nlc.hu
Szabadidő
Kovács Ági újra halhatatlan lett

Kovács Ági újra halhatatlan lett

Kovács Ági újabb amerikai elismerésben részesült: beválasztották az Arizona State University halhatatlanjai közé. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszónő 2001 és 2005 között volt az egyetemi úszócsapat tagja.

Kovács Ágit tavaly a vizes sportokat tömörítő Hall of Fame-be, azaz a nemzetközi hírességek csarnokába iktatták be, 2005-ben amerikai diplomát szerzett marketing és kommunikáció szakon, valamint végzős hallgatóként az egyetem legmagasabb kitüntetésében részesült négyéves kimagasló tanulmányi és sporteredményei elismeréséül. Az egyetemi úszócsapat tagjaként több egyetemi és NCAA-rekordot úszott, valamint amerikai bajnoki címet is szerzett, 200 yardos mellúszásban pedig jelenleg is ő tartja az egyetemi csúcsot.

Kovács Ági az Egyesült Államokból való hazatérése után második diplomáját a Budapesti Corvinus Egyetemen szerezte meg, közgazdász-szociológus szakon, jelenleg pedig a Testnevelési Egyetemen doktori tanulmányait végzi, ahol óraadó is egyben.

“Nagyon örültem a hírnek, hogy idén én is bekerülök az Arizona Állami Egyetem halhatatlanjai közé – mondta el Kovács Ági. – Négy évet éltem Amerikában, egyetemre jártam, és közben tagja voltam az egyetemi úszócsapatnak. Számomra az élsport mellett mindig is kiemelten fontos volt a tanulás, éppen ezért mindkét területen igyekeztem helytállni. Ez a kitüntetés egy nagyon jóleső és megtisztelő visszajelzése annak, hogy az az út, amelyet már kislánykoromban célul tűztem ki magam elé, és amelyen végig is mentem, mások számára elismerésre méltó.”

A beiktatási ünnepségre október 9-én kerül sor Phoenix városában. A frissen beválasztott Hall of Fame tagok nyilvános köszöntése másnap este, az ASU-Colorado amerikaifutball-mérkőzés félidejében lesz, a 64 000 férőhelyes Arizona Állami Egyetem stadionjában.

Idén szeptembertől minden idők legeredményesebb úszója, az amerikai Michael Phelps is az Arizona Állami Egyetem úszócsapatával, Bob Bowman edző irányítása alatt készül a riói olimpiára. Az egyetemi úszócsapat tagja a világbajnoki ezüstérmes hosszútávúszó Olasz Anna is.

Kovács Ági egyébként tegnap emlékezett meg a Facebook-oldalán 200 méteres mellúszásban elért győzelméről Sydney-ben, ami éppen 15 éve volt:

A PILLANAT…pont ma volt 15 éve 🙂 : Sydney 2000 szeptember 21. 200 méteres mellúszás eredményhirdetésEgy pillanat…

Posted by Kovács Ágnes – Hivatalos/Official on 2015. szeptember 21.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top