És meghalt Walt Disney
A Disney mélyrepülése a hetvenes évek elején kezdődött. Walt és Roy Disney halála után a cég új vezetői nem tudtak mit kezdeni a rájuk szakadt feladatokkal. Ráadásul az egyik vezető emberük, Don Bluth kivált, hogy aztán egy saját céggel olyan konkurenciát teremtsen, amivel időnként (Charlie – Minden kutya a mennybe jut, Őslények országa) meg tudta szorongatni nagyobb vetélytársát. Az új vezetés a Paramount stúdiótól érkezett a nyolcvanas évtized közepén, és ugyan nem sokat konyítottak az animációs filmekhez, jól érezték, hogy mire van szükség ezekben a vészterhes időkben: visszatérni az alapokhoz, a Broadway-musicalekre hajazó tündérmesékhez (a sors pikantériájaként később A kis hableányból is Broadway-musical lett).
A cég elnökévé választott Jeffrey Katzenberg például azzal a módszerrel próbálta kreativitásra biztatni munkatársait, hogy a fontosabb beosztottaknak bizonyos időközönként elő kellett állni fejenként öt filmtervvel, amiket aztán egy közös, nagy értekezleten vitattak meg a nagyfőnökkel. Ron Clements rendező nem sokkal egy ilyen értekezlet előtt futott bele egy könyvesboltban Andersen meséjébe, A kis hableányba, és újfent annyira beleszeretett a történetbe, hogy bedobta az ötletet: csináljanak rajzfilmet belőle. Az ötletét elutasították.
Egy csobbanás története
Az ok nagyon praktikus volt. A Disneynek 1984-ben volt egy sikeres élőszereplős filmje Tom Hanks és Daryl Hannah főszereplésével Csobbanás címmel, ami szintén sellős történet volt, és mivel éppen a folytatásán gondolkodtak, nem akartak neki házon belül konkurenciát teremteni. Viszont a cég elnökének nem kellett túl sok idő ahhoz, hogy meggondolja magát. Egy nappal az elutasítás után behívta Clementset az irodájába, és zöld utat adott a tervének.
A legenda szerint azért változtatott a hozzáállásán, mert megtudta, hogy már maga a nagy Walt Disney is filmet akart készíteni a meséből a negyvenes években, csak ilyen-olyan problémák miatt ez a terv nem válhatott valóra (főképp a sztori komorságával és a technikai megvalósítás nehézségeivel volt gond). Katzenberg mindennél jobban bízott az öreg Walt megérzéseiben, így nemcsak igent mondott a projektre, hanem egyenesen a cég addigi legnagyobb költségvetésű animációs filmjévé avatta, a komorságot pedig a sztori átírásával (az eredeti végét a gyerekek nehezen fogadták volna el) és a musicalbetétekkel igyekezett tompítani.
Az utolsó kézzel rajzolt animációs film
Bár az első teljesen számítógépes grafikával készült animációs filmre még éveket kellett várni (Toy Story: Játékháború – 1994), a számítógépek adta lehetőségek szép lassan elkezdtek beszivárogni az animátorok munkájába. Hiába soroljuk még a kézzel rajzolt filmek közé például A szépség és a szörnyeteget vagy Az oroszlánkirályt, ezek már mind vastagon tartalmaztak számítógépes animációs képsorokat.
A Disney utolsó, valóban teljes mértékben kézzel rajzolt rajzfilmje A kis hableány volt, amihez a cég korábbi animációs kapacitása nem volt elegendő. Floridában egy új részleget nyitott tehát pusztán azért, hogy a film időre elkészülhessen, viszont az alkotók megalomán elképzeléseihez még ez sem volt elegendő. Mivel kitalálták, hogy minden egyes vízbuborékot külön rajzoljanak meg, és ne az ilyenkor szokásos xerox technikát használják, embertelen mennyiségű feladat várt rájuk, amit nem voltak képesek megoldani. Ekkor a cég, jócskán megelőzve a korát, kiadta a dolgot bérmunkába a kínaiaknak – ma már ez mindennapos –, akik a kínai diáktüntetések árnyékában is időre szállították a melót.
Csak ne hasonlítson Daryl Hannah-ra!
Az első rajzokon Arielt még szőke hajjal ábrázolták, és végül a vezetőség parancsára változtatták őt vörös hajúvá, mivel azt akarták, hogy távolról se emlékeztessen a Csobbanás főszereplőjére, Daryl Hannah-ra, de a hajkoronával ezen felül is meggyűlt a bajuk. Mivel nem volt tapasztalatuk arra vonatkozóan, hogyan mozog a haj a víz alatt, így egy a súlytalanság állapotában felvett videót vettek alapul egy hosszú hajú nőről a képsorok megalkotásához.
Már javában dolgoztak a filmen, amikor az alkotóknak támadt egy ragyogó ötlete: Ariel legjobb haverjának, a rák Sebastiannak eredetileg brit akcentust szántak, ezt hirtelen megváltoztatták jamaikaira, így teljesen új alapokra helyezték a figurát. A sokkal lazábbra vett Sebastian ihlette később a Ringat a víz című karibi hangulatú Disney dalklasszikust, ami nélkül biztosan szegényebb lenne a világ.
Szintén érdekes történet kapcsolódik a rajzfilm főgonoszához, Ursulához, ugyanis a gonosz boszorkány jellegzetes formáit, gesztikulációját és hanghordozását is a korszak legismertebb drag queenje, a botrányhős Divine ihlette, aki leginkább arról volt híres, hogy John Waters egyik legendás filmjében a világ legmocskosabb emberét és színésznőjét alakította a polgárpukkasztás jegyében. Divine nem élte meg A kis hableány premierjét, ugyanis egy évvel korábban szívbetegségben meghalt.
A siker és a botrány
Bár Katzenberg teljes mellszélességgel támogatta a filmet, végig úgy érezte, hogy a párhuzamosan készülő másik animációs filmjük, a kisállatos Olivér és társai nagyobb siker lesz, és csak nem sokkal a bemutató előtt jött rá, hogy tévedett. A kis hableány hatalmas sikert aratott, világszerte több mint kétszázmillió dollárt összegyűjtve, ráadásul Oscar-jelöléseket is kapott, amire utoljára 1977-ben volt példa a cég történetében.
Ez a siker aztán túlmutatott önmagán. A film világpremierje 1989. november 17-én volt, és a szakmában csak Disney-reneszánsznak nevezett, körülbelül tízéves korszak nyitányát jelentette, amikor a cég olyan klasszikusokat adott a világ gyerekközönségének, mint az Aladdin, a Pocahontas vagy A szépség és a szörnyeteg. Ezen még az sem rontott sokat, hogy a VHS-premier után több oldalról is betámadták a Disney-t az éles szemű kukacoskodók. Először azért, mert a videokazetta borítóján az egyik torony alakja egy péniszre emlékeztetett, utána pedig azért, mert az esküvőjelenetben úgy tűnhet, hogy a papnak erekciója van, amit a cég azzal magyarázott, hogy igazából csak térdel, és amit látunk, azok a pap térdei.
