Botrányfilm vagy botrányosan rossz film?
Nem indult túl jól a dolog. A film premierjét kétszer is elhalasztották, a monacói hercegi család történelemhamisítással vádolta meg az alkotókat (lásd a cikkünk végét), sőt sokáig tartotta magát a pletyka, hogy az ollókezűnek csúfolt legendás hollywoodi producer, Harvey Weinstein annyira elégedetlen a filmmel, hogy mindenképp újra akarja vágatni a rendezővel, de végül lecsillapodtak a dolgok, és a még mindig zajló Cannes-i Filmfesztivál nyitófilmjeként az eredeti verziót láthatta a nemzetközi sajtó. Aztán elszabadult a pokol. A filmet valósággal szétszedték az újságírók, és nehezményezték, vajon miért csináltak Grace Kellyről egy olyan filmet, ami csak nyomokban mutatja meg az igazságot, és helyette egy tipikus és klisés hollywoodi álomhercegnős filmet hoztak ki belőle, ami Disney-rajzfilmként talán még működött volna. A magyar sajtóvetítésen mindenesetre nem volt huhogás és kifütyülés, de ezt talán még kár volna dicséretként felfogni.
Piszok nehéz meló a hercegnősdi
A film közepe táján egy hosszú és kedvesen vicces hangulatú montázsban láthatjuk Grace Kellyt, ahogy illemtan- és nyelvórákon próbálja elsajátítani a hercegnővé válás fortélyait. Miközben ezt néztem, tisztára olyan érzés fogott el, mintha a Neveletlen hercegnő soron következő epizódját látnám. A film elviekben azt szeretné bemutatni (legalábbis egy filmbéli pap ezt sulykolja mondanivalóként), hogy a lányok ugyan előszeretettel álmodoznak arról, hogy egyszer majd hercegnők lesznek, de arról már fogalmuk sincs, hogy a hercegnővé válás milyen áldozatokkal jár. A nagy erőfeszítésnek végül az lesz a vége, hogy ugyan a hősnőnek valóban át kell tennie magát néhány akadályon, de a hercegnőséget pont olyan könnyed és felszínes “állásként” ábrázolja, hogy továbbra is minden kislány gondolkodás nélkül az akarjon lenni. A konfliktusoknak (Kelly nem tudja eldönteni, hogy visszamenjen-e a filmek világába, vagy teljes erejével a férje mellett álljon ki a Franciaország és Monaco közti elmérgesedett helyzetben) nincs igazi súlya, a karakterek nem kidolgozottak, ráadásul Nicole Kidman viaszbábura emlékeztető mimikája sem sokat segít a helyzeten.
Hamis a baba
A filmet a legtöbben azért kritizálják, hogy túl sok ponton nyúlt bele abba, mi is történt valójában 1962 környékén Monacóban, de nem ez a legnagyobb hibája. A valóság egy-két ritka kivételtől eltekintve változtatások nélkül nem alkalmas a filmre vitelre. Sokkal nagyobb bajom volt a filmmel, hogy inkább olyan, mintha egy mesebeli hercegség mesebeli hercegnőjének a sztoriját látnám egy délutáni Disney-tévéfilmben, mint egy igazi életrajzi dráma. Ha valóban létezett hús-vér szereplők életéről szól egy mozi, akkor egyszerűen bűn olcsó limonádévá zülleszteni az igazi emberek igazi drámáját. Sajnos a Grace – Monaco csillaga minden ponton hamis. Egyszerűen nem érezni a Rainier és Kelly közti szerelmet és erős kapcsolatot, a film párbeszédei túlságosan műviek, a cselekményvezetés túl iskolás, a film végi nagy Kelly-beszéd pedig olyan, hogy csakis az Álomgyárban írhatnak ilyet. Egy valódi dráma mesefilmmé degradálódott.
Négy fontos filmes ferdítés a valós történésekhez képest:
1. Grace Kelly volt az, aki megmentette Monacót a francia bekebelezéstől
Grace Kelly valóban beszélt a Vöröskeresztes bálon egy nagyobb nemzetközi közösség előtt, ahogy az a filmben is látható, csakhogy a franciák nem emiatt a beszéd miatt gondolták meg magukat. A bajuk Monacóval főképpen az volt, hogy rengeteg gazdag francia és francia cég mentette át a pénzét az adóparadicsomba, így jelentősen megcsappantak a franciák adóbevételei. Ezért alakult ki a filmben is látható blokád a városállam körül, és a konfliktust valójában nem egy érzelmes beszéd, hanem az értelmes kompromisszum oldotta meg. Azok, akik kevesebb, mint öt éve élnek Monacóban, illetve azok a cégek, melyek bevételének legalább 25%-a nem a városállamban keletkezik, továbbra is kénytelenek voltak Franciaországban adózni.
2. Grace Kelly a blokád hatására kezdett francia- és illemtanleckékbe
Kelly valóban nem tudott franciául, amikor hozzáment a herceghez, de nem a blokád hatására kezdett intenzív nyelvtanulásba és nemesi illemtanleckékbe, hanem már jóval korábban megtette ezt.
3. Antoinette hercegnő árulása
A hercegnő valóban elárulta a testvérét, Rainier-t, de még évekkel a francia–monacói válság előtt (a valóságban akkor történt, amikor kiderült, hogy Kelly gyereket vár Rainier-től, így nem az ő fia lesz a trónörökös), így a film történéseinek idején már nem is tartózkodott a városállamban, tehát nem lehetett a franciák besúgója.
4. Hitchcock látogatása a hercegnőnél
Ez az eset a valóságban is megtörtént, csakhogy a rendező nem egyedül, hanem a feleségével látogatta meg a hercegnőt, sőt a filmmel ábrázoltakkal ellentétben nemcsak Kellyvel, hanem a férjével is találkozott, sőt kifejezetten jóban voltak.
