2016. Augusztus 16.

Ha nagy ritkán kaptunk egy szelet húst meg krumplit, azt felírtuk a naptárba – olimpiai bajnokaink sztoriztak

Régmúlt történetekből lesznek a legendák, sokszor vicces sztorik. Olyanokat gyűjtöttünk, amelyek kevésbé ismertek: hogyan szúrta fenékbe egy gombostűvel Gedót az edzője, vagy miért kellett kocsin tolni Borkait – és ezek persze mind az olimpiákon estek meg.

Szarka Nóra

Gedó György esete a gombostűvel

Gedó György véletlenül került az ökölvívóterembe, ő ugyanis labdarúgónak készült, csak a püfölés zajára nyitott be egy edzőterembe, ahová belökték, mint egy “zsíros kenyeret”. Amikor az edző megkérdezte, hogy akar-e bunyózni, akkor csöndben leült, és nézte, hogy mi történik odabent. Egy másik fiú kérésére mégis ringbe szállt, és úgy összeverték, hogy az édesanyja nem ismerte meg, amikor hazament. Ennek ellenére visszament, de semmi mást nem csinált eleinte, csak figyelte a többieket, tanult. Amikor úgy érezte, hogy megpróbálja, akkor azzal a fiúval került össze, aki néhány héttel ezelőtt igencsak megruházta. A küzdelem most másként alakult: a társa többé nem jött edzésre, úgy kikapott tőle.

“Ez egy önvédelmi sport, az ökölvívás az önvédelem nemes művészete. Egymással persze bunyózgattunk, de csak barátilag, tehát a sportág szabályai szerint. És nemcsak öklözni szerettem, hanem tanulni is, a történelem és a filozófia volt a kedvencem. Aztán cukrász szerettem volna lenni, de az nem jött össze, így autogén hegesztő lettem. Később kezdett érdekelni a jog, jelentkeztem is az egyetemre Budapesten, de nem vettek fel. Egyszer valaki azt mondta, hogy állítólag sok fekete pont volt a káderlapomon. Sokat utaztunk a csapattal Gyulára, Békésre, Makóra egy kilőtt orosz busszal, és gyakorta nekünk kellett tolni a buszt visszafelé. Ha nagy ritkán a mérkőzés után kaptunk egy szelet húst meg sült krumplit, akkor azt a rendkívülisége miatt felírtuk a naptárba. Ha a zsíros kenyér leesett, nem dobtuk ki, hanem fölvettük, lepucoltuk és megettük.”

Az első komoly sikerek már a Vasasban érték, amikor Budapestre költözött 1967-ben, ugyanis ott találkozott Adler Zsigmonddal, aki szinte a nevelőapja lett, a “mindene” ahogyan Gedó György fogalmazott. Papp Lacinak is ő volt az edzője, Lacival egyébként nagyon jó barátságban voltak, mint mondta: úgy jártak egymáshoz, mintha hazamentek volna.

Gedó György

“Lent voltunk egyszer Szegeden, ez volt az első hivatalos mérkőzésem, és megvertem mindenkit. A csarnokba menet az út a Csillag börtön előtt vezetett. Azt mondja Zsiga bácsi: na, kisöreg, ha nem nyersz, akkor ide fognak bevinni. Így doppingolt. Tündéri ember volt. Aztán elnyertem az első magyar bajnoki címet, utána meg következett ’68-ban a mexikói olimpia. Egy csoda volt oda kijutni, de végül is nagy iskola volt nekem az a verseny. Sajnos megpattant a szemem, és annyi rutinom sem volt, hogy eltöröljem a vért, így az folyton csöpögött. A sérülés nem volt veszélyes, én viszont veszélyes voltam a lengyel versenyzőre, és azt mondták a bírók, hogy viszontlátásra. Az orvosok leragasztották a sebet, másnap már nem is látszott, de én már csak üldögélhettem a szorító mellett. Viszont a világ legnagyobb szakembereivel találkozhattam és tőlük tanulhattam. Amikor hazajöttünk Mexikóból, azt mondtam magamnak, hogy hoppá, itt nincs megállás, dolgozni kell, hogy négy év múlva megint ott lehessek a legjobbak között. És 1969-ben Orbán Lacival Európa-bajnokságot nyertünk Bukarestben. Azután ezt megvédtem 71-ben. Az ökölvívósporttal már össze voltam láncolva. A kisöreggel pedig, Adler Zsigával elszakíthatatlanok voltunk. 1970-ben, amikor már Európa-bajnok voltam, decemberben egy nejloningben meglátott a József körúton, mert éppen kölcsönadtam valakinek a télikabátomat. Meg vagy te őrülve, meg akarsz fázni? – kérdezte, és levette kétsoros zöld kabátját, majd rám adta, így mentünk be a Vasas székházába, ahol az elnök irodájában volt az edzés.

