nlc.hu
Szabadidő
Tíz dolog, amit nem szeretnél a taxisod szájából hallani

Tíz dolog, amit nem szeretnél a taxisod szájából hallani

Erős élményben volt részem hétvégén, ezért úgy döntöttem, összegyűjtök pár mondatot, aminek hallatán még a legnyugodtabb utasban is felébredne a késztetés, hogy az első adandó alkalommal feltépje a sárgára fóliázott ajtót, és menekülőre fogja.

Történt ugyanis, hogy szombat este elindultunk egy esküvőre taxival. Az első nagyobb lámpás kereszteződésnél álldogálva a sofőr egy idő után hátraszólt: “nem tudják véletlenül, az előbb zöld volt a lámpa”? Érthető módon hirtelen megfagyott a levegő, a hátsó ülésen ülve pedig pánikszerű oldalpillantásokkal próbáltuk megtárgyalni, hogy vajon életben leszünk-e még a célállomásunkon, illetve egyáltalán eljutunk-e odáig. Ehhez hasonlóan valószínűleg a frász törne ki bárkit, ha az alábbi mondatokat hallja.

Tíz dolog, amit nem szeretnél a taxisod szájából hallani

“Nem tudja véletlenül, elhagytuk már a Kodály köröndöt?”

Ez is egy megtörtént eset, ráadásul egy taxistól származik. Az illető ugyanis egy egész napot, majd utána egy egész éjszakát végigdolgozott, így vasárnap hajnali hat óra körül már nem teljesen volt magánál, az Andrássy úton haladva pedig egy idő után úgy érezte, elvesztette a fonalat. Érthető módon az utasa ezután közölte, hogy ki akar szállni. Én is így tennék.

Tíz dolog, amit nem szeretnél a taxisod szájából hallani

“Ezek a mocskos komcsik/nácik/melegek/hidegek/kékek/zöldek!”

Drága taxisok! Érthető, hogy az egész napi vezetés során az emberben rengeteg frusztráció gyűlik össze, amit esetenként az adott sofőr világképéhez passzoló rádiók egész napos hallgatása is súlyosbít. De, százból ha egy utas kíváncsi a sofőrülésben rögtönzött Hyde Park Cornerre, különösen, ha az obszcén, kirekesztő tirádákkal van színesítve. Esküszöm, akkor már inkább az időjárás!

Tíz dolog, amit nem szeretnél a taxisod szájából hallani

“Látja ezt a rádiót? Leakciózva vettem a hiperben!”

Ha még az utas rákérdez a jármű bármely felszerelési tárgyára, még csak-csak oké. De aki ült már negyven percen át üveges szemekkel bámulva a forgalmi dugót, amíg a derék személyszállító kisiparos taglalja a hifi-berendezés erényeit, a decibeltől az ellenálláson át az USB-n keresztül csatlakoztatható okostelefonig, ráadásul mindezt úgy, hogy soha senki nem kérdezte, az tudja, miről beszélek. Persze, lehet ilyenkor szólni, hogy a néma taxisofőr a jó taxisofőr, de mégis inkább, mi lenne, ha nem hozná kellemetlen helyzetbe az utast a kedves kolléga, nem igaz?

Tíz dolog, amit nem szeretnél a taxisod szájából hallani

“Nézze, ezt is, tudtam, hogy egy nő!”

Tisztelet a kivételnek, de a hímnemű taxisok közül nem egytől hallottam már hasonlót, ilyenkor mindig érdeklődve próbálom a visszapillantón keresztül felvenni a szemkontaktust, hogy helló, itt ülök én is, most ezt komolyan? Persze, ez a legritkább eset, de ha már legalább egy másik férfi is ül az autóban, egyes taxisok, mintha feljogosítva éreznék magukat rá, hogy megmondják, kinek van helye a kormány mögött, és ki tenné jobban, ha ki sem mozdulna a konyhából, legfeljebb a házastársi kötelességek teljesítése érdekében.

Tíz dolog, amit nem szeretnél a taxisod szájából hallani

“Híjj, anyukám, de jók a formáid!”

Az előző minősített esete, ilyenkor jó esetben (?) a bóknak szánt bunkóság nem az utasnak, hanem egy, a járdán közlekedő nőnek szól. Megint csak jó esetben (??) felhúzott ablaknál. Ez a fajta építőmunkás-tempó már egy ideje erősen problémás, mégis akad pár derék macsó a “sárga angyalok” között, akiknek időnként kiszalad a száján valami ilyesmi. Az előzőhöz hasonlóan, az autóban szintén utazó férfi jelenléte képes katalizálni ezt a folyamatot.

