Szabadidő

Király Linda: “Az életben a stabilitást a párkapcsolatom jelenti”

Király Lindának már Amerikában is készítettek horoszkópot. Azt mondja, a tengerentúlon is hihetetlenül nagy népszerűségnek örvend a csillagfejtés tudománya, ami egyben óriási üzlet azoknak, akik ezt művelik. Linda horoszkópjában az úgynevezett sötét házak, amelyek az ezotériát, az okkultizmust, a láthatatlan világot jelképezik, kiemeltek. Ami utalás arra, hogy az énekesnőt foglalkoztatja az ezotéria és az asztrológia.

Király Linda: Véleményem szerint teljesen mindegy, hova születünk, az asztrológia a világ valamennyi pontján érdekli az embereket. Szívesen bekukkantanának a jövőbe, és ugyanolyan lelkesen merülnének el a múltban, hogy megtudják, mi, miért történik velük. Én is imádom az asztrológiát, de ez nem azt jelenti, hogy eszerint élem a hétköznapjaimat, vagy úgy alakítanám az életemet, ahogy a különböző magazinhoroszkópokban olvasható.

Izing Klára: A személyre szabott horoszkópok viszont segítséget nyújtanak abban, hogyan élheted még teljesebben az életed.

Erről az a véleményem, hogy nagyon jó útmutatást adhatnak, hiszen kiolvasható belőlük, hogy mi a sorsfeladatunk, vagyis milyen céllal születtünk. De a megvalósításához az utat már szabad akaratunkból mi választjuk meg. A cél eléréséhez több út vezet, és mi döntünk arról, hogy melyiken akarunk haladni.

A horoszkópod sötét házai kiemeltek, amelyek az ezotériát, az okkultizmust jelképezik. Az ezotéria melyik ága áll közelebb hozzád?

Talán a megérzéseim azok, amelyek intenzívek, de sajnos nem mindig hallgatok rájuk. Ezért aztán a legkeserűbb tapasztalatokat akkor szerzem, amikor szinte a zsigereimben érzem, hogy például ne higgyek valakinek, mégis száműzöm a gondolataimból a figyelmeztetést. Aztán amikor megtörténik mindaz, amit éreztem az illetővel kapcsolatban, akkor újra és újra megfogadom, hogy legközelebb hallgatok az intuíciómra.

Király Linda: Király Linda

Született: 1983. 02. 28., New York
Csillagjegye: Halak
Aszcendense: Bika

Édesapja: Király Tamás üzletember (korábban a Universal, majd a Color együttes dobosa)

Édesanyja: Király Gabriella stylist (korábban a Cini és a tinik együttes énekesnője)

Testvérei: Viktor, a Megasztár 2008-as szériájának győztese, és Benjámin, aki hobbiszinten szintén foglalkozik énekléssel

Linda énekelte a Szerelem utolsó vérig című film betétdalát.


A csillagállásaid szerint azok közé tartozol, akik sűrűn álmodnak, és azt nem felejtik el.

Így igaz. A legemlékezetesebb álmom hétéves koromhoz kötődik. Egyik éjszaka azt álmodtam, hogy belépek egy óriási szobába, jellegzetes mintázatú és formájú asztalhoz ülök le, idősebb bácsival beszélgetni kezdek, aki papírokat tol elém. Aztán öt évvel ezelőtt a Universal éneklésre hívott New Yorkba. Miután elénekeltem három számot, egy ősz hajú bácsi megfogta a kezem, bevitt az irodájába, ahol a szoba közepén állt az asztal, amelyet a gyermekkori álmomban láttam. Leültem, elkezdtünk beszélgetni, majd elém tolta a papírokat, pontosabban a szerződéseket. Azonnal eszembe jutott a hétéves kori álmom, amely akkor, ott megelevenedett.

Hiszel a karmában?

Igen, hiszek az ok-okozat törvényében. De ha karmáról van szó, akkor nekem ehhez a vonzás törvénye kapcsolódik. Nem értek egyet azokkal, akik azt állítják, hogy mindent bevonzhatunk, amit csak akarunk. Meggyőződésem, hogy csak az teljesülhet, ami írva van. Vagyis ami nincs benne az életünk tervében, arra akár éveken keresztül fordíthatunk rengeteg gondolati energiát, mégsem valósul meg. Apropó, ha már karma, akkor szeretném tudni, mi az én karmikus feladatom?