Nem volt edzőtermünk, az elnöki irodában felhajtották a plüss-szőnyeget, és ott edzettünk. Később pedig egy iskola pincéjében, ami a Dózsa György út és a Lehel út sarkán volt. 1972-ben Münchenben egy thaiföldi volt az első ellenfelem. Egy pillanat alatt állba vágtam, és felborult, vége volt a mérkőzésnek. Jóformán senki nem látott semmit, csak azt, hogy összeütjük a kesztyűnket, aztán már számolnak is rá. Hamar vége lett a menetnek, aztán jött az angol bunyós. Nagyon ruganyos meg kemény, szakmailag nagyon felkészült. Nehéz mérkőzés volt, de nyertem, nagyon megvertem őt is. Utána jött a szovjet, az is nagyon kemény volt. Ahová csak ütött, meglátszott a helye, kék-zöld volt a vállam, de az volt a szerencsém, hogy pontatlan volt, mert mindig vállon talált. Ha egyszer eltalálja a fejem, akkor nekem annyi. Zsiga bácsi olyan ideges volt, hogy belelépett a vizesvödörbe, csurom víz lett. Nézd meg, mit csináltál! – Hát – mondom –, nem tehetek róla, mester, mindketten sebesek vagyunk. – Neked sebesebbnek kell lenned! – mondta, és egy gombostűvel a seggembe szúrt. Máig nem tudom, hogy a tű hogy került hozzá.“

Gedó György 1972-ben, Münchenben olimpiai bajnok lett.

Eredményei:

olimpiai bajnok (1972)
kétszeres Európa-bajnok (1969, 1971)
Európa-bajnoki 3. helyezett (1975)
nyolcszoros magyar bajnok (1968–1973, 1975, 1980)

Borkai Zsolt és a tilitoli kocsi

Hosszú idő után a ’88-as szöuli olimpia volt az első teljes olimpia, tehát nagy volt a várakozás, hogy mire képesek a tornászaink. Akkoriban Borkai Zsolt sokszor volt sérült, januárban operálták a vállát és még abban sem volt biztos, hogy kijut az olimpiára. Végül sikerült bejutnia a csapatba, és persze Borkai aranyat akart hazahozni.

“Az olimpián újra megsérültem, részleges bokaszalag-szakadásom lett csapatverseny közben, talajon. De folytatni kellett, mert egy másik csapattársamnak az Achillese szakadt el, és a csapat hat tagjából ötnek az eredménye számított. Hátravolt még a lólengés, a gyűrű, az ugrás és a korlát, tehát nem adhattam fel ezzel a “kis” bokaszalag-szakadással. Az ugrás után kész voltam teljesen. Eszembe sem jutott, hogy visszalépjek. Persze voltak bennem kételyek, féltem, és rettenetesen fájt is, amikor futni kellett, majd dobbantani, végül leérkezni. Kiráz most is a hideg, amikor arról beszélek, hogy milyen iszonyatosan fájt, és gőzöm sincs, hogy ezt akkor hogyan csináltam végig. Nem gondoltam arra, hogy mi lesz négy-öt nap múlva, és nem is érdekelt. A lólengésem ugyan jól sikerült, és tudtam, hogy bent vagyok a döntőben, tehát ilyen szempontból mondhattam volna a gyűrűnél és a korlátnál, hogy köszönöm szépen, nem, de nem gondolkodtam ezen.“

Borkai Zsolt

Mindenki nagyon figyelt akkoriban a másikra, nagyon jó volt a hangulat az olimpiai faluban. Általános volt, hogy egymás versenyszámait megnézik a sportolók és drukkolnak. A birkózók sorolták, hogy mit tegyen a lábára, a dagadt bokára mi a jó: például krumpli, hagyma.

“Vagy éppen elgurítottak a tilitoli kocsival az edzésekre, mert nem tudtam járni. Olyannal, amivel a bőröndöket viszik fel a szállodában, és ha messze kellett menni, azért gurítottak, hogy addig se erőltessem a lábam” – meséli Borkai Zsolt, olimpiai bajnok.