Szabadidő

Húsvét a tévében, egy cseppnyi Jézussal

Húsvét hete bővelkedni fog mesés fordulatokban gazdag, fantasztikus történetekben, szexis bohócságokban, régi nagy klasszikusokban, és néha még Jézusról is esik szó.
Sok hűhó semmiért
Sok hűhó semmiért

Hétfőn ismét színházi estével indítjuk a hetet. A Sok hűhó semmiért Shakespeare egyik legszórakoztatóbb darabja, mely ezúttal Szirtes Tamás 1981-es rendezésében nézhető meg (m3, 19.35), például Dunai Tamás, Zenthe Ferenc vagy Juhász Jácint szereplésével. A kosztümös, kalandos romantikus drámák kedvelői ki ne hagyják Daniel Defoe klasszikus regényhősének, Moll Flandersnek (Paramount Channel, 19.30) igen jól sikerült adaptációját (a címszerepet Robin Wright alakítja). Nicole Kidman játszik egy olyan tolmácsot A tolmács (Viasat3, 21.15) című thrillerben, aki ebbéli tevékenységében hallgat ki egy merényletre szövetkező összeesküvést, hát csoda, hogy az élete ettől kezdve már nem lesz olyan, mint addig? A legendás Cousteau kapitány tenger alatti kalandjaira hajaz a manapság a mozikban hódító Grand Hotel Budapest rendezőjének egy korábbi, szintén kissé furcsa filmje, az Édes vízi élet, HBO2, 22.00. Azon nézőknek, akiknek a közmunkavégzés jutott sorsul, talán érdekes lehet a ma (újra) induló Kívülállók (Viasat6, 23.10) című angol scifi-sorozat, melyben hat angliai kollégával történnek csodás dolgok. Okosságnak legyen Hitler hatalomra jutása (NatGeo, 20.00), utána pedig 10 dolog, amit nem tudtál Caliguláról, az őrült római császárról (Spektrum, 21.00), valamint Frank Sinatra hírhedt baráti köréről (21.30).

Nathalie második élete
Nathalie második élete

Kedden először ismerkedjünk meg a Kényszeres gyűjtögetők bizarr szenvedélyével (TLC, 20.10), később a bandázsolás és az olajbirkózás rejtelmei, Darren McMullennel, a Szub-kultúrákban (NatGeo, 22.00). Fűre lépni szabad (m3, 20.40), naná, hiszen mindenkinek hiányzik már “az a szép, zöld gyep”! Mindennapunk hőséges társa… a mobiltelefon, melybe ezúttal egy segítségért könyörgő, riadt női hang szól bele (Mobil, Viasat3, 21.15). Nathalie második élete (Story4, 21.35) egy csókkal kezdődik, mely a lehető legváratlanabb időben, a leglehetetlenebb helyen csattan el… Egy habkönnyű francia romantikus komédia, Audrey Tautouval.

Feketelista
Feketelista

Szerda. Bár még mindig fut a Szulejmán (76. rész, RTL Klub, 22.10), indul egy izgalmasnak ígérkező, új, zseniális bűnözős-tökös FBI-ügynöknős sorozat is, a Feketelista (Viasat3, 21.15). A mai romkom a Story4-ről a Riói románc (21.35-től), melyben Michael Caine lesz az a vén kecske, aki még mindig szereti nyalogatni a sót… Kultúrprogramnak Dosztojevszkij Karamazov testvérekjének veretes és klasszikus hollywoodi feldolgozása (Duna, 21.55), kevésbé “kultúrnak” pedig rajzfilmek a Comedy Centrálon: 22.00-től South Park, majd utána Family Guy.

Az ajtó
Az ajtó

Csütörtök. A bolhapiacfüggők akár napokat is könnyedén elszajrézhatnak az olyan bolondságokkal, mint Licit- és Raktárvadászok, Csomagcsaták és társaik (History, illetve Discovery Channel, szinte bármikor). Az igazi szajré azonban a drogüzletben van, amit megerősít a Hogy fizet a drogüzlet? (HBO, 22.30) című “egész estés” dokumentumfilm is. Szabó Magda az egyik legnépszerűbb magyar író, akinek Az ajtó című regényét az Oscar-díjas Szabó István alkalmazta filmre (Duna, 21.50), a kérdés csak annyi, tesz-e valamit a regényhez a film, vagy csak elvesz belőle… Eközben Mr. és Mrs. Smith egymást öldöklő kémházaspárjának egy korábbi, könnyedebb és bohókásabb verziója szórakoztatja a nagyérdeműt: Két és fél kém (Story4, 21.35).

