Szabadidő

Új valóságshow: előbb a házasság, aztán az ismerkedés

Te hozzámennél egy idegenhez, akivel akkor találkozol először, mindezt kamerák előtt?

Házasság első látásra címmel indít új valóságshow-t a brit Channel 4 tévécsatorna. A műsorban idegen emberek, akik azelőtt sosem találkoztak egymással, azonnal összeházasodnak, majd ezután hat héten át követik őket a kamerák, miközben pszichológusok, antropológusok, sőt teológusok is elemzik majd az életüket, a kapcsolatuk alakulását. A hat hét lejártával aztán a párok eldönthetik, hogy együtt maradnak vagy elválnak.

Az ötlet egyébként nem teljesen új, hiszen egy dán tévécsatornán már készült hasonló műsor, ahol háromból végül egy pár maradt együtt. Még korábban, 1999-ben a Birmingham rádió adott össze két idegent, akiknek a kapcsolata végül három hónapig tartott.

Az új valóságshow-t, mely állítólag jövő tavasszal indul el, máris sokan kritizálják, mondván, hogy csupán “olcsó reklámfogás”, míg mások szerint az ötlet nem mutat elég tiszteletet a házasság intézménye felé, melynek két ember közötti, életre szóló elköteleződésnek kellene lennie.

Forrás: Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top