Szabadidő

Egy nap a Prezinél: “A falak mögé rejtett kreativitás”

Akkor mész be dolgozni, amikor szeretnél. Kutyát, gyereket is magaddal vihetsz az irodába, ahol egyébként mindennap friss reggelivel várnak... És mindez Magyarországon van. Egy napot töltöttünk a Prezinél.
Mi is az a Prezi?
A Prezi egy internetes prezentációkészítő szoftver. Olyan, akár egy virtuális vászon, melyre a prezentáció elemeit szabadon fel lehet vinni és rendezni. Internetes szolgáltatásként nincs szükség arra, hogy külön telepítsük a számítógépre. A cég mottója: “Ideas matter” – középpontban az ötletek, középpontban a gondolatok. A céget 2009-ben Árvai Péter, Somlai-Fischer Szabolcs és Halácsy Péter alapította. Mára több nyelven is elérhető, például angolul, spanyolul, németül , japánul, koreaiul és portugálul is.

Neked írom a dalt

A Nagymező utcában, a régi Terézvárosi Telefonközpont épületében található a “falak mögé rejtett kreativitás” otthona. Az épületbe lépve inkább gondoltam azt, hogy egy kerületi klubház termébe jutottam, mintsem egy menő cég székházába. Színes falak mindenhol, és az ajtó mellett megannyi hangszer: dob, gitár, és még több gitár. “Ott bárki zenélhet” – mondja az emeleti kávézó felől érkező vendéglátónk, Faix Csaba, a Prezi regionális PR-vezetője. Szóval a Prezinél, ha bárkinek kedve támad zenélni – akár munka után, akár közben –, az lejöhet ide, és nyomhat egy gitárszólót, és nem azt a műanyag Xbox-verziót.

Megnézem
Összes kép (1)

Kutya a házban, gyerekbringa a szobában

Csaba kedvesen üdvözöl minket. Kéri, hogy csekkoljunk be az egyik asztalon található iPaden. Majd indulunk is fel a kávézóhoz, a hangszerekkel szemben található széles lépcsőn. A falon a dolgozók fényképe fogad. Innen megtudhatom, hogy kinek mi a beceneve, vagy hogy Kata szeret szabadidejében úszni… “Hagyományos közösségi fal egy online világban. Ez tetszik”– mondom alig hallhatóan, amikor leülünk az egyik asztalhoz és beszélgetni kezdünk. A kávézóba bármikor bárki lejöhet a dolgozók közül, minden reggel 8:30-kor van a reggeli, ügyelnek az egészséges étkezésre és a rendre, de egyéb szabályok nincsenek. A szomszédos asztalnál négy fiú angolul beszélget. “Ott most éppen egy értekezlet folyik”– mondja a vendéglátónk, aki azonnal ellát olyan adatokkal, hogy hányan dolgoznak a Prezi budapesti irodájában (már majdnem kétszázan), hány országból dolgoznak itt szakemberek (28!), és azonnal hozzáteszi, hogy ez egy gyerek- és kutyabarát munkahely, szóval ne lepődjek meg, ha egy kutya szalad oda hozzám, amíg beszélgetünk. “Persze arra figyelünk, hogy egy kutyára allergiás kolléga ne üljön a kutyák közelébe” – teszi hozzá, én pedig a sarokban meglátok egy gyerekbringát és egy etetőszéket. Egyre inkább úgy érzem magam, mintha egy baráti társaság jól menő, ám kicsi vállalkozásánál vendégeskednék, és nem egy virágzó startup cégnél. “Ez nem véletlen, hiszen hárman alapították a Prezit, és ezt a fajta baráti szellemiséget szeretnénk tovább vinni a cégnél akkor is, ha már több százan vagyunk” – folytatja Csaba.

Megnézem
Összes kép (1)

