Szabadidő

Igazán jó filmek hete a tévében

Színházzal kezdjük a hetet, de sietünk haza, kedden történelemóra, szerdán sorozatok, csütörtökön főzünk és kiderítjük az igazságot, pénteken sörözünk, szombaton jó időt jósolunk, nyomozunk és röhögünk, vasárnap pedig befészkeljük magunk kedvenc fotelunkba és igazán jó filmeket nézünk!
Dexter
Dexter

Hétfőn akár színházban is kezdhetjük a heti tévézésünket, hiszen Molière Úrhatnám polgár (m3, 19.05) című darabja örök aktualitással bír, amíg van honnan hova “felkapaszkodni”, már társadalmi értelemben. A címszerepben az utánozhatatlan Kállai Ferenc, az előadást pedig Zsámbéki Gábor rendezte 1981-ben. Igen nyugtalanító, misztikus hangulatot teremt Gregory Hoblit Letaszítva (Viasat3, 21.25) című thrillerében, ahol a Denzel Washington által alakított nyomozó magával a Gonosszal kel birokra. Dorian Gray (FEM3, 21.30) nem birkózik az Ördöggel, csupán a lelkét adja el neki, mégpedig az örök fiatalságért cserébe, az Oscar Wilde klasszikus regényéből készült míves angol filmváltozatban. Kedvenc pszichopata sorozatgyilkosunk, Dexter (Viasat6, 23.00) ma este hatodszorra indul útjára, hogy megbüntesse az igazán gonoszokat.

A diadal
A diadal

Kedden közelmúltunk eleddig igen hiányosan feldolgozott történelmével fogunk foglalkozni. A berni követ (m1, 20.20) egy új magyar tévéfilm, és egy megtörtént esetet dolgoz fel az akcióthriller műfaji szabályszerűségeinek felhasználásával: 1958-ban, Nagy Imre kivégzését követően két fegyveres fiatal megtámadja a Magyar Népköztársaság berni nagykövetségét. Tettük okai, indokai ismeretlenek… A főbb szerepekben Kulka János, Szabó Kimmel Tamás és Kádas József. A Drága besúgott barátaimban (Duna, 21.40) pedig egy középkorú értelmiségi férfi (Cserhalmi György) szerez tudomást arról a rendszerváltozás után, hogy legjobb barátja (Derzsi János) jelentett róla. A filmet Cserhalmi Sára rendezte. Alternatív javaslat egy felemelő, valódi “pedagógusmodell”, melyben egy fiatal, ambiciózus tanár (Matthew Perry) Harlem legdurvább iskolájában vállal el egy igen problémás osztályt. A feladat a drogok, fegyverek és a szex behelyettesítése a tanulással. A film címe: A diadal (Story4, 21.35).

Downton Abbey
Downton Abbey

Szerdán a szokásos Szulejmánnal (RTL Klub, 21.50) csak a Story4 Downton Abbey (21.35-től – 2 évad első rész!)Rózsák harca (23.00-tól) kombó veszi fel a harcot. Különösebben ajánlható film nem nagyon van mára. Alternatív megoldás lehet, ha a Teszteld a YouTube-ot! (National Geographic, 20.00) című remek ismeretterjesztő filmben betekinthetünk a YouTube-on terjedő, milliók által nézett, meghökkentő videók valóságába, utána pedig megláthatjuk, miért s hogyan lépett le Kubából Fidel Castro lánya. Az On the Spot kéttagú stábja ezúttal a Diktátorok gyermekei (m1, 21.10) nyomába ered.

Brit hét a Nők Lapja Cafén!
Ezen a héten megannyi izgalmas cikket találhattok minden nap a Nők Lapja Cafén a szigetországról! És ha kedvetek lenne brit sorozatok nézni, akkor a STORY4-et válasszátok!
  • Miss Marple minden szombaton 19:30-tól
  • Poirot minden vasárnap 19:25-tól
  • Murdoch nyomozó rejtélyei szombaton és vasárnap 18:00-tól
  • Hoteltitkok minden vasárnap

A Hoteltitkok sorozat ízelítőt ad a hihetetlen ragyogás és a botrányos történetek helyszínéül szolgáló híres hotelszobák világából. A világ legjobb szállodáiba utazik el és mutatja be őket a neves angol színész, Richard E. Grant, aki kíváncsi arra, hogy mitől ennyire egyedi a kiválasztott és híres hotel. A világot járva feltárja a titkokat – rossz szokások és szexbotrányok, ellenséges hoteldinasztiák és a mérhetetlenül gazdag és extravagáns híres vendégek – a ragyogó felszín mögött.

