„A filmben látottakból néhány dolog valóban megtörtént”. Ezzel a kiírással kezdődik az Amerikai botrány, ami nyíltan vállalja, hogy nem igazán ragaszkodik a valós események követéséhez. Az úgynevezett ABSCAM botrányban a hetvenes években az FBI beépített egy nagypályás svindlert, és az ő segítségével politikusokat próbáltak megkenni különböző előnyökért cserébe, az ügyleteket pedig kamerákkal rögzítették. Az akció az ügynökség egyik nagy sikere volt, hiszen hat képviselőt, egy szenátort és egy polgármestert ítéltek el, de nagyjából ennyi az egyezés a filmben látottak és a valóság között. Nem tudom, milyen lett volna, ha az igazi történetet viszik filmre, de így egy izgalmas, erősen színészközpontú, a sztorit csak amolyan összetartó elemként használó mozi lett a végeredmény.

Történet helyett érzelmek

A legtöbb csalókról szóló film egy bizonyos nagy balhé megszervezéséről és végrehajtásáról szól, és legalább annyira fontosak benne az ördögi terv legapróbb részletei, mint maguk a főszereplők. Az Amerikai botrány nem ilyen mozi. Christian Bale és Amy Adams kezdő stiklijeit például elintézik annyival, hogy balekokat paliznak be, akikkel elhitetik, hogy 5000 dollárért cserébe majd 50 ezret látnak viszont, de ennél mélyebbre nem megy a film a csalások elmagyarázásában. Nem azért, mert nem tudna, hanem mert nem is célja. David O. Russell rendezőt sokkal jobban izgatják a figurái. Hogyan próbálnak túlélni egy szorult helyzetet, amikor csak rossz választási lehetőségeik adódnak? Összetarthat egy házasságot egy gyerek? Egy csaló megengedheti magának, hogy legyenek igazi barátai? A szexuális vágyat össze lehet keverni a szerelemmel?

Színészbravúrok a köbön

David O. Russell az utóbbi években A harcossal és a Napos oldallal szerzett néhány Oscart a színészeinek (Jennifer Lawrence, Christian Bale és Melissa Leo is hálás lehet neki), és úgy látszik tényleg van érzéke ahhoz, hogy mindent kihozzon belőlük, mert ezúttal is mindenki a maximumot nyújtja. Bale jó szokásához híven szinte felismerhetetlen, csak most éppen nem fogyott, hanem hízott és undorítóan kopaszodó, parókás fejet csináltak neki, és én még sosem láttam ennyire sebezhetőnek a vásznon. Jennifer Lawrence vérbeli külvárosi, folyton otthon lebzselő házisárkányt játszik abszolút hitelesen, míg Bradley Cooper a Napos oldalban alakított figuráját fejlesztette tovább. A film igazi főhőse és az események fő mozgatórugója azonban Amy Adams, aki most végképp bebizonyította, hogy egyike a legnagyobbaknak. A figurája annyi színt villant fel és annyi drámát, hogy az még egy Meryl Streepnek is a becsületére válna. Senki ne csodálkozzon azon, ha március 2-a után ebből a gárdából valaki egy Oscarral lesz gazdagabb.

Lazaság és stílus

A filmet a rendező nagyrészt a színészeivel improvizálva vette fel, így sok jelenetet alaposan túldumálnak. Ez a stílusnak ugyan jót tesz (a korabeli ruháknak, frizuráknak, díszleteknek és zenéknek köszönhetően a hetvenes évek feeling amúgy is markánsan jelen van), viszont a film feszességének kevésbé. Ha van hibája az Amerikai botránynak, akkor az a 138 perces játékideje, mivel ebben sajnos nincs ennyi. Ez azonban csak szőrszálhasogatás, ugyanis az már most leszögezhető, hogy a januári hónap legjobb filmje futott be a magyar mozikba, ami furcsa módon éppen annak a Martin Scorsesenek a kilencvenes években készült filmjeire (Nagymenők, Casino) emlékeztet, aki most tarolja le a hazai mozikat A Wall Street farkasával. Lazaság, elegancia és stílus. Ez az Amerikai botrány.