Mondj nemet a főnöködnek

Miközben a szemem megakad az asztalunktól néhány méterre található – leginkább egyetemi előadóteremre emlékeztető – hatalmas termen, arról faggatom vendéglátónkat, hogy miért ennyire más a Prezi irodájának kialakítása. “Nálunk tényleg fontos, hogy jól érezze magát az ember, és ezért sincs megszabott munkaidő. És nem is kell mindenáron bejönni dolgozni. A lényeg, hogy a munka, amit elvállaltál, időben készen legyen” – mondja, miközben már az előadóterem felé haladunk: színes sorok, szürke párnákkal. Itt szokták tartani az éves megbeszéléseket, amelyekre rendszeresen meghívják a San Franciscóban dolgozó kollégákat is.
“Tudod, nálunk kifejezetten örülnek, ha nemet mersz mondani a főnöködnek – ecseteli a sorok között haladva Csaba. – Persze úgy mondasz nemet, hogy közben felvázolsz alternatív megvalósítási folyamatokat, megoldásokat. Elmondod, hogy te miért hiszel abban. Vagyis lehetőséged van arra, hogy a saját elképzelésed szerint valósítsd meg azt a projektet, amiért felelsz.” Jól hangzik – gondolom magamban, és egy következetes szülő-gyermek kapcsolatnak érzem a Prezi és az alkalmazottak kapcsolatát. Támogatják a munkádat, hozhatsz önálló döntéseket, azt is kitalálhatod, hogyan valósítod meg, megkapod a szükséges támogatásokat, de azt is megtanulod, milyen elbukni.

Megnézem
Összes kép (1)

Nincsenek földrajzi határok

A Prezi az espell és Google mellett az egyik alapítója a Nyitottak vagyunk! kezdeményezésnek, és ez jellemzi szinte az egész rendszerüket. Az, hogy a cég szellemi kultúrájának egyik alappillére a nyitottság, eredményezte az ebből származó szakmai sikereket is. Ha egy vállalat például nem szab földrajzi határokat, és 28 országból is alkalmaz rátermett szakembereket, akkor 28-féle látásmóddal, problémamegoldó képességgel gazdagodik. Az pedig, hogy a Prezi folyamatosan képes más-más nézőpontokat is befogadni, új utakon elindulni, nagyon is jellemző a cégre. Erről már Hallgató Edit smooth operatorral beszélgetünk, aki a hatalmas épület minden apró szobáját és szintjét ismeri. “Mindig névvel vállalják a dolgozók a véleményüket, legyen szó akár arról, hogy milyen székek legyenek a mérnökök irodájában, akár egy másik kollégáról” – mondja Edit, akivel ténylegesen elindulunk a túránkra, és ő a fehér ajtók mögötti világba vezet minket. Oda, amit én távozásunk után csak úgy neveztem el, hogy “a falak mögé rejtett kreativitás”.

Megnézem
Összes kép (1)

Meeting a Spockban kettőkor

Utunk a mérnökök főhadiszállásán kezdődik. Annál a szobánál, amely talán a legtöbb embernek beugrik a Prezi kapcsán. Ez ugyanis a régi telefonközpont. A hatalmas teremben akár rollerrel is lehet közlekedni, akinek pedig kedve van, legózhat is. A helyiség közepén két nagyobb “torony” áll, tetején műfűvel és babzsákokkal, alul pedig 2-4-5 fős meetingszobák. A tornyok a Star Wars és a Star Trek neveket viselik (én tényleg egy vagány nőnek tartom magam, imádom a The Walking Deadet, és a Keresztapát is, de ezt az “űrszekeres-csillagháborús” imádatot soha nem fogom megérteni), kedvencem mégis a Spock kapitány Skype-szoba. “Minimálisan rendezünk be egy-egy munkaállomást, ezzel is arra szeretnénk ösztönözni a kollégáinkat, hogy ők maguk alakítsák ki a saját szférájukat: van, aki sakk-készletet tart az asztalon, más meg legót” – meséli Edit, akinek mondania sem kell, hogy ezzel mi az üzenetük: gondolkodásra és cselekvésre ösztönözni.

Megnézem
Összes kép (1)

Csillámpónis kedvenc

Kisebb meetingszobákon és a felújított lépcsőházon keresztül jutunk el a dizájnerek szobájába. “Itt szinte mindig szól a zene” – súgja nekem Edit. Ebből a részlegből sugárzik a kreativitás, na meg a csapatszellem, a decemberben nyert céges elismeréseiket pedig kiragasztották a mosdó ajtajára (például a legtöbb e-mailt küldő kolléga fotóját), de egy csillámpónit idéző pink feliratnak is jutott hely az egyik átjárón. Bár kutyával nem találkozom, de az asztalok alatt több szétharapdált játékot is felfedezek, miközben a szorgos dolgozók hangosan “püfölik” a klaviatúrát. A dizájnerek “laza” szobájából a support team főhadiszállása felé vesszük az irányt. Itt a falakat csempe borítja, a sarokban pedig egy nagyobb kávézópontot alakítottak ki.