Az élet sója
Az élet sója

Nagypéntek alkalmából, mintegy közszolgálatilag kapunk egy szép portré-dokumentumfilmet II. János Pál pápáról (m1, 20.20), majd megnézhetjük Mel Gibson, hogy is mondjam csak, meglehetősen szuggesztív Passió című filmjét (m1, 23.00), mely a maga vérrögvalójában kísérli meg felidézni Jézus Krisztus utolsó e világi óráit. Kifejezetten ajánlanám azonban a Vándorút (Duna, 22.55) című igen szép és megható filmet, melyben a Martin Sheen alakította apa a balesetben elhunyt fia helyett járja végig a híres zarándokutat, az El Caminót. Azok, akiket nem hat meg a mai nap szellemisége, megnézhetik például az Orvlövész (TV2, 22.50) című akciófilmet, a duzzadó bicepszű Mark Wahlberggel, aki már nem akar, mert leszerelt, de úgyis fog, tudjuk jól. A Keresztapa is bevégzi a maffiaopera harmadik felvonásában (FEM3, 21.10), miközben Milla Jovovich A kaptárban (Story4, 22.35) tesz rendet. Folyik a vér parttalanul, szinte akárhová kapcsolhatunk. Na jó, Az élet sójában (Fox, 22.40) talán nem, mert ott Ewan McGregor (a balek alkalmazott) rabolja el a az elkényeztetett Cameron Diazt (a főnöke lánya), illetve a szívét.

Jézus Krisztus Szupersztár
Jézus Krisztus szupersztár

Szombaton, ha nem bonyolódunk bele Nora Roberts Bukott angyalába (AXN, 19.00), akkor tánci-tánci (Szombat Esti Láz, RTL Klub, 20.00 vagy Fölszállott a páva, Döntő, Duna World, 20.25). Utána Derült égből szerelem (RTL Klub, 22.10), melyben Aaron Eckhardt sármos, ám szomorú, özvegy író, Jennifer Anniston pajkos kökényszemeit azonban nem állja vagy Jézus Krisztus szupersztár (m1, 22.50), az eredeti hippi rockopera. Kifejezetten ajánlanám viszont Robert Altman fanyar, pikírt humorú, Rövidre vágva (Paramount Channel, 22.00) című igen hosszú filmjét, mely remek tablója az ún. “amerikai álom” kertvárosi megjelenési formáinak. Hasonlóan társadalomkritika, de ezúttal egy véres, leszámolós horror köntösébe bújtatva az Eden Lake (TV2, 23.15), melyben Michael Fassbender kerül igen szorult helyzetbe…

Förtelmes főnökök
Förtelmes főnökök

Vasárnap, húsvét vasárnapja. A délutánt töltsük a szabadban vagy az HBO előtt: 12.05-től a Nagy hal, Tim Burton megkapóan szép filmje, majd utána, 14.10-től Óz, a hatalmas, ami az ismert mese előzményeivel ismerteti meg a nézőt. A nap szellemiségébe legjobban a Duna tévé talál bele, Jézus Krisztus édesanyjának történetét feldolgozó olasz minisorozattal. A Názáreti Mária (21.00-től) második része holnap kerül adásba. Az ATV picit korábbi próbálkozása majdnem találat, hiszen az ilyenkor mindig levetített Ben Hurban (18.10-től) legalább látszódik Jézus. Az m1 hasonló kísérlete viszont teljesen mellé ment, hiszen Spartacusnak (21.40-től) semmi köze nincs Jézushoz, sem az ő keresztre feszítéséhez. Viszont érdekes film Stanley Kubrick korai remeke, négy Oscarral megszórva a látványért, főszerepben Kirk Douglasszel. Ha másban nem is, de földrajzilag picit kapcsolódhat ide a minapi egyiptomi forradalom zűrzavaros napjait több nézőpontból elmesélő Az elégedetlenség tele (Cinemax, 20.00) című egyiptomi (!) dráma. A munkahelyi konfliktusok egyfajta sajátos megoldását meséli el a Förtelmes főnökök (RTL Klub, 21.00) című komédia, igen parádés szereposztásban, bár már mindenféle húsvéti tematika nélkül. Terry Gilliam a szélhámos Grimm testvérek (Story4, 21.25) mesés, de nem mindig kedves alakokkal körített történetét mondja ma fel. Richard Gere egyetlen ősz hajszál nélkül? Volt ilyen, megtekinthető az Amerikai dzsigoló (FEM3, 22.50) című drámában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top