nlc.hu
Szabadidő
Stollár Fanny és Gálfi Dalma: a wimbledoni bajnoklányok

Stollár Fanny és Gálfi Dalma: a wimbledoni bajnoklányok

A wimbledoni nyílt teniszbajnokság női páros versenyében két 16 éves magyar lány győzött a juniorok között: Stollár Fanny és Gálfi Dalma. Sporttörténelmet írtak, ugyanis először nyert olyan páros Grand Slam-tornát, amelynek mindkét tagja magyar.

Eddig a magyar páros győzelmeknél Babos Tímea és Szávay Ágnes külföldi partnerrel vitte el a babérokat, ám most itt van két 16 éves lány, akik a tenisz világában a legjobbak közé emelkedtek.

Stollár Fanny három hónappal fiatalabb Gálfi Dalmánál, és mind a ketten szinte teniszütővel a kezükben születtek. Dalma édesapja a balatonfüredi teniszpályát üzemelteti, így ő még alig tudott járni, amikor már ütőt fogott a kezébe. Ötéves korától kezdve elválaszthatatlan társa az ütő, a szerelem a tenisz iránt nem is volt kérdés, ahogy az sem, hogy profi teniszező váljon belőle.

Gálfi Dalma harmadik a junior világranglistán – egyéniben. Tavaly kezdett el felnőtt viadalokon indulni. Háromnegyed év alatt közel 800 helyezést ugrott előre a nemzetközi rangsorban. Magas, erős leány. Jó a lábmunkája, kiváló az adogatása. Kiegyensúlyozott, higgadt a pályán. 1998. augusztus 13-án született Veszprémben. Balatonfüreden él szüleivel. Tavaly párosban és csapatban is U16-os Európa-bajnokságot nyert Stollár Fanny és Udvardi Panna társaságában. Wimbledonban érvényesül erőteljes játéka, már tavaly is a fináléig jutott, párosban a cseh Bouzková oldalán. Forrás: Gépnarancs
Stollár Fanny és Gálfi Dalma
Stollár Fanny és Gálfi Dalma

Stollár Fanny is 3-4 éves kora körül fogott először ütőt és 6 éves korától rendszeresen játszott a szüleivel – édesanyja, Varga Yvett is versenyszerűen teniszezett –, ám mégsem volt ennyire egyértelmű a tenisz számára, mivel a kézilabdában is kiemelkedően tehetségesnek bizonyult kisiskolás korában. Végül egy országos teniszversenyen elért első hely hozta meg a döntést 10 éves korában.

Fiatalok, céltudatosak és heves vérmérséklet jellemzi őket. Az utóbbi évekhez képest most már sokkal jobban kezelik a kiélezett helyzeteket, és kevesebbszer látni tőlük, hogy elvesztenék a fejüket vagy sírva fakadnának egy-egy vereség után. Az élet számukra és családjaik számára az edzések és versenyek körül forog, ehhez igazítják a mindennapi teendőiket, munkájukat és a tanulmányokat is. Mindketten magántanulók, csak vizsgázni járnak be a gimnáziumba, hiszen ilyen eredményekre csak úgy lehetnek képesek, ha nem kell napi 8 órát az iskolapadban ülni.

Stollár Fanny háromszoros Európa-bajnoknak vallhatja magát, hiszen az egyéni viadalt is megnyerte tavaly az U16-osok között. Budapesti leány, Dalmánál fiatalabb három hónappal. 1998. november 12-én született. 13 évesen felnőtt magyar bajnokságot nyert. Észveszejtő ütésekre képes. Céltudatos, hihetetlen lehetőségekkel. Olykor elveszíti a fejét, magával hadakozva gyengíti saját pozícióját. Ezt kinőve a világ csúcsai várják. Forrás: Gépnarancs

Ne feledjük, fiatal, kamaszlányokról van szó, akiknek olyan élmények jutnak, amiket a korosztályukból egy átlagos életet élő tini aligha tudna felsorakoztatni maga mögött 16 éves korára. Gálfi Dalma például meghívást kapott 15 éves korában a Bajnokok Vacsorájára a londoni operaházba. Ő itt jött rá, hogy ez a fajta csillogás nem igazán neki való. Stollár Fannynak pedig megadatott az az élmény, hogy nagy példaképével, Serena Williamsszel találkozhatott, és láthatta, hogyan edz. Olyan lökést adott neki ez a találkozás, ami az egész sportkarrierjére hatással lehet. Az élettapasztalat mellett minden esélyük megvan arra, hogy világklasszis teniszező váljon belőlük, ők ennek a sportnak a jelenlegi magyar reménységei, akiknél az idő dönti el, hogy mivé válnak.

“Még nagyon fiatalok vagyunk, minden azon múlik, mi történik a jövőben. Sok minden a most következő években dől el. Az biztos, hogy ha megelégszünk ennyivel, mint amit már elértünk, akkor mi is örök ígéretek maradunk.” (Stollár Fanny)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top