Megnézem
Összes kép (1)

Kimozdít a komfortzónából

Jellemző a Prezire, hogy itt nincs hagyományos meetingszoba, ennek is van persze jelentősége. Azt szeretnék, hogy a dolgozót megérintse valami, ihletet kapjon, vagy éppen kimozdítsa a komfortzónájából. Kapott például szobát Alan Turing brit matematikus, a modern számítógép-tudomány egyik atyja, akit az 50-es években homoszexualitása miatt kasztráltak, majd öngyilkos lett. De van Regina-meetingszoba is. Regina egy vidéki roma kislány, akivel a Prezi csapata az egyik önkéntes munkájuk során találkozott. De bemehetünk megbeszélni az angol matematikusról, az Ada Lovelace-ről elnevezett “arany” szobába is.  

Megnézem
Összes kép (1)

Do you speak English?

Az utolsó nagyobb szobában a Talent Team (vagyis a HR) és a marketingcsapat kapott helyet. Letisztult, fehér falak, színes függönyökkel elválasztva, és hatalmas pink kanapé a szoba közepén. Itt csatlakozik hozzánk az utolsó “idegenvezetőnk”, Csarnó Nelli, a HR-osztály egyik munkatársa. Újabb folyosókon átsétálva visszaérünk kiindulási pontunkra, a kávézóhoz. “Felvesztek olyan alkalmazottat a Prezihez, aki nem beszél jól, vagy egyáltalán nem beszél angolul?” – kérdezem, mire elmosolyodik. “Nálunk a belső levelezés, a megbeszélések, az értékelések… egyszóval minden angolul zajlik. Persze nálunk is mindenki más-más szinten áll a nyelvtudásban, ezért folyamatosan szervezünk a dolgozóknak nyelvi képzéseket” – magyarázza Nelli, aki három évvel ezelőtt még alig húsz emberrel dolgozott együtt a vállalatnál, mára pedig közel kétszáz fő a létszám. “De az mit sem változott, hogy minden kollégán érzem a tenni akarást és a pozitív szemléletet. Minden új munkatársunkban megbízunk. Hisszük: jól fogja végezni a munkáját” – folytatja, majd elmondja, hogy a felvételi folyamat során három személyiségbeli és három készségbeli tulajdonságot figyelnek kiemelten, ezeket a szempontokat a jövendő alkalmazott közvetlen főnöke “állítja össze”.

Megnézem
Összes kép (1)

Konfliktus?

Következetesség, motiváltság, nagy cég, mégis családias hangulat, reggeli (érted, REGGELI?)… Hol a bibi? – kérdezem magamban. Bár tény, hogy megérkezésünkkor a recepciós lány kicsit sem volt szívélyes és nyitott, és az is furcsa volt, hogy bár én minden szobába belépve kedvesen köszöntem, többnyire csak kérdő tekintet volt a válasz… “Hogyan kezelitek a konfliktushelyzeteket?” – kérdezem Nellit. “Hiszünk abban, hogy a HR-es kollégák nem óvónők, ellenben az a célunk, hogy olyan embereket keressünk meg, akik képesek a munkahelyi konfliktusokat is kezelni, megbeszélni egymással. Egyébként is cselekvésre és kommunikációra biztatunk mindenkit. Hiszen ahogy egy ember személyisége is képes fejlődni a visszajelzésektől, úgy egy vállalat is” – folytatja Nelli, aki abban egyért velem, hogy mára presztízskérdés lett náluk dolgozni. “Nézd, a Prezinél okos emberek vannak, motiváló a légkör, jó és befogadó a társaság, otthonosan érezheted magad, nincs munkaidő…” – sorolja.

Búcsúzás előtt beszélgetünk még éves elégedettségi kérdőívről és kötelező orientációs tréningről, de az én gondolataim már máshol járnak. Képzeletben visszamentem a kreativitást rejtő falak mögé. És azon kezdtem gondolkodni, hogyan lehetne a vállalat bizonyos értékeit beilleszteni a sarki cipőbolt, vagy a BKV-ügyfélszolgálatának mindennapjaiba…

Ösztöndíjprogram
Boston és San Francisco után idén több távol-keleti állomásra és Izraelbe is eljuthatnak a magyar fiatalok a Bridge Budapest segítségével. A Prezi, a Ustream, a LogMeIn és az NNG által működtetett nonprofit szervezet a vállalkozó kedvű fiatalokat inspirálná a pályázattal.
Március 7. és április 7. között jelentkezhetnek azok a fiatalok, akik marketing, dizájn, számítógépes fejlesztés vagy sales területén akarnak tanulni a cégektől. A nyertes pályázók egy hónapot tölthetnek a legizgalmasabb informatikai cégeknél külföldön. A programba bárki jelentkezhet, aki egyetemista, vagy már befejezte tanulmányait, és szívesen lenne gyakornok a világhírű startupoknál. Részletek itt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top