“Minden gyerek ugyanolyan fontos” – A brit oktatási rendszer magyar szemmel

Ők akartak magyarul tanulni

“Meg tudod csinálni”; “Kitartás, kitartás, kitartás” – ezek a feliratok díszítik a kisfiam angliai iskolájának, az Alexander First School tornatermének falait, és kifejezik azt a szellemet, ahogyan itt a diákokhoz állnak.

Amikor kiköltöztünk Angliába, a kisfiam egyáltalán nem beszélte a nyelvet, ez azonban az iskolának egyáltalán nem okozott meglepetést, mivel az osztályában (“Százszorszép” nevű második évfolyam – itt ugyanis minden osztályt egy virág nevével különböztetnek meg) már eleve voltak portugál, pakisztáni és lengyel gyerekek is az angolok mellett. Az új, magyar kisfiút érdeklődéssel fogadták, kézen fogták, bátorították, és nemcsak a tanárok, hanem a diákok is. Mert itt, ebben a rendkívül sok nemzetiséget befogadó országban a “másság” a kisgyerekkortól fogva teljesen normális és elfogadott. A fiam osztálytársai és az iskola tanárai nyitottak és kíváncsiak voltak, és megkértek, hogy írjak össze néhány alapvető magyar szót, hogy megtanulhassák, mert kíváncsiak az új kisfiú anyanyelvére. Az elmúlt hónapoknak köszönhetően Áron mára rövid angol mondatokban beszél, barátai vannak, és nagyon szeret iskolába járni, amit a mai napig is ovinak hív – talán nem véletlenül…

Játszószoba kontra osztályterem

Az első és a legszembeötlőbb különbség a hazai rendszerhez képest, hogy az osztályterem még csak nem is hasonlít arra, amilyenben én annak idején tanultam, rigorózus falak között, szigorúan rendezett padsorokban. Ez inkább egy ovis csoport szobájára emlékeztet, mert bár vannak asztalok és minden gyereknek fix a helye, de ezeket az asztalokat kis szigetekként helyezték el a szobában, és játékok, színes feliratok, képek és egy interaktív tábla egészíti ki őket. Nincs krétapor, itt elektronikus táblát használnak, amire tanító néni számítógép segítségével vetít a gyerekeknek, amikor egy-egy témakört körüljárnak.

Az iskola egy klasszikus, vörös klinkertéglás épület egy zöld erdő szélén, amit a gyerekek ki is élvezhetnek: minden nap három alkalommal kiterelik őket egy-egy félórára, hogy kiszaladgálják magukat a jó levegőn. Van ugyan testnevelésórájuk is, de alapvetően a testüket-lelküket szellőztethetik ki minden áldott nap több alkalommal is.

A brit oktatási rendszer második alapvető jellegzetessége, hogy a tanárok nem azt keresik, mit nem tud a gyerek, hanem hogy miben kimagasló. A mi kisfiunk, Áron, helyzetéből fakadóan le van maradva. Az itteni gyerekek 4-5 évesen kezdik a sulit, így az ő osztályában már mindenki tud írni, olvasni, a mi kisfiunk viszont még az angol nyelvvel birkózik. Ennek ellenére csak biztatást kap, sőt a tanárai megtalálták azt, amiben kimagaslóan tehetséges: a kézművesfeladatokban, így őt ebben jutalmazzák. Ugyanakkor az iskola engedélyt kért tőlünk, hogy Áron eleinte a kisebbekkel tanulhasson olvasni, hogy ha behozta a lemaradását, magabiztosan ülhessen át a saját évfolyamába. Szintén az iskola kezdeményezte azt is, hogy az iskola falain belül kaphasson a figyelemzavara kapcsán esetleg szükséges fejlesztést. Vagyis intézményi szinten arra törekszenek, hogy minden diákban megkeressék, amiben ő a legjobb, és támogassák abban, amiben esetleg nehézségei vannak – a szülővel együttműködve.

Minden pénteken hírlevél

A gyerekek sokszor, sok mindent elfelejtenek átadni a szülőknek. Így az iskola minden pénteken hazaküld a nebulókkal egy hírlevelet, amiben az iskolai történésekről, közelgő programokról számolnak be. Ugyanitt hírt adnak arról is, hogy kik azok a diákok, akik a héten különlegesen jól teljesítettek valamilyen területen. Áron már kétszer is bekerült ebbe az újságba, oklevelet kapott és felállva tapsolták. Az első alkalommal azért, mert szép lett a gyurmafigurája, másodszor egy csodálatos vulkánrajznak köszönhetően. Azonban azt is tapasztaltam – eddig –, hogy Angliában sokkal kevesebb ismeretanyagot tanítanak a gyerekeknek, mint Magyarországon, emiatt sokszor gyengének minősítik az angliai iskolákat. Ezzel együtt örülök annak, hogy nem próbálják túlterhelni az amúgy is nehéz helyzetben lévő gyerekemet, aki a sok biztató szónak köszönhetően rendkívül kiegyensúlyozott és egyre inkább magabiztos.

Annak ellenére, hogy vannak klasszikus órák, mint olvasás, írás vagy matematika, egészen meglepő elfoglaltságok is helyet kapnak az órarendben, mint sütés-főzés vagy kertészkedés. (Így fordulhatott elő, hogy a kisfiam egy napon hazaállított azzal, hogy azonnal álljunk neki roly-polyt sütni, ami egy nagyon népszerű süti itt.) Sőt még a szülőknek is szerveznek különféle oktatásokat, mi legutóbb egy olyan képzésen vettünk részt, ahol elmagyarázták, hogyan tudunk segíteni a matekháziban a kicsinek.

A referencia a lényeg

Tisztában vagyok azzal, hogy a magyar oktatási rendszer jóval erősebb, mint az angol, és rengeteg területen kiemelkedően jól képzett szakemberek végeznek odahaza. Ugyanakkor az én gyermekem igényeivel szerintem jobban harmonizál ez az oktatási stratégia, ami talán nagyobb teret hagy az egyes egyéniségek kialakulásának, ugyanakkor a másság elfogadására is megtanítja őket. Sokan azt feltételezik, hogy a lazább oktatási rendszernek köszönhetően itt kevésbé képzett felnőttek kerülnek ki az iskolából, én azonban ezt nem tapasztaltam – az elmúlt közel hat hónap során elsősorban értelmes és tanult britekkel hozott össze az élet.

Az itteni rendszer arra épül, hogy az oktatási rendszerből kikerülve a speciális tudást a fiatalok már különböző cégeknél szerzik meg fizetett gyakorlati idejük alatt, és az ott szerzett tapasztalatukkal és referenciáikkal (utóbbi itt kiemelten fontos) lépnek aztán be a munkaerőpiacra. Amiben gyengélkedik a brit iskolai rendszer egy 2012-ben készült felmérés szerint, az az értő olvasási képesség fejlesztése; a diákok komoly hányada nem tudja értelmezni az olvasott szöveget 16 évesen, így az utóbbi időben ezen a területen igyekeztek változtatni a módszertanon.