Öregebb, mint gondolnád
Sokan hajlamosak a közösségi gazdaságot valami forradalmi dolognak tekinteni, pedig a tartalom a régi, csak a forma változott. Amikor elfogyott otthon a pirospaprika, és a boltba rohanás helyett inkább a szomszédhoz kopogtál át kérni egy keveset, szintén a közösséget és a kapcsolati hálódat használtad, ahogy akkor is, amikor a szomszéd városba nem buszjegyet vettél, hanem egy ismerősöd kocsijának hátsó ülését vetted igénybe. Amikor külföldön hotel helyett egy ismerős kanapéján couch surföltél, vagy amikor a legújabb filmsiker megvásárlása helyett inkább kölcsönkérted az osztálytárstól a VHS-t, és lelkesen lemásoltad, már akkor is a közösségi gazdaság része voltál, csak épp nem tudtál róla.
Most “mindössze” annyi történt, hogy az internetnek és a mobil eszközöknek hála, hirtelen a fél világ a potenciális ismerősünkké vált, így a lehetőségek szinte korlátlanok. Ráadásul a gazdasági válság is abba az irányba terel minket, hogy minden fillért megfogjunk. Eljöhet az a pillanat, amikor a közösségi gazdaság olyan erős lesz, mint a hagyományos?
A közösségi gazdaság mindent visz?
A válasz: aligha. Pedig számos jel utal az erősödésre. Ma már megteheted, hogy például repülőgép vagy vonat helyett telekocsival utazol Berlinbe, ahol hotel helyett mondjuk egy szimpatikus párocska vendégszobájában szállsz meg, étterem helyett pedig elfogadod, hogy a szomszédban lakó hobbiszakács főzzön rád. Ez így mind szép és jó, de a gyakorlatban egyszerűen nem mindig így működik. Az is lehet, hogy nem találsz olyan kocsit, ami neked megfelelő időpontban indul, ráadásul ha Airbnb-n foglasz, a szobát kiadó emberke két nappal az érkezésed előtt még simán és büntetlenül meggondolhatja magát veled kapcsolatban. És ki az, aki megengedheti magának két nappal indulás előtt, hogy lemondják a szobáját? Aki biztonságra vágyik, úgyis a hotelt választja majd. Ráadásul bármilyen jól főz az önjelölt konyhatündér, olykor úgyis kedvünk támad bekapni valamit a városban, ahogy néha egy-egy jobb étterembe is szívesen ülünk be.
A kényelem a legnagyobb korlát
A közösségi gazdaság a rohamosan terjedő okostelefonok segítségével egy ideig még biztosan terjeszkedni fog, de előbb-utóbb korlátokba ütközhet. Azt ugyanis csak nagyon kevesen engedhetik meg maguknak, hogy teljes munkaidőben ebből próbáljanak megélni, márpedig egy napi nyolcórás meló mellett este arra hazaérni, hogy egy portugál hátizsákos turista flangál a konyhánkban, nem mindig szívderítő érzés. Olykor szívesen megosztjuk a konyhánkat és a főzőtudományunkat másokkal, de hogy mindennap ezt csináljuk, az már sok a jóból. És hiába vagyunk ügyes ezermesterek, akik bármikor összeszerelik még a legbonyolultabb IKEA bútort is, netán szívesen mennénk el mások helyett nagy bevásárlást végezni, aligha lesz erre akkora igény, hogy ez a teljes napunkat kitöltse (a San Francisco-i Taskrabbit kínál hasonló közösségi szolgáltatásokat), a fizetési igényünkről nem szólva.
És hol az adó?
A közösségi gazdaság jelenleg a NAV szempontjából igazi szürke foltnak számít. Bár csak Budapesten 18 000-en (!) adják bérbe lakásukat, szobájukat az Airbnb rendszerében – az ilyen számok egyébként a hotelek forgalmára is komoly hatással vannak –, ezeknek alig kimutatható része fizet az így szerzett jövedelmekből adót, és még én sem találkoztam olyannal, aki a telekocsinál fizetett összegemért számlát adott volna, pedig ha úgy nézzük, valahol ez is egy taxis szolgáltatás. A közösségi gazdaság ilyen horderejű térnyerése a világon már sok adóhivatalnak feltűnt, és sokan dolgoznak már azon, hogy ezeket a szürke bevételeket valahogy kifehérítsék, és adóalap alá vonják, de átfogó megoldás egyelőre még nem született.
Egy biztos: mivel ezeket a szolgáltatásokat mindenki nyilvánosan hirdeti meg az interneten, ellenőrizni se lesz túl nehéz őket. Persze nem kell rögtön siratni az államokat az elmaradt bevételek miatt: szakértők szerint ugyanis az ember olyan lény, hogy az egyik helyen megspórolt pénzt hajlamos valahol máshol elkölteni. Ha például olcsóbban jut szálláshoz, akkor hosszabb ideig marad, netán többet vásárol, és több étterembe ugrik be. Az állam pedig így vagy úgy, de hozzájut a maga adóbevételeihez.
Tovább ér a takarónk
További előnyei is vannak a közösségi gazdaságnak. Ha többen állunk össze egy utazásra, olcsóbban kocsikázhatunk, így akár a pénzünkért messzebbre is eljuthatunk, ha pedig kiadjuk a lakásunk, házunk egy szobáját turistáknak, az ebből szerzett pénzből akár olyan környékre is költözhetünk, amit amúgy nem engedhetnénk meg magunknak. A lényeg az, hogy több pénz kerül a zsebünkbe, és előbb-utóbb ezzel nemcsak mi, hanem az ország adóbevételei is jól járnak. És akkor az olyan apróságokat még nem említettem, amiért például Szöul városa minden eddiginél jobban ráállt a közösségi közlekedés támogatására. Egy túlnépesedett és szennyezett levegőjű metropolison rengeteget tud segíteni, ha a reggeli dugókban nem minden kocsiban csak a sofőr üldögél…
Bizalomra és nyitottságra tanít
Sokak szerint, ha valakinek, akkor nekünk, magyaroknak mindenkinél nagyobb szükségünk van a közösségi gazdaságra. Nem a pénz miatt, hanem azért, mert míg például a skandinávok vagy a németek egymást segítve próbálnak előrejutni, mi leginkább egymással versengve akarunk egyről a kettőre jutni. A közösségi gazdaság viszont az együttműködésről szól és arról, hogy képesek legyünk bízni egymásban. Különben hogyan tudnánk beengedni egy idegent a lakásunkba éjszakára? Az pedig már csak a bónusz, hogy mindeközben számunkra idegen kultúrákat és embereket is megismerhetünk, és általuk talán picit jobban megérthetjük a világot.
A cikk a Magyar Telekom “Győzhet-e az együttműködés a társadalomban?” című sajtókerekasztal-beszélgetése és az ott elhangzott szakértői vélemények alapján készült.
