Szabadidő

Budapesten koncertezik Robbie Williams

Ismét fellép Magyarországon a világ leghíresebb férfi előadója, Robbie Williams. Robbie a Groupama Arénában énekel majd 2017. augusztus 23-án, jegyeket pedig november 11-étől lehet szerezni a koncertre.

Nagyszabású koncertturnéra indul Robbie Williams jövő nyáron, aminek augusztusi állomásai között Budapest is szerepel. Igen, két év után újra Robbie Williams-koncert lesz Budapesten! A helyszín ezúttal nem a Sziget, mint a legutóbbi Robbie Williams-koncertnél, hanem a Groupama Aréna lesz. Robbie a turnén összesen 29 koncerted ad, az elsőt június 2-án, Manchesterben. Robbie Williams előzenekara, a világhírű brit duó, az Erausre lesz egész turné alatt, aminek Budapest a 24. állomása, és Moszkvában ér véget szeptember 10-én. A turné összesen tizennyolc országot érint majd. 

Robbie Williams nevéhez csupa siker fűződik, amióta a kilencvenes években kilépett a Take Thatből. Hamarosan átveszi a hatalmas presztízsű Brit Icon díjat, amit azok a brit előadók kapnak meg, akik mind szerzőként, mind előadóként komoly befolyással voltak az angol kultúrára. Robbie Williams előtt eddig csak Dawid Bowie és Elton John kapta meg. 

Robbie Williams tizenhétszer nyerte el a Brit Awardsot, többször, mint bárki más a könnyűzene történetében. 2006-ban egy nap alatt 1,6 millió jegyet adtak el koncertjeire, ami a mai napig rekord. Ő adta a legnagyobb létszámú szabadtéri koncertet, ahol három este alatt összesen 375 ezer néző látta a 42 éves sztárt. Kilenc albuma vezette az angol slágerlistát, és ő a legtöbb lemezt eladó énekes a brit popzene történetében. 

A koncertturné állomásaira, köztük a 2017. augusztus 23-i Groupama Arénában tartott koncertre november 11-től válthatók jegyek a www.livenation.hu illetve www.ticketpro.hu oldalakon.. 

Olvass még Robbie Williamsről az NLCafén:

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top