Utazás

Magyar kis hableányt találtunk Rómában

Életnagyságú Verdákkal, magyar Ariellel és cuki Csingilinggel érkezik hozzánk december közepén a Disney on Ice jégrevü-showja. Rómában néztem meg a műsort több ezer olaszul ordítozó kisgyerek között. 10 ok, amiért a Disney on Ice menő.

10. A fiúk és a lányok is megkapják a magukét

A show összesen négy klasszikus rajzfilmre épít, és láthatóan úgy válogattak, hogy a kisfiúk és a kislányok se maradjanak hoppon. A Verdák és a Toy Story figuráinak kalandjaiért inkább a srácok rajonganak (az életnagyságú Matuka és Villám McQueen láttán elképesztő üdvrivalgásban tört ki a gyereksereg), a lányok pedig A kis hableány és Csingiling történeteit nézték teljesen elvarázsolva.

Magyar kis hableányt találtunk Rómában

 

9. Eredeti hangok, eredeti dalok

Mivel a gyerekeknek nagyon fontos, hogy a kedvenceik az eredeti hangjukon szólaljanak meg, így a Disney on Ice arról is gondoskodott, hogy mindenki a rajzfilmekből ismert hangján beszéljen és énekeljen. Persze a dolog nemcsak a gyerekbaráti szeretetről szól, hanem azon egyszerű tényről is, hogy egy utazó társulat képtelen lenne minden létező nyelven előadni a szövegeket, így inkább „magnóról megy” a dolog.

8. A karácsonyi ajándékvásárlás is letudható

Mivel Budapest nem tartozik azon szerencsés városok közé, ahol van Disney Store, így ha eredeti Disney-figurát akarunk venni, marad a játékboltok közti kutakodás vagy az internet. A Disney on Ice ilyen szempontból nagy segítség, hiszen komplett játékbolti készletekkel felszerelkezve érkeznek, szóval van miből válogatni. A dolog szépséghibája, hogy amennyiben nem áll szándékunkban szuvenírt venni, akkor nehéz lesz a gyereknek elmagyarázni, hogy a mellettünk ülő Pistike miért kapott játékot, ő meg miért nem…

Magyar kis hableányt találtunk Rómában

 

7. Jelmezből jeles

A korcsolyázók teljesítményén felül a jelmeztervezők érdemelnek külön dicséretet. Négy rajzfilm irgalmatlan sok szereplőjét sikerült tökéletesen megjeleníteni, és még az olyan első látásra problémás figurák is hihetetlenül jól festenek, mint a Toy Story zöld dinója, Rex, vagy az óriási, gonosz rózsaszín plüssmedve, Macó. Ahol látjuk a figura emberi arcát, ott a jól megválasztott kiegészítők (pl. Ken esetében a műanyag haj) elvégzik a munkát. Egy-két mellényúlás (A kis hableány Sebastianja vagy a Toy Story Buzz Lightyearje) azért akad, de még így is bőven a bravúros kategórián belül maradnak.

Magyar kis hableányt találtunk Rómában

 

6. Mert egyszerűen csodaszép 1.

Szavak helyett beszéljenek a képek.

5. Jó pasik és csajok

Egy bizonyos kor felett persze a Disney-varázs hamar elillan, de szerencsére van lehetőség egy remek pótcselekvésre: a bámészkodásra. A jégkorcsolyázók többsége – nemi hovatartozástól függetlenül – ugyanis kifejezetten gyönyörű. A próbák – amikbe délután magam is belenéztem – ilyen szempontból hálásabb terepet jelentenek, csak azokra nem árulnak belépőket.

Magyar kis hableányt találtunk Rómában

 

4. Autók a jégen

A show előtt számomra a legnagyobb kérdőjelet az jelentette, vajon hogyan fogják megoldani a Verdák járműveinek jégkorizását? Két korcsolyázó magára kap egy plüss-Verdák jelmezt? A választ rögtön a műsor elején megkaptam, amikor valódi, életnagyságú autóként gurult be Matuka, Villám McQueen és Sally, de úgy, hogy még a szemeik is jártak, sőt a szájuk is mozgott. A kölykök megőrültek az érkezésükkor, pláne amikor rugózni kezdtek. Némileg rombolta az illúzióimat, hogy egy bizonyos szögből kiszúrtam Matuka sofőrjének árnyékát, de én a filmekben is csak a bakikat keresem.

