nlc.hu
Szabadidő
Így néznek ki az idén húszéves Trainspotting sztárjai

Így néznek ki az idén húszéves Trainspotting sztárjai

A huszadik évfordulót pont lekésték, de a huszonegyedikre újra összeáll a Ewan McGregor vezette Trainspotting brigád a régóta tervezett folytatásra. Amíg ez megtörténik, nézzük meg, mi történt azóta a világ kedvenc drogosait játszó kultikus színészgárdával az elmúlt húsz esztendőben.

Renton (Ewan McGregor)

A Trainspotting premierje – a folytatás februárban érkezik – előtt nagyjából ember nem volt a Földön, aki ismerte volna Ewan McGregor nevét. Renton szerepével szabályosan berobbant a show businessbe. A Star Wars előzménytrilógia és a Moulin Rouge idején még úgy tűnt, hogy igazi A-listás sztárrá válhat, egy ligába kerülve a Johnny Depp, Will Smith és Leonardo DiCaprio kaliberű szupersztárokkal, de ez valahogy sohasem következett be. Ehhez talán köze van annak is, hogy McGregor elsősorban színész és nem sztár, vagyis nem riad meg az olyan szerepektől, amiknek nem az ő státuszának erősítése az elsődleges funkciójuk. Az évek során számos rizikós, kis költségvetésű filmet vállalt be (I Love You Phillip Morris, Kezdők, Young Adam…), és a nagy stúdiófilmekben is többnyire mellékszerepek (Angyalok és démonok, Mortdecai) jutottak neki a főhősködés helyett.

Így néznek ki az idén húszéves Trainspotting sztárjai

Hiába tett le számos emlékezetes alakítást az asztalra, a Filmakadémia szavazói annyira nem szerethetik őt, ugyanis bő húszéves karrierje során még egyszer sem jelölték Oscarra, és a szerepeit elnézve ezen a közeljövőben sem fog változtatni. McGregor nem az a fickó, akinek a magánéletéről túl sokat hallani, ugyanis már egy évvel a berobbanása előtt feleségül vette Eve Mavrakis produkciós designert, akivel csendben nevelik együtt négy közös lánygyermeküket – Ewan McGregor legnagyobb lánygyerekére mi is rácsodálkoztunk –, a legkisebb felhajtás nélkül, akiknek nevét a színész egy tetoválás formájában is magán viseli. Sokáig sikerült eltitkolnia a sajtó elől, hogy a kezdeti sikereit nehezen élte meg, és a kilencvenes években az alkohol rabjává vált, ám saját bevallása szerint az ezredforduló környékén felhagyott az ivással. Ewan McGregor kevésbé káros szenvedélye a motorozás, amiről még doksisorozatot is forgatott.

Beteg srác (Jonny Lee Miller)

McGregor mellett egyetlen színész volt a Trainspotting stábjában, akinek lett volna esélye igazi szupersztárrá válni, és ez a klasszikus értelemben is jóképű és sztár alkatú Jonny Lee Miller. A színész élt is a lehetőséggel, de nem a moziban, hanem a tévéképernyőkön, ahol a Sherlock és Watson című szériában szerzett magának jókora rajongótábort. Miller úgy 2005 környékén tette át székhelyét a mozivásznakról a tévéképernyőkre, így nagyjátékfilmes munkákat már csak hébe-hóba vállal, ugyanis a Sherlock és Watson szinte a teljes munkakapacitását leköti.

Így néznek ki az idén húszéves Trainspotting sztárjai

A színész magánélete mostanság bulvárszemmel nem túl érdekes – 2008 óta él házasságban Michelle Hicks színésznővel, akivel egy gyerekük született –, ám a kilencvenes évek végén nagyon is az volt. Még 1995-ben jött össze az akkor még nagyon fiatal Angelina Jolie-val, és fiatalság-bolondság alapon gyorsan össze is házasodtak. A házasság viharosnak bizonyult, és röpke 18 hónap után véget is ért, de ez elég volt ahhoz, hogy Miller a pletykákra éhes lapok számára is érdekes legyen. A színészkedés mellett a másik szenvedélye a futás: lelkes maratonfutóként tartják őt számon.

Begbie (Robert Carlyle)

A Trainspotting banda legidősebb és egyben legerőszakosabb tagját játszó Robert Carlyle-lal is nagyon meglódult a szekér a kilencvenes évek végén. A közönség imádta vetkőző melósként az Alul semmiben, Bond-gonoszként pedig hatalmas reflektorfényt kapott A világ nem elégben. Hiába azonban néhány sikerfilm, Carlyle egyszerűen nem sztár, hanem karakterszínész alkat, és a kétezres évek elejére a Trainspottingos hátszele is felszívódni látszott. A magyar mozikban utoljára az Eragon című felejthető fantasyben láthattuk, de a tévésorozatok szerencsére számára is biztosítják a napi betevőt. Az Egyszer volt, hol nem volt 2011 óta ad állandó munkát a színésznek, és előtte még a Stargate-be is belekóstolt kicsit. A magánéletéről sok érdekességgel nem tudok beszámolni. 1997 óta él házasságban a sminkes Anastasia Shirleyvel, akivel közösen nevelik három gyermeküket.

Így néznek ki az idén húszéves Trainspotting sztárjai

Tommy (Kevin McKidd)

Őt sajnos biztosan nem láthatjuk a hozzánk jövő februárban érkező folytatásban, ugyanis a karaktere az első részben meghalt. Kevin McKidd első filmszerepe volt a Trainspotting, de őt a többiekkel ellentétben kevésbé kapta fel a szakma, bár annyit azért elért, hogy foglalkoztatott színésszé válhatott. A Trainspottingba a haverja, Robert Carlyle juttatta be őt, akinek a színházi társulatában szerepelt a kilencvenes években, és az egyetem gépészmérnöki szakát hagyta ott a színészkedés kedvéért. Bár számost mozifilmben tűnt fel, a közönség főképp a Grace klinikából ismeri őt, amihez az ötödik évad során csatlakozott a katonai múlttal bíró, rossz emlékek által kísértett Owen Hunt doki szerepében, és azóta is tagja a gárdának, sőt a rendezést is kipróbálta a sorozatban. A színészkedés mellett imád zenélni (pár éve még egy skót népzenei albumot is kiadott) és minél több időt tölteni feleségével, Jane Parkerrel és két közös gyermekükkel.

Így néznek ki az idén húszéves Trainspotting sztárjai

Spud (Ewen Bremner)

Talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a Trainspotting főszereplői közül Ewen Bremner számít a legkevésbé sztár alkatúnak. Ő inkább született komikus karakterszínész, és ezt a tulajdonságát ki is használta az olyan filmekben, mint a Halálos temetés, a Blöff vagy a Bolondok aranya. Bremner sosem futott be igazán, és valószínűleg húsz év múlva is úgy emlegetik majd, mint az embert, aki a Trainspottingban összefosta a barátnője ágyát, de nincs ezzel semmi baj. Az angol nyelvű filmpiac kis mellékszerepekkel is bőven eltartja őt, ráadásul jövőre nem csak a Trainspotting folytatásában, hanem a DC nagyszabású szuperhősfilmjében, a Wonder Womanben is feltűnhet. Amikor nem dolgozik, Bremner igyekszik minél több időt tölteni lányával, Harmonyval, akit Harmony Korine rendezőről nevezett el, akivel még 1999-ben dolgozott együtt.

Így néznek ki az idén húszéves Trainspotting sztárjai

Itt pedig megnézheted a folytatás előzetesét:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top