Szabadidő

Flörti Dancing, avagy ezek a legszörnyűbb magyar filmcímek

Ölve vagy halva, Erőszakik, Feltámad a halál, Kretének, de extrémek… Ehhez a remek társasághoz csatlakozott a héten a Flörti Dancing, ami nálunk szerencsésebb helyeken még Cuban Fury címen futott. De mitől borzalmasak sokszor a magyar filmcímek?

Utalás egy sikeres filmre

A film címe ugyanúgy a film eladását szolgálja, mint a reklámja vagy a posztere, és a film magyar forgalmazója sok esetben csak úgy találja eladhatónak a náluk landolt művet, ha már a címmel is utal egy hasonló stílusú, de ismertebb mozira, esetleg valamelyik főszereplő egy másik, sokkal népszerűbb filmjére. A kövér kubai táncos megpróbáltatásait bemutató Flörti Dancinggel egyértelműen a Dirty Dancing-rajongókat próbálták megcélozni, és ehhez végül sikerült egy olyan címet választani, aminek se magyarul, se angolul nincs értelme.

Hasonlóan szerencsétlen címválasztás jutott a júniusban bemutatásra kerülő Hogyan rohanj a veszTEDbe című (igen, a Tednek csupa nagybetű jutott) westernkomédiának is, ahol a stúdió azt az üzenetet próbálja nem túl finoman közvetíteni felénk, hogy a Ted rendezőjének új komédiájáról van szó. Idén januárban a Franciadrazsék, avagy francia Borat robbantani Eiffel-torony! próbálta megszólítani Sacha Baron Cohen rajongóit egy Sacha Baron Cohen nélküli film kapcsán, és mostanság külön kategóriát jelentenek a Másnaposok népszerűségét kihasználni akaró produkciók (Harmadnaposok, Másnaposok szerencséje) is. Az utalást a szereplők ismert filmjeire néha egészen nagyban űzik. Rob Schneider például éveken át csak olyan filmekben volt látható nálunk, amiben szerepelt a tök szó (Tök alsó, Tök állat, Tökös csaj…), Pauly Shore mellé pedig kötelezően járt a kő is (Kaszakő, Kőbunkó, Kő egy csapat…).

Folytatása következik

Flörti Dancing, avagy ezek a legszörnyűbb magyar filmcímekAmikor valaki címet ad, általában nem számol azzal az eshetőséggel, hogy a filmnek néhány év múlva folytatása is lesz, amit nem biztos, hogy elég egy 2-es sorszámmal jelölni. A Drágán add az életed! cím például annak idején még jó ötletnek tűnhetett, de aztán jöttek a folytatások, olyan címekkel, mint a Még drágább az életed, Az élet mindig drága, Legdrágább az életed és Drágább, mint az életed. Elsőre vicces volt az Apádra ütök cím is Ben Stiller és Robert De Niro mókázásához, de a Vejedre ütöknek és az Utódomra ütöknek már az égadta világon semmi értelme nem volt. Mármint a címeknek. Mondjuk a filmeknek se nagyon. A rossz folytatáscímek iskolapéldái közül nem hagyhatom ki A nyolcadik utas: a Halált, ami első részként még sikeresen írta körbe, miről szól a film és figyelemfelkeltő is volt, de később nehéz volt überelni. A bolygó neve: Halál még úgy-ahogy stimmelt, de A végső megoldás: Halálban már sikerült elspoilerezni a film végét, a Feltámad a Halálnak meg aztán végképp semmi értelme nem volt.

Alcímek, címkiegészítések

Flörti Dancing, avagy ezek a legszörnyűbb magyar filmcímekA magyar filmpiac megszállottan hisz abban, hogy az egyszavas filmcímek nem menők, és angol címmel akkor se lehet bemutatni valamit, ha a cím egy nagyjából mindenki által ismert szót takar (Warrior – Az utolsó menet, The Fighter – A harcos). Itthon senki nem hisz az odaát meglehetősen gyakori címfajtában, amikor pusztán egy név jelenti magát a címet, és ilyenkor szinte kényszerűen keres egy-két olyan szót, amit egy gondolatjel után oda lehet biggyeszteni (Chloe – A kísértés iskolája, Philomena – Határtalan szeretet, Hanna – Gyilkos természet). Aztán vannak olyan kiegészítések is, amik pusztán a film műfaját próbálják kissé erőszakosan aláhúzni. Így lett a Seven Psychopathsból A hét pszichopata és a si-cu, ami a forgalmazó szerint egyértelművé tette, hogy a film nem thriller, hanem komédia. Csakhogy ez az alcím elvette a kedvem a nevetéstől. Ugyanezért kapta A kopasz osztag alcímet a 21 Jump Street, és a Daybreakerst is azért egészítették ki A vámpírok kora szavakkal a plakátokon, hogy jelezzék: itt bizony vámpíros horrorról van szó.