Tíz dolog, amit nem szeretnél a taxisod szájából hallani

“Te mocskos @®$#!@#%, hogy a jó $@#%@$%, te büdös $@#$%@#!!!”

Na igen. Kicsiny országunk közlekedési kultúrájáról mindent elmond, hogy akit még nem küldtek el az anyjába az utakon, az valószínűleg nem mozdult ki a négy fal közül. Jómagam is szoktam időnként káromkodni, ha megkérdőjelezhető képességű autós kollégákkal hoz össze a sors, de ha teszem azt, egy barátom kedves cuki nagymamája is a kocsiban ül, lehet, hogy inkább csak rászorítok a kormányra, és hagyom az egészet a fenébe. Nem így az a kedves taxis, aki egy szűk húszperces út közel háromnegyedét ír dokkmunkás módjára káromkodta végig, időnként megerősítést kérve, mi szerint: “döbbenet, ami ebben a városban megy, nem igaz? Menjél már te $@#@%@#!$!%!!!”

Tíz dolog, amit nem szeretnél a taxisod szájából hallani

“Szevasz tesa, figyelj, most fuvarba’ vagyok, de mondjad!”

Ismerős? Épp, hogy kényelmesen elhelyezkedtünk az ülésen, amikor a sofőrünk megannyi mobilja közül valamelyik megcsörren (jellemzően egy ütött-kopott régi “butatelefon”, valami dobhártyarepesztő csengőhanggal), és kezdetét veszi a “bocseztfelkellvennem”-beszélgetés. Ilyenkor sokszor eszembe jutott már, hogy egyszerűen kiveszem a taxis kezéből a telefont és lenyomom, elvégre, amíg fizető ügyfélként ülök a járműben, talán elvárható, hogy a közlekedési szabályokat betartva közlekedjen. De tegyük hozzá azt is, hogy egy-egy ilyen magánbeszélgetés esetenként akár a feljebb leírt összes tünetet képes egybesűríteni, ettől pedig még az előbbi példában említett cuki nagymamák zsebében is kinyílhat a csirkeolló.

Tíz dolog, amit nem szeretnél a taxisod szájából hallani

“Tessék, csókolom, a kishölgynek beszállni!”

A fenti beszólogatós példa jóindulatúnak szánt, de legalább annyira bántó változata. Szóval kedves taxisok, összegezzük: jön az utas, akinek nemtől függetlenül és napszaknak megfelelően köszönünk, és nem illetjük megjegyzésekkel sem a nemét, sem a ruházatát, meg úgy általában semmijét! Hasonló stílusban lehet ismerősnek vagy családtagnak, ha nagyon muszáj, de lehet, hogy érdemes lenne őket is megkérdezni, hogy mennyire idegesíti őket ez a behízelgő modorosság. Ha tippelnem kéne, akkor nagyon.

Tíz dolog, amit nem szeretnél a taxisod szájából hallani

“Milyen útvonalon menjünk?”

Ez a kedvencem, amire minden egyes alkalommal üvöltve szeretném válaszolni, hogy: mit tudom én, maga a taxis! De most komolyan, ott a (három) GPS felpuszilva a szélvédőre, ha nagyon nem tudja, üsse be, de ne engem kérdezgessen! Persze, ismerve a hazai személyszállító kisiparosokat, egy sokat látott utasnak legalább két fix útvonal van a fejében, hogy el tudja kerülni a lehúzdát, de szerencsére a GPS-ek korában már erre sincs túl sok szükség, az ugyanis a legrövidebb vagy leggyorsabb útvonalat szokta általában javasolni. Maradjunk is akkor ennél!

Tíz dolog, amit nem szeretnél a taxisod szájából hallani

“Nincs kisebb?”

Beismerem, hogy ez a jolly joker, ami nemcsak a taxik hátsó ülésén, de a közértben vagy a pultnál állva is azonnali vérnyomás-növekedést képes indukálni, de amikor csak el szeretnénk jutni a célpontunkhoz, egy ilyen kérdés után pedig általában 15-20 perces szerencsétlenkedés szokott indulni, mire a derék taxis talál egy megfelelő üzletet, ahol megoldható a tranzakció, talán itt a legidegesítőbb. Persze előfordul, hogy a sofőr tényleg kifogyott az apróból, de ha az ember előre jelzi a diszpécsernél, ha nagy címlettel szeretne fizetni, akkor semmiféle elfogadható indokot nem tudok elképzelni ennek a kérdésnek a feltevésére.

Tíz dolog, amit nem szeretnél a taxisod szájából hallani

További cikkek taxizásról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top