Rujder Vivien az utóbbi évek egyik legfelkapottabb színésznője hazánkban: első nagyobb szerepét a Tóth János című szitkomban kapta 2017-ben, de azóta több ismert alkotásban is szerepelt.

Fotó: TV2
- Korhatáros szerelem
- Aranyélet
- Drága örökösök
- Apatigris
- Mellékhatás
És ezek csak a televíziós sorozatok, hiszen több nagyjátékfilmben is láthattuk, szerepelt például az Apró mesékben, a Nagykarácsonyban és az Átjáróházban is. A karrierje tehát ível felfelé, most éppen a Hunyadi sorozat Szilágyi Erzsébeteként láthatjuk, ebben a szerepben pedig megnyerte a nézőket, még úgy is, hogy egyelőre három részt vetített le a csatorna.
A sorozat tele van erotikus jelenetekkel: állítólag egyik szereplőnek sem volt kérdés, hogy bevállalják a siker kedvéért. A színészeket úgynevezett intimitás-koordinátor is segítette: ő figyelt arra, hogy minden rendben legyen a forgatás során. „Zárt set-nek hívjuk azokat a felvételeket, amelyekben erotikus jeleneteket veszünk fel. Csak egy nagyon szűk stáb dolgozik ilyenkor. (…) A rendező és az intimitás-koordinátor közösen dolgozik, és a cél is közös: az idegen helyzetben, más bőrébe bújva, de mégis barátokkal, tökéletes legyen az eredmény” – mondta korábban Lengyel Balázs.
Na, de hogy nézett ki első nagyobb szerepében, a Tóth János Szilvijeként?


Az első kereskedelmi csatornán is játszott sorozatában, a Korhatáros szerelemben rövid hajjal hódított:


