Szabadidő

23 éve küldték az első sms-t

Egy közel két és fél évtizeddel ezelőtt bevezetett technológiai újítás alapjaiban változtatta meg azt, ahogy ma egymással kommunikálunk. 23 éve küldték el az első sms üzenetet.

Bár a technológia gyökereit már a nyolcvanas években kidolgozták, az első sms üzenetet 1992 december 3-án Neil Papworth, a Sema Group teszteléssel foglalkozó mérnöke küldte el a számítógépéről a Vodafone hálózatába, ahol Richard Jarvis igazgató Orbitel 901-es telefonjára érkezett meg.

Az első sms-t fogadó Orbitel 901-es készülék (Fotó: vodafone.co.uk)
Az első sms-t fogadó Orbitel 901-es készülék (Fotó: vodafone.co.uk)

Az üzenet ennyi volt: “Merry Christmas”, vagyis boldog karácsonyt. Az első cég, amelyik lehetővé tette az sms-üzenetek küldését, az amerikai Omnipoint volt. A technológiát eleinte kevesen használták: 1995-ben még csupán átlagosan havi 0,4 üzenetet küldtek a felhasználók, ennek oka leginkább az volt, hogy a szolgáltatók nem igazán tudták megállapítani, hogy ilyenkor kinek és hogyan kellene számlázni. Ez egyébként idővel hozzájárult a formátum népszerűségének növekedéséhez, ugyanis a külföldről indított roaming hívások rendkívül drágák voltak, viszont a külföldről küldött sms-ekről ritkán számláztak a szolgáltatók, így egy darabig ez ingyenes alternatívát jelentett a költséges hívások helyett.

2011-re a mobilszolgáltatók sms-küldésből származó éves bevétele már meghaladta az 585 milliárd dollárt. A Bloomberg ma megjelent videójának tanúsága szerint pedig, annak ellenére, hogy ma már számos, az sms-t kiváltó ingyenes üzenetküldő alkalmazást tölthetünk le a telefonjainkra, évente nem kevesebb, mint 8 trillió sms-t küldünk. Ez naponta közel 22 milliárd rövid szöveges üzenetet jelent.

Hibaüzenetként indult

A rövid szöveges üzenetek technológiáját eredetileg nem kereskedelmi felhasználásra szánták. A technológia koncepcióját a CEPT Group dolgozta ki 1982-ben, a funkcionalitás pedig már a nyolcvanas évek mobiltelefonjaiban is megtalálható volt. Igaz, eredetileg az üzeneteket arra szánták, hogy a mobiltornyok kommunikálhassanak így egymással. Az sms ma is ismeretes koncepciója Friedhelm Hillebrand and Bernard Ghillebaert nevéhez és az 1984-es évhez kötődik. Az előfizetőkhöz eljutó sms-ek szerepe eredetileg annyi volt, hogy a hangposta-üzenetekre figyelmeztessék a felhasználókat. Az első szolgáltató, amely kereskedelmi szolgáltatásként elérhetővé tette az sms üzenetek küldését, a finn Radiolinja volt 1993-ban.

Az sms azóta annyira elterjedt, hogy külön téma a vezetés közbeni sms-küldés és annak veszélyei. A Porsche épp múlt hónapban tett közzé egy kisfilmet, amely erre hívja fel a figyelmet. A szpotban az egykori Forma-1-es pilóta, az ausztrál Mark Webber mutatja be, hogy még a profik sem tudják megfelelően kezelni a figyelmet hirtelen elterelő üzenetek miatt fellépő balesetveszélyes helyzeteket.

További cikkek az sms-ről az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top