 

Csütörtökön főzünk egyet Jamie Oliverrel az ő 30 perces kajái közül (m2, 20.45), majd útra kelünk egy vonatkupényi híres magyar színészlegendával Palásthy György elbűvölő Retúr (Duna, 21.40) című filmjében. Miközben Scwarzenegger valahol Kolumbiában harcol Az igazság nevében (RTL Klub, 21.50), Sherlock és Watson már a második évadát kezdi A kilencedik lépés (TV2, 22.45) című, szokásosan igen rejtélyes epizóddal.

Péntek este befejeződnek Az Adlon-hotel kalandjai (m1, 20.20), de vár ránk egy Hóvirágünnep (Duna, 21.35), amitől jó kedvünk lesz, hiszen igen szórakoztató látni vaddisznóüldözés közben kerékpározó, derék, sörissza cseh polgárokat. A Na, nee! (SuperTV2, 21.15) című új show-műsor is éppen ezt szeretné elérni, meglátjuk, sikerül-e ez a hazai celebvilág krémjének.

Szombat este kezdhetjük az időjósok időjósával, Bill Murray-val az idétlen című, de igen szórakoztató Idétlen időkig (SuperTV2, 19.30) című filmmel, ha nem vagyunk éppen kíváncsiak arra, vajon Christopher Nolan hogyan kezdi Batman-sorozatát Christian Bale-lel. Batman: Kezdődik (RTL Klub, 19.30). A Viasat3-on viszont mi választhatjuk ki, melyik filmet nézzük ma este 21.00-tól: az étlapon Az angyalok városa Nicolas Cage-el, egy Egyéjszakás kaland, minden bizonnyal Nastassja Kinskivel, vagy a Tökéletes gyilkosság Michael Douglasszel, Gwyneth Paltrow-val és Viggo Mortensennel. Szavazás a csatorna Facebook-oldalán vagy SMS-ben.

Idétlen időkig
Idétlen időkig

Utána ugyanitt újrakezdhetjük Lisbeth Salander történeteit A tetovált lány-sorozatban (23.20-tól). A Story4 A hal neve: Wanda (21.25-től) című, angol humorú krimi-vígjátékkal nevez be a versenybe, míg az ATV egy igencsak húsunkba hatoló témát boncolgató dokumentumfilmet tűz műsorra: a Bennfentesek (20.30-tól) a 2008-as gazdasági világválság okait és okozatait boncolgatja az abban mélyen részt vállalók megnyilatkozásainak segítségével. Én a Rozsda és csont (HBO, 20.00) című csodaszép belga–francia drámát, egy utcai harcos és egy kerekes székes delfinidomár lány szerelmét nézném…

Derült égből Polly
Derült égből Polly

Vasárnap délután jön A négy testőr, avagy a Milady bosszúja (Story4, 14.35), amit gyerekként legalább 47-szer láttam, de nincs jobb kardozós film azóta se! Utána Derült égből Polly (Viasat3, 17.10), egy édes romantikus komédia Jennifer Annistonnal és Ben Stillerrel. Esti izgalomnak tökéletes az Angyalok és démonok (RTL Klub, 20.00), ami a nagy sikerű Da Vinci-kód folytatása, nevetgélős okosságnak pedig az Annie Hall (m1, 21.40), Woody Allen klasszikusa. Hannibál tanár úr (Duna, 21.40) drámája viszont örök érvényű, megrendítő tanulsággal bír, nemcsak a pedagógusok számára. A Milk (m1, 23.10) egy olyan politikus – szintén igen tanulságos – életrajza, akinek nyíltan felvállalt homoszexualitása ellenére is sikerült fontos politikai pozícióba kerülnie.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top