2009. január 15-én az US Airways 1549-es járata megkezdte szokásos útját a New York-i LaGuardia reptérről az Észak Karolinai Charlotte irányába, amikor nem sokkal a felszállás után a repülőgép madárrajba ütközött. Mindkét hajtómű azonnal elszállt, a kapitány pedig ahelyett, hogy visszatért volna a reptérre, ahonnan felszállt, drámai kényszerleszállást hajtott végre a Hudson folyón, amivel napokig uralta a világ híroldalait és híradóit. Hős volt, vagy csak egy fölöslegesen hősködő, vakmerő pilóta, aki indokolatlanul veszélyeztette az utasai és kollégái életét? Erre keresi a választ Clint Eastwood rendezése, a Sully – Csoda a Hudson folyón, melyben a híres pilótát Tom Hanks alakítja. Vajon a filmben megénekelt dráma hogyan festett a valóságban?
Landolás a folyón
Chesley Sullenbergert sokáig csak a barátai és ismerősei hívták Sullynak, ma pedig már az egész világ ezen a néven ismeri a hős pilótát. Sully a hetvenes évek elejétől aktívan repült, először még az amerikai légierő kötelékében katonaként, majd a nyolcvanas évektől átnyergelt az utasszállító gépekre, ahol az évtizedek során több mint húszezer órányi repülési tapasztalatot gyűjtött össze, ami pilótaberkekben rengetegnek számít. Mindig hidegvérű, megbízható, megfontolt emberként tartották számon a kollégái, és e tulajdonságaira mind szüksége is volt, amikor az Airbus A320-as típusú repülőgépe épp a felszállás után ütközött madárrajba New York légterében, elveszítve mindkét hajtóművét – az egyik még lángra is kapott, aminek az utasok is szemtanúi voltak.
Bár a pilótáknak van protokollja a kényszerleszállások esetére, ez egy hosszadalmasabb folyamat, amit elsősorban olyan helyzetekre találtak ki, amikor a pilótának és az első tisztnek elegendő ideje van a tervezgetésre, ami nem mondható el abban az esetben, ha a katasztrófa alig 800 méterrel a föld fölött következik be. A kapitány ebben a helyzetben csak az ösztöneire és az eddigi repülési tapasztalataira hagyatkozhatott, és ő alig egy perc után – miután röviden konzultált a légi irányítással, az első tiszttel, és kiadta az utasítást a stewardesseknek – úgy döntött, megpróbálja lerakni a gépet az egyetlen lehetséges helyen, ahol New Yorkban ezt tömegpusztítás nélkül lehet megtenni: a Hudson folyón.
A gigászi kockázat
Persze ma már mindez egyértelmű cselekedetnek tűnik, de rengeteg pilóta van, aki nem biztos, hogy megkockáztatta volna. Ráadásul Sullenberger előtt két másik lehetséges megoldás is ott lebegett. Az egyik az volt, hogy a gépet egy 180 fokos fordulattal visszavigye a kiindulási helyre, a másik pedig az, hogy valahogy elevickéljen a New Jersey-i reptérig, ami talán elérhető távolságban volt. A hangsúly azonban a talánon van. Mivel Sullynak nagyon gyorsan kellett döntenie, nem volt ideje pontos számításokat végezni, ezért az ösztönein kívül másra nem hagyatkozhatott. Később azt nyilatkozta, hogy
Mintha az eddigi negyven évem minden repülési tapasztalata csak arra szolgált volna, hogy ezt az egy landolást megcsináljam
és valljuk be, tényleg van abban valami sorszerű, hogy egy ennyire rutinos pilóta ült be aznap az Airbus A320-as irányítókabinjába.
Sully úgy érezte, hogy az elszállt hajtóművek teljesítménye nélkül a géppel már nem tudna végrehajtani egy 180 fokos fordulatot, mert ezzel túl sok lendületet veszítene, a jersey-i reptér pedig érzése szerint túl messzire volt ahhoz, hogy megérje kockáztatni. Bár kecsegtetőnek tűnhetett egy valódi leszállópálya használata a folyó helyett, ennek volt egy óriási veszélye, és a pilóta tudta ezt. Ha a repteret választja, és véletlenül nem tart ki odáig a gép, akkor lezuhanáskor nemcsak az utasai halnak meg, hanem a várost is letarolhatja, hatalmas tragédiát okozva. És ezt ő semmi esetre sem akarta megkockáztatni.