A művészeteket jelentő Vénusz nálad olyan helyzetben van, amelyről az asztrológia úgy tartja: sértett állás. Viszont az asztrológiastatisztika szerint, akinek a születési horoszkópjában így áll ez a bolygó, azok rendszerint kiemelkedő tehetségek. Az operaszínpad számos világsztárjánál is hasonló a Vénusz helyzete. De nemcsak ez, hanem más konstellációk is jelzik, hogy a karmikus feladatod nem a könnyűzene, hanem az opera műfaj!

Érdekes, mert ezzel kezdtem a zenei pályámat. Klasszikus, drámai koloratúrszoprán a hangom, és kezdetben mindkét vágányon – könnyű- és komolyzene – elindult a karrierem. Ráadásul azon kevesek közé tartozom, akik külön tudják választani ezt a két hangtechnikát. Ugyanis két teljesen másként működő technikáról van szó, ezért ritka, hogy egy operaénekes popdalt tudjon énekelni, és fordítva.

Bár már eddig is sok mindent elértél, a horoszkópod azt mutatja, hiába vagy tehetséges, hiába különleges a hangod, a könnyűzenei pályán nem tudsz olyan babérokat learatni, mint a komolyzenében. Pontosabban a sors “megengedi”, hogy sikeres legyél, de csak egy szintig. Utána – fogalmazhatnék úgy is – visszaparancsol a rajtvonalhoz.

Utólag átgondolva a helyzeteket, kezdek rájönni, hogy a sors talán azért “kínál” meg újra és újra a komolyzenével, mert ez az én utam? Most esik le a tantusz, hogy amikor például megjelent a poplemezem, éppen akkor kaptam meg Az Operaház fantomjában Christine Daaé szerepét. Este héttől tízig áriát énekeltem, majd utána popzenét. Ráadásul éppen most új irányba merészkedem, ami ugyan nem opera, de klasszikus stílus. Hihetetlen, hogy a sors tényleg mennyire segít az embernek, hogy merre menjen… Csak olyan nagyon nehéz ezt észrevenni.

Király Linda: Karmikus feladatod közé tartozik a jótékonykodás, az elesettek segítése.

Ezt éreztem, és gyakorlom is. Ha egy piros lámpánál állok, azt biztos, hogy a Fedél nélkül újságot árulók rögtön hozzám jönnek. Mintha csak a kocsimra lenne írva: ide gyertek, itt biztosan kaptok pénzt! Van egy kis pártfogoltam is. Tizenhárom éves kislánytól kaptam levelet, aki elveszítette a szüleit, és arról írt, milyen sokat jelentenek neki a dalaim, erőt merít belőlük. Miután találkoztunk, lassú változáson ment keresztül, és ma már nyitottabb, bátrabb, mint korábban. Nekem is sokat jelent, hogy valakinek a segítségére lehettem.

A horoszkópod szerint Magyarországon időről időre olyan helyzet teremtődik, amelynek hatására áldozatnak érezheted magad. Gondolok itt például az ominózus Himnusz-bakira, amelyet még tizenkét év után sem tudnak egyesek elfelejteni…

Így van, és ez nagyon fáj. Rám is éppen úgy jellemző, mint a többi Halak jegyében születettekre, hogy igen érzékeny a lelkivilágunk. Ésszel pontosan tudom, hogy nem lenne szabad elolvasnom az interneten mindazt, amit a kommentelők írnak, amelyek nem minősülnek kritikának, hanem inkább irigy és rosszindulatú beszólásoknak. Ezektől még akkor is ki tudok borulni, ha pontosan tudom, hogy azért mártják vitriolba a “tollukat”, mert másokban keresik a hibát, vagy egyszerűen ettől jobban érzik magukat.

New Yorkban születtél, de a gyökereid magyarok. Hol van a hazád?

Röviden: ott, ahol a családom él. A két öcsém a legjobb barátom, a szüleim nemcsak anya és apa, hanem a pártfogóim, a jóakaróim. Imádom Magyarországot, varázslatos ország, az építészete, a művészete, a konyhája, a múltja, a történelme, mind-mind izgalmas. Az azonban tény és való, hogy az összes gyerekkori barátom New Yorkban él. Talán mindkét országot nevezhetem a hazámnak.

A szerelmi életedre a horoszkópod szerint a változatosság a jellemző.