3. Mert egyszerűen csodaszép 2.

Szavak helyett beszéljen egy videó.

2. A nagy szülőfigyelő

A szülők sokszor legalább annyira szórakoztatóan reagáltak a látottakra, mint a gyerekek. Az egyik előttem ülő apuka például az egész show-t felvette a tabletjével, és már a helyszínen vágni kezdte a felvételeket, miközben cseppet sem zavarta, hogy a gépével jól kitakarja a „színpadot” a mögötte ülőtől, azaz tőlem. A kint kapható fénylő-zenélő-pörgő játékok természetesen a show alatt sem maradhattak kihasználatlanul, a színpadra koncentráló felnőttek legnagyobb bánatára, és azt is édes volt látni, ahogy folyamatosan hozták be a rágcsákat és édességeket, hogy a csemete nyugton ülve nézze végig a kétfelvonásos (van közte egy kb. 20 perces szünet) műsort.

1. Magyar korcsolyázók a fedélzeten!

Magyar kis hableányt találtunk RómábanA Fantázia birodalma című műsorban ugyan három magyar korcsolyázó is látható a színpadon a kb. negyven fellépő között, de a Disney szigorú szabályai szerint csak az nyilatkozhat újságíróknak, aki már elvégezte a házi médiatanfolyamot. Mivel ennek a szigorú követelménynek a produkcióban az Arielt és Eric herceget alakító, frissen bekerült házaspár még nem felelt meg – azért a páros hölgy tagja, Ágota, egy kicsit odajött beszélgetni, és elmondta például, milyen nehéz turnézás közben egy hotelszoba fürdőszobájában főzőcskézni –, így csak Vikár Dórával interjúzhattam, aki már 2000 óta erősíti a disney-s korcsolyacsapatot. A show-ban Jessie-t, a cowboylányt alakítja, és egy ilyen műsorban nem elég csak a korcsolyamutatványokra figyelni, hanem színészkednie is kell. „Konkrétan még azt is le kellett lesnem a Toy Storyból, hogyan mozog Jessie keze és lába, miközben azt mondja, hogy »Jihhá!«. Mivel főképp korcsolyázónak tartom magam, ezért a koreográfia megtanulása általában gyorsabban megy, mint a szerepé, de szerencsére a produkció egyik részével se szokott problémám lenni.”

A szerepjátszás mellett a kosztümök is szoktak meglepetést okozni, hiszen hiába tud valaki egy mutatványt megcsinálni az edzőruhában, a fellépőruhában minden sokkal nehezebb. Dóra volt már hosszú szoknyában, amibe egy rossz mozdulat esetén könnyen bele lehetett csavarodni, de nagyon szűk ruha is nehezítette már meg a dolgát, Jessie esetében pedig a kalapjával gyűlik meg folyton a baja. Amikor arról kérdezem, hiányzik-e neki, hogy a korcsolyatudása mellett a hangjával is játsszon, elneveti magát: „Az én hangommal? Áh! Itt amúgy is ismert meséket állítunk jégre, a gyerekeknek pedig fontos, hogy a jól ismert figurák a jól ismert hangjukon szólaljanak meg.” Dóra volt már a Pinokkióból a Kék tündér, A hihetetlen családból Nyúlányka és most a Toy Story Jessie-jeként lép jégre, de bevallása szerint szinte minden Disney-hős bőrében megfordult már. „A helyettesítések miatt nálunk az a bevett gyakorlat, hogy mindenki tud majdnem minden szerepet, így szükség esetén könnyen tudjuk váltani egymást.”

fotók: kallopeter.hu
fotók: kallopeter.hu


A Disney on Ice műsorát a Budapest Sportarénában december 13-a és 15-e között lehet megtekinteni négy előadás erejéig.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése