EU-kampányfilmként kezdte
2003-at írtunk, Magyarországnak pontosan egy éve volt hátra az akkoriban még hőn vágyott európai uniós csatlakozásig. Ekkor mutatták be a magyar mozik a filmet, ami úgy ábrázolta Európát, hogy attól felénk mindenki lepadlózott. Láthattuk, hogy ha nem is nyithatunk rögtön cukrászdát Bécsben, azért bármikor elmehetünk külföldre tanulni, ahol egy multikulti, fiatalos és elfogadó közegben élhetjük át, milyen igazi európainak lenni. Ami akkor még álomnak tűnt, ma már rengeteg magyarnak maga a valóság, az Erasmus program pedig az Európai Bizottság egyik legsikeresebb projektje, mely mára több millió diákot juttatott külföldi tanulási lehetőséghez.
A sikerben némi része biztos volt a Lakótársat keresünk című mozinak is, ami az erasmusos életformát emelte piedesztálra, és az első rész nálunk is hatalmas sikert aratott. Aztán jött a 2005-ös folytatás a szentpétervári esküvővel, ahol a teljes csapatot összerántották, ahogy az Amerikai pite-filmekben szokás, de itt már valahogy hiányzott az a nyers báj és játékosság, ami az első mozit olyan szerethetővé tette. Közel egy évtizednyi kihagyással most megérkezett a harmadik rész, ami már csak nyomokban emlékeztet a 2003-as eredetire. De ez nem feltétlenül baj.
Mit szerettünk benne?
Bár a Már megint lakótársat keresünk egy ízig-vérig francia mozi, azért rá is érvényesek a sikeres folytatásokról szóló hollywoodi szabályok: egy folytatást akkor szeret a néző, ha megtalálja benne mindazt, amiért az első részt szerette, de mégis csavarnak annyit a dolgon, hogy mindez második nézésre is izgalmas maradjon. De mit is szerettünk/szerettem a Lakótársat keresünk első részében?
- A sztori varázslatos helyszínét, Barcelonát.
- Xavier (Romain Duris) zavaros nőügyeit, aki az első részben legalább három nőnek csapta egyszerre a szelet.
- A multikulti nagyvárosi életérzést és az egyetemista évek féktelen bulizásait.
- A felnőtté válás keserves nehézségeinek bemutatását.
- A nem kicsit kaotikus jelenetet, amikor a lakótársak összefogva akarják megmenteni Wendyt (Kelly Reilly) attól, hogy az Angliából érkező pasija előtt lebukjon a szeretőjével.
- Xavier szokatlan és kissé olykor zavaros fantáziavilágának bemutatását.
Semmi sem a régi, mégis minden az
Cédric Klapisch rendező bámulatos módon minden fent felsorolt pontból megőrzött annyit, hogy ráismerjünk a Lakótársat keresünk-érzésre, viszont elég nagyokat csavart ahhoz, hogy ez harmadjára is izgalmas maradjon. Először is a helyszín nem Barcelona, hanem New York, ahová Xavier a volt felesége és a gyerekei után megy, amikor a nő elhagyja őt egy új csávóért. A városban aztán odaköltözik régi leszbikus barinőjéhez, Isabelle-hez, aki épp Xavier spermadonorságának köszönhetően vár babát, és hősünk jobb híján – a New York-i albérletek rohadt drágák – nála húzza meg magát, hogy aztán feltűnjön a színen a fiatalkori szerelme, Martine (Audrey Tautou nem öregszik) is.
Ebből is látható, hogy a zavaros nőügyek továbbra is adottak, ahogy a multikulti nagyvárosi életérzés is a beilleszkedés nehézségeinek bemutatásával együtt. Ugyan a negyvenhez közeli Xavier már felnőtt, de a családapasághoz és a nagy döntések meghozatalához még fel kell nőnie, szóval ez a vonal is maradt, és a férfi zavaros fantáziái (például gondolatban gyakran filozófusokkal beszélget) továbbra is színesítik a történetet. Az pedig igazi stílusbravúr, hogy harmadjára is sikerül előadni egy “sokan rohanunk, nehogy lebukjon a haver, miközben csalja a szerelmét” jelenetet úgy, hogy az még mindig vicces és szórakoztató legyen.
Harmadjára összejött
Ugyan a film szépen követi a klasszikus folytatások receptjét, a különlegességét az adja, hogy újat is tud nyújtani. A második epizód annak idején ott hibázott nagyot, hogy erőltetetten minden létező figurát visszahozott az elsőből, még azokat is, akikre egyáltalán nem volt szükség. Cédric Klapisch rendező mostanra valószínűleg belátta, hogy a lényeget úgyis Xavier jelenti, így csak rá, és a zavaros nőügyeire van szükség, így rajta kívül csupán három karaktert (Cécile De France, Kelly Reilly, Audrey Tautou) hozott vissza, így jutott hely az újaknak is (például egy távol-keleti lánynak, akit Xavier csak a zöld kártyáért vesz el feleségül).
Ráadásul a film tudja, hogy nemcsak a szereplői, de a nézői is megöregedtek, így egy más generációhoz kell más hangon szólnia. A Már megint lakótársat keresünk így az elsővel ellentétben nem a kezdés, hanem az újrakezdés filmje lett. Arról szól, hogy felnőttként, két gyerekkel sem késő újradefiniálnunk önmagunkat, és úgy élni, ahogy igazán szeretnénk. Nem késő új életet kezdeni egy új városban, és sosem késő új szerelmet találni, legyen az akár egy régi. Életigenlő, játékos mozi, ami elsősorban a fiatal szülőknek okoz majd sok örömet. Egy kis tavaszi öröm a sok nyári látványfilm érkezése előtt.