Szójátékok kíméljenek!

Flörti Dancing, avagy ezek a legszörnyűbb magyar filmcímek

A vígjáték veszélyes műfaj, mert a címadók sokszor úgy érzik, hogy már magának a címnek is viccesnek kell lennie. Ezen a vonalon az egyik legegyszerűbb megoldás, ha a cím szavai rímelnek egymásra, mert a cím ettől máris játékos és könnyed lesz. Legalábbis a kiötlői szerint (Börni, az eszelős temetős, Szimatnak szemét, szemétnek szimat, Szájkosaras kosaras). Ezután következnek a konkrét szójátékok, amik többnyire két szó erőszakos összerakásából születnek, és az ég irgalmazzon tőlük (Spancserek, Trancsírák, Erőszakik, A gondozoo, Ha/Ver).

Az elcsépelt címek

Vannak filmcímek, amiket egy filmadatbázis keresőjébe írva minimum öt film mellé besorolhatunk, és vannak szavak, amik előszeretettel kerülnek elő, ha címet kell adni. A halálos, az igazság, a totál, a végzetes vagy a bűn például mindenképp ide tartoznak, és néha nem is baj, hogy vannak ilyenek, mert legalább leleplezik, hogy csak egy B kategóriás filmet rejtenek. Annál nagyobb a baj, amikor a forgalmazó a fantáziátlansága miatt egy értékes filmet rejt egy ilyen cím mögé. A nagyszerű Breaking Bad sorozatot például Totál szívásra magyarítani egyenlőséget jelentett a széria hazai kinyírásával, és a pár hete a hazai mozikban bemutatott mélybúváros thrillernek, a Pioneernek se tett jót, hogy magyar keresztségben a Halálos mélység címre hallgatott. Matthew McConaughey jó kis ügyvédes thrillerét is kinyírták itthon Az igazság ára címmel, és Clive Owen és Naomi Watts thrillere, a The International sem köszönte meg a nálunk ráaggatott A bűn árfolyama szavakat.

Három szó egymás után

Flörti Dancing, avagy ezek a legszörnyűbb magyar filmcímekEz a divat az utóbbi pár évben terjedt el, és azt tükrözi, hogy mihez kezd egy címadó, ha már végképp semmi ötlete sincs. Vesz három olyan szót, ami nagyjából illik a film témájához/hangulatához, majd szépen egymás mögé pakolja őket, és kész is a dolog. Ha a szerelem szó mellett egy mediterrán országra utaló kifejezés is szerepel a címben, csak annál jobb: Szerelem, pasta, tenger, Szerelem, örökség, portugál, Bor, mámor, Provance, Bor, tangó, kapufa, Hulla, hó, telizsák.

Se füle, se farka

Végül, de nem utolsósorban ott vannak a magyar címek, amiknek aztán tényleg semmi értelme. A szavak kombinációjából semmi értelmes nem áll össze, és maximum annyit tudunk mondani róluk, hogy legalább hangulatuk van: A Quantum csendje, Ölve vagy halva, Szerelem a végzeten, A guardista…
Ennél súlyosabb eset, amikor a cím a magyar fordításban valami nagyon mást, vagy épp az ellenkezőjét jelenti, mint az eredetiben. Michael Fassbender csodás filmje például eredetileg a Shame (Szégyen) címre hallgatott, aminek a hivatalos magyar cím, A szégyentelen pont az ellenkezőjét jelenti. Azt se nagyon értem, hogy Brandon Lee The Crow-jából hogyan lett A holló, amikor a crow eredetileg varjút jelent. Nehéz megvédeni Wolverine Farkasra fordítását is, ugyanis a szó Rozsomákot jelent, és nem véletlenül ehhez az állathoz hasonlítják Logan (Hugh Jackman) karakterét. A Farkas név biztos menőbbnek tűnt…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top