Egy igazi hős
Persze maga a vízen landolás borzalmas érzés volt, de Sully végig kontrollálta az eseményeket. Az utasok a fejüket lehajtva, összekuporodva vészelték át a nem mindennapi manővert, és a gép is többé-kevésbé épségben úszta meg. Süllyedni kezdett ugyan, de csak lassan, ezért még mindenkinek volt ideje elhagyni a fedélzetet. Sully példamutató módon utolsóként lépett ki a süllyedő járatról, de előtte még egyszer egyedül ellenőrizte az utasteret, hogy biztosan nem maradt-e ott senki sem, és csak azután mentette ki magát. A híradások szerte a világon vezető hírként hozták a történteket, Sullyból pedig egy csapásra hős lett, akit maga Obama elnök is fogadott, dalt írtak a tiszteletére, baseballmeccset indíthatott el, még két könyvet is kiadott az életéről és az aznap történtekről. Ezen kívül számos repülésbiztonsággal kapcsolatos előadást tarthatott, sőt maga is betársult egy cégbe, amelyik a repülőútjainkat próbálja biztonságosabbá tenni, pszichológusként – igen, ilyen diplomát is szerzett – pedig azt tanulmányozta, hogy az emberek hogyan tudják megőrizni a hidegvérüket vészhelyzetek esetén. Nem tűnik rossz életnek, nem igaz? Csakhogy a filmek alapvetően mindenben a drámát keresik, a szimpla hőstörténetek pedig nem szolgálnak elég drámával, így kicsit bele kell nyúlni az alapanyagba a hatás kedvéért.
Amikor a film árnyaltabb lehet a valóságnál
Ha valaki megnézi a Sully – Csoda a Hudson folyón előzetesét, elég világos lehet számára, hogy maga a landolás csak az alapot szolgáltatja ahhoz, hogy bemutassa egy ember meghurcolását. Az utólagos vizsgálat során Sullytól kérdezgetik, hogy mikor ivott utoljára alkoholt, és azt is, minden rendben van-e otthon a családjával, és felmerül annak a lehetősége is, hogy feleslegesen kockáztatta 155 ember életét, amikor a bravúr bemutatása helyett simán letehette volna a gépet a reptéren is, ahonnan elindult. Még azt is megtudjuk, hogy a bal oldali hajtómű állítólag nem ment teljesen tönkre, és az elég lett volna ahhoz, hogy valahol normálisan tehesse le a gépet. Ezek alapján azt hihetnénk, hogy szegény embert iszonyatosan meghurcolták a gonosz bürokraták, de az igazság az, hogy ezúttal a valóság egy egyszerű hőstörténet, a film pedig egy árnyaltabb hős bemutatása, aki maga sem tudja biztosan, hogy helyesen cselekedett-e.
Sullenbergert sosem vonták igazán felelősségre a leszállása után, és bár felmerült, hogy egy szimulátoros teszt során a pilóták vissza tudták fordítani a sérült gépet a kiinduló reptérre, egyöntetű véleménynek számított a szakmában, hogy ez óriási kockázattal járt volna, és Sully a körülményekhez képest jól döntött. Nem próbálták alkoholistának sem beállítani, és saját bevallása szerint is csak a poszttraumatikus stressz okozott neki kellemetlen tüneteket (álmatlanság, fejfájás…) a landolás utáni hetekben, nem pedig az emberek reakciója, akik szinte egyöntetűen dicsérték azért, amit tett. Clint Eastwood és Tom Hanks valószínűleg túl egyszerű hősnek gondolta Sullyt, ezért csavartak egyet a dolgon, hogy morálisan izgalmasabbá tegyék a történetét. Ritka dolog az, amikor egy film árnyaltabb a valóságnál.
További igaz történetek a filmek mögött
- Igaz történet a film mögött – Magyarországon is üzleteltek a dollármilliomos fegyvercsempész kölykök
- Igaz történet a film mögött – Ed és Lorraine Warren: Egy házaspár, akik szelleműzéssel váltak világhírűvé
- Igaz történet a film mögött – Az első európai fekete bohóc izgalmas története