Ebben tévednek a csillagok. Eddigi életemben összesen három kapcsolatom volt, a mostanit is beleértve. Egyik sem azért szűnt meg, mert bármelyikünk kalandokba bocsátkozott volna. Az elsőnek azért lett vége, mert Magyarországra jöttem, a második azért, mert visszaköltöztem New Yorkba. Egyébként a párkapcsolataimra a stabilitás a jellemző. Viktor is éppen így van ezzel, mindezt annak tudjuk be, hogy a zenei világ rendkívül ingoványos, tele van bizonytalansággal. Ezért nekünk az életben a biztonságot a párkapcsolatunk jelenteni. Mindezt alátámasztja az üzletember Benjámin. Neki a stabilitást az üzlet jelenti, és a párkapcsolatában éli meg a változatosságot: a nők jönnek-mennek az életében.

A csillagok állása alapján nagyon odaadó ember vagy, amit sokan kihasználnak.

A legnagyobb csalódást a korábbi menedzsment jelentette. Hiába voltam sikeres, hiába játszották a dalaimat, turnéztam rengeteget, amikor kiderült, hogy azok, akik belőlem éltek, mennyire kihasználtak. Három éven keresztül kőkemény harcot vívtam, mire a szabadságomat vissza tudtam szerezni. Egyébként a szüleim életére is jellemző volt ez. Többször csapták be őket is, és bizony nem egyszer kellett újra kezdeniük, talpra állniuk. Egyébként rengeteg jó ismerősöm van, de azt egy kezemen meg tudom számolni, hogy mennyi barátom.

A Bika aszcendensed utalás a birtoklási vágyra.

Ha a családomról van szó, akkor igen, mert nekem ők jelentik a biztonságot. Az igaz, hogy nehezebben tudom elengedni még azt is, amiről egyértelmű, hogy lejárt az ideje. Maximalista is vagyok, ezért olykor félelemmel tölt el, hogy nem tudom a legtökéletesebben megcsinálni mindazt, amit szeretnék. Szerintem nekem ebben merül ki a “bikaságom”, mert különben az élet más területein leginkább a lazaság jellemző rám.

Hiszel a reinkarnációban?

Igen. Akarok is hinni benne, hiszen az képtelenség, hogy az ember élete során sokat harcol, rengeteg tapasztalatra tesz szert, küszködik, és ennek egyszer csak vége szakad. Se előtte, se utána nincs semmi. Egyszer voltam reinkarnációs visszavezetésen, de nem sikerült túl jól. Talán azért, mert nem tudtam teljesen elengedni magam. Láttam ugyan képeket, de a mai napig nem tudom eldönteni, hogy az amúgy rendkívül színes fantáziám játszott velem, vagy valóban egy előző élet képei elevenedtek meg lelki szemeim előtt.

Ha előre lehetne tekinteni a jövőbe, akkor hogyan képzeled el az életed tizenöt év múlva?

Általában nem vagyok híve annak, hogy ennyire előreszaladjunk az időbe. Azok közé tartozom, akiknek a jelen pillanat százszázalékos megélése a legfontosabb. A múlton nem rágódom, és ennyire nem szeretek a jövőről beszélni. Ha mégis, akkor szeretnék zenével foglalkozni, és nagy, egészséges, boldog családban élni. De ha már a jövőről esett szó, éppen most volt a születésnapom. Mire számíthatok ebben az esztendőben?

A szolár – születésnaptól születésnapig tartó – képleted arról árulkodik, hogy nem mindennapi szakmai sikert érhetsz el külföldön. Talán egy olyan szerződést köthetsz, amelyre minden előadó vágyakozik, de csak keveseknek adatik meg, és ettől a karriered új lendületet vesz.

Ez azért érdekes, mert három-négy hónappal korábban az jutott eszembe, változtatni kellene az életemen, és ezzel egy időben új lehetőségek adódtak. Például április 19-én Viktorral New Yorkban nagy koncertet adunk. Úgy érzem, ez fontos fordulópont lesz az életemben. De legyen minden úgy, ahogy a csillagok jelzik!

Király Linda: A cikk a Nők Lapja Ezotéria legfrissebb számában jelent meg!

Bővebben a tartalomból:

Király Linda: “Az életben a stabilitást a párkapcsolatom jelenti”
A középkor igazi urai: alkimisták, mágusok, boszorkányok
Jelek és találkozások: El Camino

 

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése